If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:4:27

Videóátirat

Az előző gyakorlatban a történetet mellékütemek sorozatára osztottuk. Ezután a plánokra és a beállításra kell figyelnünk. Az elrendezés vagy a környezet alkotja minden egyes jelenet színhelyét. A szereplők kamera előtti elhelyezését beállításnak nevezzük. Az évek során számos felvételtípussal bővült a filmnyelv, hogy segítsen a közönségnek a történetet megérteni. Ha például a történet új elrendezést vagy helyszínt kíván, általában távoli képpel indítunk. A távoli felvételt úgy állítjuk be, hogy a szereplőket távolról veszi a kamera, így az új helyszínt közérthetően és teljességében mutatja be. Az ilyen távoli felvételeket helyszínbemutató képnek is nevezzük. A helyszínbemutató képeket gyakran félközeli kép követi, mint ez is. A félközeli felvételek személyesek, kellőképp közeliek ahhoz, hogy érzéseket fejezzenek ki és párbeszédet alapozzanak meg. Mintha csak egy baráttal beszélgetnénk. Ha egy érzelmes pillanaton, történetszálon van a hangsúly, az ilyen közeli felvétel nagyon hatásos lehet. Ezt a három felvételtípust – a távolit, a félközelit és a közelit – alkalmazzuk a leggyakrabban. Fontos, hogy amikor a megfelelő felvételtípust akarod kiválasztani, két alapvető kérdést kell megválaszolnod. Mit akarsz a közönséggel tudatni? Milyen érzést akarsz kelteni a nézőkben? Most hallgassuk meg, hogy a rajzolók hogyan alkalmazzák ezt az elméletet! Mikor ajánlott távoli, félközeli vagy közeli felvételt használni? Amikor választanunk kell a távoli, félközeli és közeli felvételek közül, az egyik trükk az, hogy rájöjjünk, a jelenetben hogyan és mikor alkalmazzuk őket. Ha a teljes jelenetet közelről vesszük fel, minden egyformán fontosnak tűnik benne. Ha azonban egy beszélgetésből álló jelenetet félközeliként veszünk fel, és az egyik szereplő hirtelen váratlan bejelentést tesz, abban a pillanatban szűk közelire váltunk, hangsúlyozva a nagy bejelentést vagy titkot. Így az adott pillanatnak vizuálisan is sokkal nagyobb súlya lesz, mint ha az egész jelenetet közelről vettük volna fel. Minden kép olyan új információt közöl, amelyet egy másik kép nem tartalmaz. A felvételek összekapcsolásának egyik módja, amikor a távoliból a félközelin át a közelire váltunk. De van más mód is. Néha – mint például a Verdákban – szuperközelivel indítunk, és ezután váltunk át a távolira. Az a fontos, hogy úgy rendezd el a felvételeket, hogy összhangban legyenek azzal, amit a közönségnek tudnia és éreznie kell. Amint ez megvan, azt kell megválaszolnunk, hogy milyen képet kell mutatnunk a nézőknek ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást. Vegyük például Muntz búvóhelyét a Felben! A jelenetet félközeli képpel indítjuk, ahol Carl és Russell Muntz búvóhelye felé tartanak. De amint Muntz búvóhelyét mutatják, távoli képet használnak. Elénk tárul ez a hatalmas barlang, és a barlangba érve meglátjuk a benne rejlő hatalmas teret. A távoli kép azt is bemutatja, hogy ennek az őrült embernek milyen sok kutyája van. Az étkezőasztalhoz érve már kicsit közelebbi és intimebb képet kapunk. Ahogy folytatódik a jelenet, és Carl rádöbben, hogy Muntz megőrült, és veszélyben vannak, Carlt közelivel veszik, ami remekül átadja a közönségnek, hogy mit érez Carl. Amint eldöntötted, hogy milyen típusú felvételt akarsz használni, el kell döntened, hogyan állítod be a képet a plánon belül. A filmiparban a képernyő szegélyei egy keretet vagy plánt alkotnak. A felvételt ezen belül látjuk. A Vizuális nyelv leckében tanultakat itt jól lehet alkalmazni ahhoz, hogy megtervezd a vizuális elrendezést a plánon belül, attól függően, hogy mit akarsz a közönséggel tudatni és érzékeltetni. Nagyon fontos, hogy a történetszálat átláthatóan jelenítsd meg plánon belül. Ha a közönség nem teljesen érti, mit akarsz közölni, más nem is számít, össze lesznek zavarodva. Amikor arról kell döntened, hogy hol helyezd el a főszereplőt a plánon belül, az a legegyszerűbb, ha a kép kellős közepére rakod – így. A középre igazított kép általában stabil vagy semleges érzetet kelt. A másik elterjedt igazítási technikát a harmadolás szabályának nevezzük. A plánt egyenlő harmadokra osztjuk, ahogy itt látod. Ezután úgy igazítjuk a képet, hogy a szereplőt a négy metszéspont egyikére helyezzük. Gyakran alkalmazzuk a harmadolás szabályát, hogy érdekesebb és természetesebb kompozíciót kapjunk. A következő feladatban részletesebben megismerheted a felvételek és plánok főbb típusait.