Visszajelzés adása

(kattogás) - Üdv újra körünkben! A legutóbbi videóban a prezentációról mint a történet csiszolásának egyik eszközéről volt szó. A prezentáció legfontosabb része a hallgatóság visszajelzése; ezekre a visszajelzésekre összpontosítunk ebben a videóban. A prezentáció során lehetnek olyan részei a történetnek, amelyek számodra érthetőek, de nem érthetőek azok számára, akik először hallják a történetet. Ezért fontos a visszajelzés. Megtudod, hogy a történet mely részeinek kell érthetőbbnek lenniük. Miután meghallgattál egy prezentációt, a visszajelzéseid segítenek a mesélőnek abban, hogy rájöjjön, mi működik és mi nem. Minél világosabban és érthetőbben fogalmazol, annál jobban megérti a mesélő, milyen hatást kelt a története. Tehát mire is kell figyelned, amikor a prezentációt hallgatod? Amikor egy prezentációt hallgatok, megpróbálom megtalálni, hogy a mesélő mit szeretne elmondani az ötletével. Mi a történet lényege? Hogyan mondják a szöveget? Így megértem, miért pont úgy rajzolták meg a karaktert. Így esetleg kialakul az elképzelésem, hogy hogyan időzítsem azt a felvételt, vagy hogy mi volt a szándék a jelenettel, vagy milyen a jelenet energiaszintje. Ez pedig ötletet adhat, hogy például milyen zenét használjak. Amikor egy történetrajzoló prezentál egy három-négy perces jelenetet, mi, vágók azt szeretnénk látni, hogy ez a rövid jelenet hogyan illeszkedik az egész filmbe. Ilyenkor csak a film egy darabját, az úgynevezett szekvenciát látod, és ez általában egy adott helyszínen játszódik. Azzal kell tehát kezdened, hogy végiggondolod: mi a kezdőpont és mi a végpont? Oké, ráállítottam az agyam, nézzük meg. De elsősorban az előadásmódra és a ritmusra kell figyelned és arra, hogy a filmen belül működik-e ez. Amikor világossá vált számodra, hogy mi érthető és mi nem, mi szórakoztató és mi nem, itt az ideje, hogy visszajelzést adj a mesélőnek. Néha nehéz őszinte véleményt mondani úgy, hogy a mesélőt feltöltsd a változtatásokhoz szükséges energiával ahelyett, hogy úgy érezné, hogy belerúgtál. A Pixarnál kidogoztunk pár módszert arra, hogy a visszajelzéseket pozitív élménnyé tegyük. Az első, hogy pozitívummal indíts: konkrét példákkal sorold fel, hogy mi tetszett, mi működik kifejezetten jól! Egyik dolog, amit észben próbálunk tartani, az a visszajelzés szendvics. Egy pozitív megjegyzéssel indítasz arról, ami a prezentációban nagyon tetszett. Ez úgymond megtöri a jeget ahhoz, hogy beiktass bármilyen építő jellegű visszajelzést a történetmesélő számára. Majd ugyancsak egy pozitív megjegyzéssel fejezed be. Így optimistán zárod a gondolatot. Ez a visszajelzés szendvics. Könnyű az alkotónak megemészteni, hiszen ez egy szendvics. Amikor valaki prezentációjára kell visszajelzést adnom, eleve úgy kell hozzáállnom, hogy az adott személy sokat dolgozott ezen. Lehet, hogy késő éjjelig dolgozott, és nem látta a gyerekeit. Tehát az a jó hozzáállás, ha van benned egyfajta tisztelet az alkotó iránt. Inkább megszívleled a visszajelzést, ha úgy érzed, hogy az, aki a visszajelzést adja, melletted áll és ugyanaz a célja: valami nagyszerűt alkotni – jobbat, mint amit valaki egymagában alkothat. A második, hogy legyen személyes. Vagyis fejezd ki, hogy ez a te személyes véleményed! Amikor visszajelzést adsz, fontos, hogy a saját nézőpontodból tedd azt, és jó egyes szám első személyben beszélni. „Én ezt nem értettem.” „Nekem úgy tűnt, ez lehetne világosabb.” „Nem teljesen értettem, itt mit próbáltál kifejezni.” Ellentétben olyan kijelentésekkel, mint „ezt senki nem fogja érteni” vagy „nem fogalmaztál világosan”. „Senki nem fogja érteni, amit közölni próbálsz.” „Ezt senki nem fogja megérteni.” Ez alapjában véve téves felfogás. Nem tudhatod, más mit fog érteni és mit nem. Mert mindenkinek van véleménye, és ami magától értetődő valaki számára, az lehet, hogy más számára nem az. A harmadik, hogy konkrétumokat mondj. Ha a véleményed konkrétumokat tartalmaz, az mindenképp segít a másiknak, hogy a hallottakkal kezdjen is valamit. Így el tudja végezni a kellő módosításokat. Ha például annyit mondasz, hogy „ez nem elég jópofa”, az nem igazán segíti az alkotó munkáját. De ha úgy fogalmazol, hogy „az sokkal jópofább lenne, ha a csattanót egy ezred másodperccel korábbra időzítenéd”, vagy e mozdulat helyett lehetne egy nagyobb mozdulat. Azok a konkrét dolgok, melyeket a rendező vagy az alkotó a hallottak alapján gyakorlatba tud ültetni, mindig nagyon hasznosak. Hogyha konkrétumokat említesz és tudod, mit szeretnél, akkor is, ha esetleg tévedsz, legalább adtál nekik egy útmutatást. A negyedik pedig, hogy javaslatként fejezd ki a véleményed, és ne megszabd, hogy mit kell változtatni. Amikor visszajelzést adsz, fontos, hogy ne írd elő az alkotónak, hogy úgy járjon el, ahogy szerinted helyes. Számos megoldás létezhet. Vagy feltehetsz kérdést is. Kérhetsz pontosítást, például, hogy „mi volt a szándékod, amikor a karakter ezt és ezt mondta?” „Mit próbáltál ennél a résznél kifejezni?” Vagy „mit szerettél volna elérni ennek a történetnek a végén?” Ez egyrészt leveszi a nyomást a válladról, hogy megoldással szolgálj, másrészt meg arra készteti a rendezőt vagy a mesélőt, hogy elgondolkozzon, „várjunk, itt mit is szeretnék közölni?” És tovább már megoldhatják maguktól. Így a kérdésekkel ugyancsak bevonjuk a folyamatba azt, aki prezentál. Végső soron visszajelzést adó személyként a te feladatod az, hogy a történetben megtaláld a problémákat, nem az, hogy meg is oldd őket. Tegyél nyugodtan javaslatokat, de a problémák megoldása a történetmesélő feladata. A következő feladatban néhány barátoddal gyakorolhatod, hogyan adj visszajelzést.