Az I. világháború utolsó szakasza

Ahogy 1917 végére, 1918 elejére érünk, az I. világháború befejező szakaszához érkezünk. Tekintsük egy kicsit át az eddig történteket, a hátteret, az összefüggéseket. A háború a központi hatalmak számára kétfrontos háborúként kezdődött: egyik a nyugati front, ami itt húzódott, a másik az óriási keleti front, itt. 1917-re a keleti front legfontosabb konfliktusa, különösen Oroszországgal, a legerősebb ottani hatalommal, befejeződött. 1917-ben lezajlott a februári forradalom. A cár lemondásra kényszerült, és ideiglenes kormány alakult. Ezután 1917 novemberében a bolsevikok puccsal átvették a hatalmat. Nekik nem állt érdekükben a háború folytatása, mivel figyelmüket saját polgárháborújuk kötötte le, ezért fegyverszünetet írtak alá a központi hatalmakkal 1917 végén. Így 1918 elején – hadd írjam le mindezt –, tehát 1918-ra az oroszok készen álltak a békekötésre, és márciusban aláírták a breszt-litovszki békét, amelyben erről az egész területről lemondtak a németek javára, és Oroszország kilépett a háborúból. Más videókban már részleteztem, így most nem fogom, de óriási területről van szó. Nagyon lazán véve persze, csak hogy nagyjából érzékeltessem, erről a területről van szó. A szerződés fő jelentősége – mivel a szerződés nem volt tartós, mint már talán tudod, a központi hatalmak vereséget szenvedtek a háború végén így a breszt-litovszki béke később érvényét vesztette –, de a fő jelentősége az volt, hogy kivonta Oroszországot a háborúból, ami lehetővé tette a központi hatalmaknak, jelesül Németországnak, hogy a nyugati frontra összpontosítson. Egy további fontos eleme az volt, hogy a németeknek rengeteg területet adott át, amit nem tudtak csak úgy magára hagyni. Ahhoz, hogy jogaikat érvényesíthessék, haderejük egy részét itt kellett lekötniük, hogy elfoglalhassák, vagy legalább megkíséreljék elfoglalni a terület egy részét. Noha ez hatalmas lehetőség volt, és a németek a békeszerződés után, vagy már előtte, a fegyverszünet után elkezdhettek nagyobb haderőt átirányítani a keleti fronton harcoló csapataikból a nyugati frontra, mégsem irányítottak át annyit, amennyit lehetett volna, mert egy részüket otthagyták, hogy megpróbálják elfoglalni a keleti fronton újonnan nyert területek egy részét. Mégis, ha német szempontból nézzük, ezen a ponton, 1918 márciusában a helyzet biztató volt. Két fronton sikerült idáig tartania magát, egy ponton még Oroszország tűnt nagyobb fenyegetésnek; ez a fenyegetés elmúlt, most már összpontosíthattak az egyfrontos háborúra, így joggal remélhették, hogy végső csapást tudnak mérni a szövetségesekre. Így is gondolták a németek. De voltak dolgok, amik aggasztóak voltak számukra. Aggasztó volt az, hogy a britek, és általában a szövetségesek ipari kapacitása nagyobb volt, mint a központi hatalmaké, így a brit ipar több tankot, több puskát, több fegyvert volt képes gyártani, így ezzel kellett versenyezni. Versenyhelyzetet idézett elő a jelentős amerikai hadbalépés is. Idézzük fel, 1917 áprilisában Woodrow Wilson beszédet mondott a kongresszus előtt, amelyben deklarálta a hadbalépést a központi hatalmak ellen. A németek ezért be akarták fejezni a háborút, mielőtt az Egyesült Államoknak esélye lenne arra, hogy jelentős számú friss haderőt küldjön harcba. Tehát 1918 márciusában egyrészt megtörtént a breszt-litovszki békekötés, másrészt Németország kísérletet tett arra, hogy döntő csapást mérjen a szövetségesekre. Ez volt a tavaszi offenzíva. [Tavaszi offenzíva.] Célja lényegében az volt, hogy megpróbálják általa eldönteni a háborút Németország javára. El akarták vágni egymástól a brit és a francia haderőt. A britek leginkább ezt a vonalat tartották a Somme folyótól északra, míg a franciák a déli oldalt ellenőrizték. A tavaszi offenzíva, különösen annak az első szakaszai, 1918 márciusában erre a területre irányultak, itt. Kezdetben az offenzíva nagyon sikeres volt, a németek nagy területi nyereségre tettek szert, áttörték a frontot, visszaszorították a szövetségeseket . A baj az volt, hogy stratégiailag ezek a területek nem voltak jelentősek. A németek abban reménykedtek, hogy az akció annyira demoralizáló hatású lesz, hogy legalább a franciákat kapitulálásra kényszerítik, ezután pedig foglalkozhatnak a britekkel, vagy ehhez hasonló. De nem ez következett be. Hirtelen hatalmas területi nyereségre tettek szert, nagyon rövid idő alatt. Az utánpótlásról is gondoskodniuk kellett, ami nem ment valami simán. Másrészt azzal, hogy csapataik