Az árnyalatok

(kattogás) A vonalak, a formák, és a perspektíva mellett van egy további eszköz, amivel irányítani tudjuk a néző tekintetét és alátámaszthatjuk a történet mondanivalóját. Ez pedig a tónus, másképpen az árnyalatok. Amikor beállítod, hogy egy jelenet elemei mennyire sötétek vagy világosak, a nézők tekintetét is irányítani tudod, és sajátos hangulatot is teremthetsz. A világos színek nyitottságot, vidámságot, vagy könnyedséget sugallnak, míg a sötét színek egyfajta titokzatos légkört teremtenek, szomorúságot vagy valami baljós dolgot sugallnak. Egy másik fogalom a kontraszt. Ez az egymás mellett elhelyezkedő világos és sötét színek közötti eltérés. Kisebb kontraszt esetén nincs nagy eltérés a világos és a sötét színek között. Mindez visszafogott vagy nyugodt hangulatot teremt. Nagyobb kontrasztnál nagyon sötét és nagyon világos színek vannak egymás mellett. Ez egyfajta nyugtalanság érzetét keltheti, felfordulást, izgalmat vagy konfliktust jelez. A kontraszttal is tudjuk irányítani a néző tekintetét, mivel a tekintetünk először automatikusan a legnagyobb kontraszt felé mozdul. Hogy lássuk, mindez hogyan működik, kérdezzük meg rajzolóinkat, hogyan használják a tónust! Ezen a képen a Fel!-ből a perspektíva, a távlatpont a fókuszpontra, Carl házára irányítja a tekintetedet. Az előtérben minden nagyon sötét, és ez egyfajta keretként szolgál. Viszont a háttérben található világos színek miatt olyan érzésünk támad, hogy felfelé kell indulnunk. Ha tehát megnézed ezt a képet, alapvetően két különböző színt találsz. Van egy szín a háttérben, ez a közepesen világosszürke, ami mindent magához vonz, és van itt ez a világos terület. Amikor éles kontraszt van világos és sötét között, automatikusan odanézel. A kép legsötétebb pontjai a karakterek. Így a legsötétebb szürke szín kerül a legvilágosabb fehér terület mellé, ami automatikusan megmutatja, hogy pontosan hova nézz. Ez a kis szürke háttér itt bevonzza a tekintetedet a kép széleiről, és mutatja, hova kell nézned. Igazán jó szórakozás a tónussal való játék. Amikor, mondjuk, ezek a karakterek a háttérhez képest viszonylag sötétek, de ugyanakkor a szoba is elég sötét, akkor ezt hogyan ábrázolod? Nos, úgy gondoltuk, hogy egy kívülről érkező fénysugár érdekesen tudná megvilágítani ezeket a karaktereket, így ezeken a pontokon nagyobb feszültség keletkezik. Majdnem olyan, mint a fény-árnyék kapcsolata, ahol találkoznak, ott energia szabadul fel. Láthatod ezt az igen erős peremfényt a karakterek körül, ami odavonzza a tekintetedet, ahol valami zajlik, ahol a konfliktus történik. Ez a kép a Verdák 3-ból úgy alkalmazza a tónust, hogy megértsük, hova kellene egyből néznünk. De ha kizárólag a szürke területeket nézzük, a tónust, akkor néhány érdekes dolgot vehetünk észre. Amikor rajzolunk, a tónust úgy kezeljük, mint a valódi környezet fényeit. Ha azonban közelebbről veszed szemügyre, a tónushoz tartozik néhány forma, amelyek segítenek irányítani a tekintetünket. Itt például egy hatalmas kör rajzolódik ki az elsődleges tónusból, ami tényleg segíti a fókuszálást a nagy kontrasztú fehérebb területre, ahol vonalak sokasága található. Van egy másik, finom, másodlagos tónusrendszerünk is. Eltérő dinamikai forma, és ismét formaként használod a tónust, spotlámpával megvilágított formaként, amely a fényt koncentrálva segít megteremteni a környezetet, irányítja, hogy hova is kellene nézned. Ezen a képen egy kicsit eltérően használtam a tónust. Ez inkább az érzelmekről szól, szomorú pillanat ez Villám számára. Az aznapi tengerparti futam után tudatosul benne az, hogy nem olyan gyors, mint amilyen lenni szeretne, és messze nem érte el azt a szintet, ami ahhoz kellene, hogy le tudja győzni Vihart. A kép aljától felfelé van tehát egy kis színátmenet, ami szinte a kudarc és veszteség érzetét kelti. A színátmenet valójában nem más, mint hogy egyik árnyalatról egy másikra váltunk ugyanazon a tárgyon. Ha összességében nézed itt Villám alakját, nem változik, de a tónust színátmenetként használva majdnem árnyaláshoz hasonló hatást értem el. A legsötétebb árnyalattól indulva érek el a legvilágosabbig. Itt láthatod, ha bevonalkáznám, a vonalak szép lassan egyre hosszabbak lennének, ahogy haladok felfelé. Alul a legsötétebb, aztán lassan világosodik, és olyan érzetet kelt, mintha köd gomolyogna felette vagy benne, az érzelmeiben. Ezáltal tudják a nézők jobban átérezni, hogy mi zajlik benne. Összefoglalva, a tónussal hangulatot teremtünk, irányítjuk a nézők tekintetét, és szabályozzuk, hogy milyen információkat kapnak a nézők. A következő feladatban lehetőséged lesz arra, hogy játssz egy kicsit a tónussal. Gyerünk, maszatold össze magad!