A Zimmermann-távirat

1917 elején az Egyesült Államok még fenn tudta tartani semlegességét az I. világháborúban. Ami azt illeti, Wilson elnököt éppen ebben az időben választották újra, és kampánya a háborúból való kimaradáson alapult. Nagyrészt azért volt képes az Egyesült Államokat a háborútól távol tartani, mert a Német Birodalom leállította a korlátlan tengeralattjáró-hadviselést. A Lusitania elsüllyesztése után az amerikai közvélemény felháborodását észlelve visszakoztak: „Rendben, nem támadjuk az utasszállítókat többé. Csak a kifejezetten nem utasszállító brit hajókat támadjuk”. De 1917 januárjára a britek blokádja a központi hatalmak ellen már kezdte éreztetni hatását. A központi hatalmak egyre elszántabbnak mutatkoztak, különösen Németország. Lényegében hasonló lépést szorgalmaztak a britekkel szemben. Újra korlátlan tengeralattjáró-háborúba kezdtek. De a németek tudták, ha ezt újra megteszik, arra valószínűleg az lesz a válasz, hogy az USA a szövetségesek oldalán hadba lép. Ennek a tudatában az járt a fejükben, hogyan tudnák az USA lépését késleltetni. Arra jutottak, hogy talán ehhez jól jönne Mexikó segítsége, mivel ők ebben az időben nem ápoltak túl jó kapcsolatokat az USÁ-val. Így Arthur Zimmermann, a németek külügyminisztere, (az amerikai Secretary of State német megfelelője) tehát Arthur Zimmermann külügyminiszter egy titkosított táviratot küldött a mexikóiaknak. A távirat azért volt kódolva, mert a távíróhálózat amerikai ellenőrzés alatt álló vonalain továbbították. A táviratban szövetséget ajánlott, aminek a célja az amerikai lépés késleltetése volt. Ez itt az, amit írt, ez a kódolt távirat. Aztán ezt a brit titkosszolgálat lehallgatta, feltörte a kódot és megosztotta az amerikaiakkal, akik aztán az amerikai közvélemény elé tárták. És ez az, ami miatt lenyűgöző elolvasni magát a szöveget. 1917 januárját írjuk. A németek üzenete a mexikóiaknak. „Február elsején korlátlan tengeralattjáró-háborút szándékozunk indítani. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy az Amerikai Egyesült Államok maradjon semleges. Ha ez nem következik be, szövetséget ajánlunk Mexikónak a következő alapokon: együtt veszünk részt a háborúban, együtt kötünk békét, nagylelkű anyagi segítséget nyújtunk, és elfogadjuk, hogy Mexikó vissza akarja szerezni elveszített területeit Texasban, Új-Mexikóban és Arizonában. A megállapodás részleteinek kidolgozását Önre (mexikói német nagykövet) bízom. Ön fogja tájékoztatni az elnököt” – Mexikó elnökéről beszélünk – „a fentiekről a lehető legnagyobb titokban azonnal, amint a háború az Egyesült Államokkal bekövetkezik, és javasolja neki: saját kezdeményezésére kérje fel Japánt, hogy azonnal csatlakozzon, és egyidejűleg közvetítsen Japán és közöttünk. Kérem, hívja fel az elnök figyelmét arra a tényre, hogy tengeralattjáróink kíméletlen bevetése előrevetíti a lehetőségét, hogy Anglia néhány hónapon belül rákényszerül a békekötésre. Aláírás: Zimmermann.” Namármost, a mexikóiak, amikor ezt elolvasták, nem vették túl komolyan a benne foglaltakat. Nem gondolták, hogy komolyan rá tudják venni az USÁ-t a hadbalépésre. Nem tudnák visszavenni vagy elfoglalni a fent említett területeket. Így nem foglalkoztak a távirattal komolyabban. A távirat valós hatása az volt, hogy az amerikai közvéleményt feldühítette. A németek visszatérnek a korlátlan tengeralattjáró-háborúhoz. Ráadásul a németek maguk mondják ki, hogy kíméletlen: „tengeralattjáróink kíméletlen bevetése.” Tehát amikor arról van szó, mik voltak az okok az Egyesült Államok hadbalépése mögött, általában a korlátlan tengeralattjáró-háborút szokták emlegetni, a Lusitania elsüllyesztését és a Zimmermann-táviratot, amely megpróbálta Mexikót rávenni arra, hogy rángassa háborúba az Egyesült Államokat, és követelje vissza az említett területeket. Mint látni fogjuk, néhány hónap múlva az Egyesült Államok valóban háborút hirdetett Németország ellen, és belépett az I. világháborúba.