szétterültek, őszintén szólva lehetőséget teremtettek arra, hogy a szövetségesek augusztusban ellentámadást indítsanak. Ezt a szövetséges ellentámadást a száznapos offenzíva néven emlegetik. Augusztusban kezdődött, nagyjából november közepéig, azaz 100 napig tartott. Ezalatt a szövetségesek augusztustól novemberig képesek voltak visszaszorítani a németeket nemcsak a tavaszi offenzívában elfoglalt területeiről, hanem az addigi állóháborús, a háború nagy részében többé-kevésbé mozdulatlan frontvonalról is. Ezalatt a száznapos offenzíva alatt a legtöbb külső megfigyelő számára világossá vált, hogy a háborút a szövetségesek fogják megnyerni. A központi hatalmak és társult szövetségeseik nagy része számára is egyértelmű volt ez. Szeptemberre, 1918 szeptemberére Bulgária kilépett a háborúból. Csak emlékeztetőül, melyik területről is beszélünk, itt van Bulgária. Bulgária fegyerszünetet kötött a szövetségesekkel, a fegyverszünetet egy kis békejellel jelölöm; a fegyverszünet a harci tevékenység beszüntetése, vagyis, elméletben még hadiállapot áll fenn, szóval talán nem a békejelet kellene használnom, csak leírom, hogy fegyverszünet. [Fegyverszünet Bulgáriával.] Ezzel valóban elkezdett szorulni a hurok a központi hatalmak körül, mert lehetővé tette a szövetségeseknek, hogy ellenőrizzék Szerbiát és Görögországot, és ezzel gúzsba kössék, megfosszák az utolsó élelemforrásuktól az Osztrák–Magyar Monarchiát és a Német Birodalmat, Ekkor már blokád, szigorú brit blokád volt –már volt róla szó – az Északi-tengeren, így az utolsó élelemforrásuk itt délen volt, de a bolgár fegyverszünettel, illetve területek átengedésével a szövetségesek fojtószorítása egyre erősebb lett. Októberre – idézzük fel, ekkorra már eléggé egyértelmű, még a német hátország számára is világossá vált, hogy a háborút elveszítették, csak arra vártak, hogy a vezetőik „hivatalossá” tegyék. A német haditengerészet jópár vezetője ragaszkodott egy kétségbeesett utolsó, könnyen öngyilkos lépésnek is tekinthető, támadáshoz a brit haditengerészet ellen. Még csak a tervezés szintjén álltak, ám a matrózok tudomására jutott, és zendülés, lázadás tört ki. Szerintük a háború már eldőlt. Nem akartak meghalni egy haszontalan, büszkeségből vagy egyéb okból tett kísérletben, így matrózlázadás tört ki. A zendülés végül az anyaországra is átterjedt, újabb lázadásokat, forradalmi megmozdulásokat gerjesztve. [Németországban forradalom tört ki.] A folyamat novemberben érte el a csúcspontot, november 9-e fontos történelmi dátum, 1918. november 9. II. Vilmos császár – itt látható a képen, ez ő, II. Vilmos császár – arra kényszerült, hogy lemondjon a trónról. Hollandiába menekült. 1918. november 9-én Németországban kikiáltották a köztársaságot. Németországnak nem volt többé királya, császára. [Németország köztársaság lett.] Röviddel előtte, november 3-án az osztrákok már látták az elkerülhetetlent, – egyébként már 1917-ben tettek néhány tapogatózó lépést a békekötés irányába, mivel már ekkor úgy ítélték meg, hogy a háborút elvesztették – tehát 1918. november 3-án az osztrákok szintén fegyverszünetet kötöttek. [Fegyverszünet az osztrákokkal.] II. Vilmos császár Hollandiába menekülésével, Németország köztársasággá alakulásával lehetővé vált, hogy végre Németország is fegyverszünetet kössön, november 11-én, ami egyike a legnevezetesebb történelmi dátumoknak, amit az USA-ban hosszú ideig a fegyverszünet napjának neveztek. Tehát 1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor – talán emlékeztek a híres dátumra – a 11. hónap 11. napjának 11. órájában az I. világháború a szövetségesek győzelmével és a központi hatalmak vereségével véget ért. A feltételeket a vesztesek és a győztesek számára a versailles-i békeszerződés szabta meg. A versailles-i béke, 1919-ben. A szerződés feltételeit körülbelül hat hónappal később véglegesítették. [1919 júniusa, a versailles-i béke] amelyet egyébként, és ez egyike a történelem kis lábjegyzeteinek, az amerikaiak nem ratifikáltak, főleg azért, mert a Népszövetség megalapítását tartalmazta, amit Woodrow Wilson szorgalmazott, de az amerikai közvélemény és a kongresszus nem rajongott a nemzetek feletti kormányzás, a Népszövetség gondolatáért, így az Egyesült Államok nem ratifikálta a versailles-i békét. Lényegében, a fegyverszünet napján, november 11-én, 11 órakor a háború véget ért; a versailles-i békeszerződés diktálta a feltételeket, a sokak által vitatott, túl kemény feltételeket. És ezzel be is fejeztük az I. világháború témakörét.