If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:9:09

Videóátirat

A legutóbbi videóban láttuk, hogy bár Olaszország eredetileg a hármas szövetség tagja volt, ez nem volt egyértelmű elköteleződés a részéről. Ha előreugrunk időben, az I. világháború kezdetén Olaszország semleges maradt, mondván, hogy a hármas szövetség másik két tagja lépett fel háborús agresszorként. Ezután, ahogy már érintettük, 1915 tavaszán az olaszok aláírták az antant képviselőivel a titkos londoni egyezményt, majd májusban hadat is üzentek az Osztrák–Magyar Monarchiának. Németországgal formailag még nem álltak hadiállapotban 1916-ig . Ez adja a hátterét az Olaszország és a Monarchia határa mentén zajló hadműveleteknek. A következő térkép erre a részre közelít rá. Ez a térkép az. 1915-tel kezdünk, Tehát itt kezdjük, 1915-ben. Májusban Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. – 1916-ig nem viselt hadat Németország ellen. – Hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának. Az első hadműveletre júniusban az Isonzó folyónál került sor. – Biztosan rosszul ejtem ki a nevét. – Az Isonzó határfolyó volt Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia között. Itt húzódik ezen a területen, ami egy hegyekkel körülvett vidék. Látni fogjuk, hogy az olasz fronton sok-sok csata zajlott az Isonzó folyónál, összesen 12. 1915 júniusában történt az első csata itt. Az 1. isonzói csata. Egyik összecsapás követte a másikat, 1916-ig, amikor eljutunk az 5. isonzói csatához. – Egy kicsit hosszabbra kell rajzolnom ezt a nyilat. – A harcok 1916-ra is átnyúltak és lényegében patthelyzet alakult ki. Nagy volt az emberveszteség az itteni harcokban. Rendkívül nehéz terep volt, a védekező erőknek kedvezett, ezért az összecsapások nem hoztak eredményt. Az olaszok ismétlődő támadásai nem hoztak áttörést. Aztán elérkezett 1916 májusa, amikor a Monarchia ellentámadásba ment át. Itt, a határnak ezen a részén indították az offenzívát. Ez volt az asiagói csata; Asiago itt található. A Monarchia erői tehát Asiagóig benyomultak. Az asiagói csata. Bár képesek voltak a frontvonal áttörésére, nem tudták megvetni lábukat. Kiszélesítették az áttörés vonalát, de nem voltak képesek biztosítani a haderő utánpótlását. A hadművelet végére az olaszok visszafoglalták ezt a területet. A front vonala tehát alapjában nem sokat mozdult el. Így elmondható, hogy az első két év hadieseményei patthelyzetet eredményeztek. Ez tovább folytatódott. Visszatérünk 1916-ban Isonzóhoz, a 6. ütközethez. Az isonzói áttörési kísérletek 1917-ben is folytatódtak. Hadd mutassam meg. Ezek az isonzói csaták, amelyek tehát 1917-ben is folytatódtak. 1917-ben sok jelentős esemény történt. Az egyik, talán emlékszel, a keleti frontot érintette, mivel Oroszországban fordulat állt be a forradalmaknak köszönhetően. Sikertelenek voltak a keleti fronton, ami lehetővé tette a németeknek, hogy visszavonjanak onnan csapatokat. Továbbá ebben az időben Olaszország hivatalosan már a németekkel is hadviselő fél lett. 1917 októberére az osztrák–magyar seregek erősítést kaptak Németországtól, éppen időben, mivel a 11. isonzói csata idejére, ami 1917 augusztus-szeptemberében zajlott, a Monarchia erői számára kétséges volt, hogy helyt tudnak-e állni egy következő ütközet során. A német segítség ehhez épp jókor jött. 1917 októberében az osztrák–magyar sereg oldalán a németek is támadásba lendültek. az Isonzónál, ami az első valóban nagy jelentőségű hadiesemény volt az olasz fronton. Közismertebb nevén ez volt a caporettói áttörés. Mivel itt zajlott a két állam közös határa mentén, az Isonzó folyónál, így a 12. isonzói csataként is utalnak rá. A 12. isonzói csata. A központi hatalmak