Carrie Cai, kutató és táncos

Szia, Carrie Cai vagyok!

Az MIT végzős hallgatója vagyok informatika szakon. Szakterületem ember-gép kapcsolat kiépítése a nyelvtanulás és az online tanulás területén. A kutatási ciklus aktuális fázisától függően általában interaktív rendszereket és prototípusokat programozok, ötletelek azon, hogy hogyan lehet az embereknek segíteni a nyelvtanulásban, vagy adatokat gyűjtök és elemzek.

Múlt évben a Tetrist beszédfelismeréssel egészítettem ki, amivel a tanulók játék közben gyakorolhatják az idegen nyelv szókészletét. Az alakzatok megfordításához a játékosnak először ki kell mondania az alakzaton megjelenő képnek megfelelő szót. Erről itt tudhatsz meg többet vagy nézd meg ezt a demó videót!

Legújabban azt kutatom, hogyan lehetne segíteni az embereknek abban, hogy az egyébként zsúfolt nap várakozással eltöltött időszakjait kötetlen formájú tanulással használják ki, például a buszmegállóban, a tv hirdetési blokkjai alatt, elakadt beszélgetések közben, focimeccsek unalmas szakaszaiban. A célom az, hogy azáltal, hogy kis adag tanulnivalót kínálok az egyébként várakozással eltöltött idő kitöltéséhez, az emberek kevésbé fogják időrablónak érezni a tanulást, és így az jobban beépül a mindennapi élet ritmusába.

23 éves korom előtt nem tanultam programozni, jóval egyetem után kezdtem. Nem érdekeltek a számítógépek, mindig az emberi viselkedés érdekelt, az egyetemi diplomám témája a pszichológia, nyelvészet és oktatás határterületét fedi le. Az egyetem utáni első munkahelyemen a marketing és az emberi erőforrás területein dolgoztam. A programozás tanulására az ösztönzött, hogy gyakran találtam magam abban a helyzetben, hogy volt egy jó ötletem, de másokra voltam utalva azok megvalósításában, új funkció beépítésénél, vagy hibajavításnál. Végül visszaültem az iskolapadba, és egy évet töltöttem azzal, hogy alapozó informatikai kurzusokat hallgattam egyetemistákkal. Az első pár hét alatt rákattantam a rekurzióra, és meglepett, hogy a programozás mennyire hasonlít fejtörők megoldására. Bár nem diplomát adó szakra jártam, kiderült, hogy az a tény, hogy egyetemi berkeken belül vagyok, rengeteg ajtót megnyit. Nemcsak a gyermekek nyelvtanulását segítő párbeszéd-rendszert fejlesztő kutatási projektbe kapcsolódhattam be; odáig jutottam, hogy én tanítottam programozást a többi diáknak. Végül jelentkeztem az informatikai doktori iskolába, és nagyon feldobott, hogy a korlátozott hátterem ellenére felvettek.

Ha visszatekintek az első informatikaóráimra, amikor 23 éves voltam, még mindig előttem van, ahogy ott ülök egy csomó elsőévessel, és teljesen megfélemít a UNIX terminál látványa. Néha azon tűnődtem, hogy teljesen megőrültem-e, amiért átváltottam az informatikára. Szerencsére társaim nagyban támogattak: segítettek keresztülverekednem magam a feladatokon és a projekteken, mentoraim vállalták a kockázatot és bevettek határidős projektekbe, a családom pedig hitt benne, hogy sikerülni fog félúton szakmát változtatnom.

A programozásban az a legjobb, hogy meg tudom újítani a korábbi érdeklődésemet a pszichológia és az oktatás iránt, de most a programozást is fel tudom használni az emberi viselkedéssel való kapcsolat vizsgálatára, és az eredményeket meg tudom osztani másokkal.

A tánc minden formáját kedvelem, de a kedvencem a fúziós tánc. Szeretek zongorán improvizálni. A koleszban idén én vagyok a kultúrfelelős, szerveztem egy sor eseményt a diákoknak, ahol formális keretektől mentesen különböző művészeti ágakat próbálhattak ki a színpadi improvizációtól a swingen át a festésig. Amikor nem programozom vagy kutatok, akkor általában táncolni szoktam, vagy zenei improvizációt játszom.

Sosem késő elkezdeni a programozás tanulását! De ne feledd, nem a programozás a cél, az csak eszköz!