If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:15:03

Videóátirat

Gondoltam, készítek egy videót a kommunizmusról, mivel sokat beszéltem róla a történelmi videókban és nem definiáltam megfelelően, mit is jelent és nem magyaráztam meg, mit jelent. Hogy megértsük a kommunizmust, felrajzolok egy skálát. Kezdem a kapitalizmussal. Ez valóban csak egy áttekintés lesz. Ilyesmiről egész doktori disszertációt lehet írni. Kapitalizmus, aztán majd előrehaladhatunk a szocializmushoz. Azután a kommunizmushoz. A kommunizmus modern változatai Karl Marx és Vlagyimir (Iljics) Lenin elgondolásaiból származtak. Karl Marx német filozófus volt az 1800-as években, aki a Kommunista Kiáltványban és más írásaiban megteremtette a kommunizmus filozófiai alapjait. Lenin pedig, aki a bolsevik forradalmat vezette a lényegében általa létrehozott Szovjetunióban volt az első, aki Marx egyes gondolatait konkretizálta. Minden olyan nemzet vagy minden olyan ország, amelyet kommunistának tekintünk, Lenin modelljét követte. Pillanatokon belül beszélünk erről. Először azonban beszéljünk a filozófiai különbségekről és az egész folyamatról. Maga Karl Marx a kommunizmust úgy tekintette, mint haladást a kapitalizmusból a szocializmuson keresztül a kommunizmusba. Azt látta a kapitalizmusban – és annak egy része, amit látott, helyes volt –, hogy magántulajdon van, a föld magántulajdonban van. Ez a kapitalizmus fő jellemzője. Ez az a világ, amelyben ma többségünk él. Ő azt látta a kapitalizmus problémájának, hogy ha magántulajdon van, azok, akik tőkét halmoznak fel (amikor tőkéről van szó, szó lehet földekről, szó lehet gyárakról, szó lehet bármilyen természeti erőforrásról) tehát azok, akik megszereznek egy kicsit ezekből... Felrajzolok ide egy kis grafikont. Mondjuk valakinek van egy kis tőkéje. Ez a tőke lehet egy gyár, lehet földbirtok Felírom. Tőke. Mondjuk földbirtok. Valakinek tehát van valamennyi földje. Több, mint bárki másnak. Akkor van egy csomó másik ember, akinek nincs földje. És mivel ezé a fickóé az összes föld, a többieknek az ő földjén kell dolgozniuk. Ennek a fickónak a földjén kell dolgozniuk. Marx úgy gondolkozott, hogy vannak a dolgozók, akiknek nincs tőkéjük, ennek a fickónak viszont van tőkéje, ezért munkára foghatja ezeket a dolgozókat nagyon alacsony bérért. Így az ebből származó minden többletprofitot a tőke tulajdonosa fog megkapni. Mert a dolgozók nem képesek elérni, hogy a bérük emelkedjen. Mert olyan nagy a verseny azért, hogy ki dolgozzon ennek a fickónak a farmján, ennek a fickónak a földjén. Marx arra nemigen gondolt, hogy verseny kialakulhat a másik oldalon is. Előállhat esetleg olyan helyzet, amikor van egy csoport elfogadható mennyiségű tőkével és van egy csoport dolgozó. És a tőkések csoportja versenyez a dolgozókért, a dolgozók talán megemeltethetik a bérüket és végül saját tőkét halmozhatnak fel. Végül saját kis vállalkozást indíthatnak. Erre a lehetőségre nem igazán gondolt. Csak ezt a valóságot látta. Mentségére – és nem akarom Karl Marxot túlságosan mentegetni – de mentségére ez történt az 1800-as évek végén. Az ipari forradalom javában zajlik. Még az Egyesült Államokban is – Mark Twain aranykornak nevezte – voltak a gyárosok, akik hatalmas tőkemennyiséget halmoztak fel. Nagyon