A visszajelzések feldolgozása

(Kattogás) Az előző videóban, arról beszéltünk, hogyan ad a hallgatóság visszajelzést a történetmesélőnek. Most felcseréljük a szerepeket és átnézzük a folyamatot a történetmesélő oldaláról, aki a visszajelzést kapja. Mi a Pixarnál, minden egyes visszajelzést „megjegyzésnek” hívunk. A negatív visszajelzés néha nagyon rosszul esik. Keményen dolgoztál valamin, szíved-lelked beleadtad, és most megkritizálnak. Ezért fontos, hogy megbékéljünk a kritikával. Hogyan kezelitek a kritikát? Mikor egy szekvenciát vágok, sokat segít, ha kikérem azok véleményét, akikben megbízom. A visszajelzések mindig hasznosak. Nem veszem őket a lelkemre. Hasznosnak találom őket. A visszajelzéseket csak azért adják, hogy jobb legyen a jelenet, mindegyikünk ezt akarja, amikor együtt dolgozunk egy filmen. Mikor megjegyzik, hogy valami nem működik, túl hosszú vagy nem vicces, azt viselem a legrosszabbul, ha nem vicces. Próbáltam vicces lenni, úgy éreztem, hogy vicces is lesz, és aztán mégse nevetnek rajta. Mindenki csak ül, és bámul rád, még a légy zümmögését is hallani, és borzasztó kínos az egész. De ez nem baj, mindenki átesik ezen. Kezdetben összezavarodtam és azt hittem, hogy ez rám vonatkozik, pedig nem. A filmre vonatkozik. Ha a visszajelzés, a megjegyzések arra irányulnak, hogy jobbá váljon a film, akkor mindenki nyer. Nem segít, ha belekeverem az önérzetem, hogy megvédjek valamit, ami nem is annyira jó, csak azért, mert az én ötletem volt. Azt fontos észben tartani, hogy a visszajelzés célja nem más, mint hogy még jobbá tegye a történeted. Próbáld ne magadra venni, hanem a munkára fókuszálni. A Pixarnál mindenki azon dolgozik, hogy minél jobb történetek készüljenek. Nem magunkra venni a bírálatot annyira fontos, hogy a mantránká vált. A munkát nézd, ne az embert! Miután megkaptad a megjegyzéseket, kezdd azzal, hogy objektíven elemzed őket. Különböző alkotók különböző módon csinálják ezt. Mit csinálsz a prezentáció után? A lényeg, hogy egy prezentáció után próbálj elszakadni tőle. Izzadsz, hangosan ver a szíved, mert épp bemutattad a munkádat egy csomó ember előtt. Szóval utána csak lazíts. Én például kosárra szoktam dobni néhányat. Az is segít, ha alszol rá egyet, mert kicsit eltávolít a munkádtól és nem csak bámulsz rá vakon. Én, ha pár óránál többet dolgozom egy rajzon, akkor mindenképp utálni kezdem, és muszáj, hogy eltávolodjak egy kicsit tőle. Szóval egy kis szünet általában segít. Leülsz, nézed a vázlatokat, amiket befejeztél és kérdéseket teszel fel magadnak. Mit tehetnék, hogy egyértelműbb legyen? Mit tehetnék, hogy viccesebb legyen? Végül én gyakran listáknál kötök ki. Csak ülök és listákat írok. Mitől lehetne viccesebb? Csak ülök, és 100 dolog jut az eszembe, nem is gondolkozom, csak leírom őket, hogy lássam, kijön-e valami igazán vicces. Van olyan megjegyzés, ami könnyen kezelhető, mások nehezebben. Én a könnyűekkel szeretem kezdeni, mondjuk, hogy mi lenne, ha nagyobbra rajzolnék egy karaktert, vagy ha felcserélnénk két rajzot? A könnyű megjegyzésekre való reagálás segít azt éreznem, hogy haladok, és bátorságot ad, hogy később a nehezebbeken is dolgozzam. Mikor a javasolt változtatásokat mérlegeled, figyelj rá, hogy hű maradj ahhoz, amit a történetben mondasz. Tartsd észben, hogy történetmesélőként nem az a dolgod, hogy minden egyes megjegyzésre reagálj. Inkább a kritika lényegét kell megértened, azt a problémát, amire rámutat. Hogyan kezeled a bonyolultabb megjegyzéseket? Általában sok módja van, hogy megoldjuk a problémákat, de a megjegyzés veleje általában az, hogy valami nem egészen tiszta, vagy hogy a karakterek közt nincs fajsúlyos érzelmi kapcsolat. Én pedig mély érzelmeket akarok megmutatni. Sokféleképpen tehetem ezt, és ha te, mint mesélő, be tudsz építeni valamit magadból, hogy ezt megoldd, az szuper. Például a Hihetetlen családnál Brad rengeteg visszajelzést kapott arra az egy jelenetre, amikor Bob és Helen a családról vitatkozik. Sokáig az volt a visszajelzés, hogy Bob úgy néz ki, mint aki leuralja Helent, és ez nem tetszett a közönségnek. Úgy érezték, hogy Bob túl agresszív Helennel. A visszajelzésekben felmerült, hogy talán lehetnének a strandon vagy egy másik helyszínen. De Brad a probléma gyökerét kereste és azt látta, hogy vizuálisan a két karakter nem tűnt egy szinten lévőnek, hiába voltak azon az ő fejében. Ezt kellett vizuálisan megjelenítenie. Az, amit a végső változatban látsz, amikor Helen ráüvölt Bobra: „Ez nem rólad szól!” Helen fizikailag megnő, magasabb lesz Bobnál. Ez az egyetlen, amit Brad megváltoztatott, és a visszajelzések utána csodásak voltak. Nem pontosan azt csinálta, amit javasoltak neki. Megtalálta a megjegyzés lényegét, figyelembe vette és megoldotta a problémát. Miután átnézted a történetet és a rajzaidat, itt az idő újra prezentálni őket. Ne lepődj meg, ha újra és újra át kell dolgoznod valamit, mielőtt minden a helyére kerül. Andrew Stanton szokta mondani: „Hibázz korán és gyakran! Minél többször prezentálod a történetedet, annál jobb lesz.”