offenzívája ezúttal sikeres volt. Csapataikat itt, Caporetto térségében vonták össze. Sikeresen áttörték az olasz frontvonalat, és mélyen benyomultak Olaszország területére. Október-novemberben, néhány hét alatt – ez tehát 1917 október-novemberében történt – az olasz erőket egészen a Piave folyóig szorították vissza. Ez itt a Piave folyó. Tehát sikerült visszaszorítaniuk az olasz hadsereget nagyjából eddig a vonalig. S ezzel eljutottunk 1918-hoz, amikor a németek egy utolsó, elsöprő erejű tavaszi offenzívát terveztek. A német hadvezetés úgy gondolta, a háborút megnyerték, a fronton a Monarchia már az ő segítségük nélkül is elboldogul, képes lesz Olaszországnak a kegyelemdöfést megadni. A németek ismét a nyugati frontra akartak összpontosítani, hogy az antantot elintézzék, mert félő volt, hogy ha nem teszik ezt idejében, az amerikai csapatok erősítésként csatlakozhatnak a nyugati fronthoz. Tehát a németek az olasz frontról a nyugati frontra csoportosították át erőik nagy részét. Lényegében magára hagyták az osztrák–magyar seregeket, hogy azok egyedül végezzenek az olaszokkal. 1918 júniusában az Osztrák–Magyar Monarchia tehát megindította az olaszok elleni utolsó, vagyis utolsónak remélt offenzíváját, ezen a vonalon, a Piave folyónál. Az osztrák–magyar hadvezetés azonban sajnos – és ez volt az olaszok szerencséje – nem tervezte meg jól a támadást. A németekkel együttesen alkalmazott, Caporettónál jól bevált taktikával ellentétben, ahol sikerült áttörniük az olasz sereg vonalait, ez a támadás kevésbé volt jól tervezett, koordinált. A támadók most szélesebb vonalon mozogtak. Ráadásul az olaszok megtudták, hogy pontosan mikorra tervezik a támadás időpontját: június 15-én, pontosan hajnali 3 órakor. Az olasz hadvezetés tehát tudta, hogy ha a támadás június 15-én 3 órakor indul, akkor az azt jelenti, hogy az összes katona ott fog gyülekezni a lövészárkokban, támadásra készen, június 15-én hajnali 3-kor. Ezért tüzérségükkel ágyúzni kezdték ezeket a katonákkal teli lövészárkokat, tudván, hogy valószínűleg sok embert eltalálnak, ugyanis az ellenfél csapatai itt gyülekeztek a támadáshoz. Így még a csata megkezdése előtt nagy pusztítást tudtak véghezvinni a támadásra készülő Monarchia erőiben. A támadás, mondhatni, kudarc volt. A Monarchia Piave folyón átkelő csapatai elszigetelődtek. Ezt az olaszok a javukra tudták fordítani, és ezeket a folyó déli partján elszigetelődött csapatokat felkészülten tudták fogadni. Képesek voltak visszaverni a Monarchia erőit, ezzel jelentős veszteségeket okoztak az ellenfélnek. Az osztrák–magyar erők rendkívül meggyengültek. Vannak, akik úgy vélik, hogy az olaszok azonnal átmehettek volna ellentámadásba, és megsemmisíthették volna a Monarchia seregeit. Az olaszok azonban még mindig nem épültek fel abból a megrázkódtatásból, amit Caporetto okozott, így kivártak és újrarendezték erőiket. Vártak 1918 októberéig. Ekkora már végtelenül meggyengültek az osztrák–magyar erők. És ekkor indították meg az olaszok a végső offenzívájukat. Ez volt a Vittorio Venetó-i csata. Itt van Vittorio Veneto. – Itt ismét elnézést kérek minden olasztól, hogy rosszul ejtem a helyneveket. – Ez a csata volt az, ahol végül megroppantották a Monarchia hadseregét. Az olaszok képesek voltak lerohanni és visszaszorítani állásaikból a Monarchia csapatait. Az osztrák–magyar hadsereg ekkorra már meggyengült. Belső konfliktusok bomlasztották, és maga az Osztrák–Magyar állam is kezdett szétesni. Novemberre az Osztrák–Magyar Monarchia lényegében feladta a háborút. Nemcsak az olaszoknak adta meg magát, hanem az antant egészével fegyverszünetet kötött, amivel az I. világháborús olasz front lényegében megszűnt.