nagy volt a befolyásuk a dolgozókkal szemben. Marx tehát azt mondta: ha a tőkét birtokló fickó kezében van minden befolyás, és ez az egész felállás profitot termel, ő fogja learatni a profitot. Mert alacsonyan tudja tartani ezeknek az embereknek a bérét. Az történik tehát, hogy a tőkésnek végül még több tőkéje lesz. És még nagyobb befolyásra tesz szert. Ezeknek az embereknek minimálbérfélét fizet, hogy soha ne tudjanak saját tőkére szert tenni. Így Marx szerint a természetes előrelépés az lenne, ha ezek a dolgozók elkezdenének szervezkedni. Esetleg szakszervezeteket hoznának létre. Így kollektíven mondhatnák annak a személynek, akié a föld vagy a gyár, hogy nem, nem fogunk dolgozni, sztrájkolni fogunk, ha nem emeled meg a bérünket vagy nem kínálsz jobb munkafeltételeket. Amikor erről a szakszervezetesdiről van szó, elindulunk a szocializmus irányába. A szocializmus felé tett másik lépés az, hogy Marxnak, vagy mondhatnám, a szocialistáknak általában nem tetszett a vagyonok nagyfokú koncentrációja. Az, hogy a valóságban vannak, akik fel tudtak halmozni ekkora vagyonokat. Persze talán bizonyos fokig azért tudták felhalmozni, mert innovatívak voltak vagy jól gazdálkodtak a földdel vagy bármi okból, – habár a marxisták nem beszélnek elismeréssel a tőkésekről. Nem nagyon hisznek abban, hogy talán mégiscsak ügyesen igazgattak valamiféle céget. A másik probléma az öröklés. Hogy az utódaik örökölnek. A magántulajdonnal az a helyzet, hogy apáról fiúra vagy szülőről gyermekre öröklődik. Tehát nem a teljesítményelv az alapja, csak az öröklött vagyonon alapszik. Ez a probléma jól érzékelhető Európában. Ha visszanyúlunk a francia forradalomhoz, a nemesség egymást követő generációinak – függetlenül attól, hogy az egyes generációk mennyire tehetségtelenek voltak – annyi vagyona volt, hogy lényegében mindent az ellenőrzésük alatt tartottak. Egy csomó vagyontalan ember pedig rákényszerült, hogy nekik dolgozzon. Amikor megjelenik ez a vagyoni egyenlőtlenség, akkor az forradalomhoz vezet. A szocializmus felé mutató másik elv a vagyon újraelosztása. Felírom: újraelosztás. A szocializmusban még létezhet magánvagyon, de a kormány nagyobb szerepet játszik. Felírom tehát: szélesebb körű kormányzás. És a kormányzat egyik feladata, hogy újraossza a vagyonokat. A kormány kezdi továbbá ellenőrizni a fő termelési tényezőket. Talán a közművek, talán egyes nagyobb üzemek, amelyek fontos dolgokat gyártanak, egyszerre a kormány kezébe kerülnek, vagy ahogy a kommunisták mondják, a nép kezébe. Folytatódik az újraelosztás, így elméletben a hatalmas vagyonok nem néhány ember kezében vannak. Azután, ha ezeket az elveket a végsőkig visszük, elérünk az elméleti kommunista államhoz. Az elméleti kommunista állam osztálynélküli, osztálynélküli társadalom, sőt, valamelyest – Marx álláspontja szerint, amit kissé nehezebb elképzelni – állam nélküli társadalom. A kapitalizmusban természetesen voltak társadalmi osztályok. Volt a tőkét birtokló osztály és a munkásosztály. Csoportok voltak, amelyek különböztek egymástól. Marx nem igazán képzelte el hogy lehet olyan világ, ahol egy munkás ki tud kerülni ebből és saját tőkét szerez, majd esetleg saját vállalkozást indít. Úgy látta, hogy ez a feszültség végül a szocializmushoz vezet, egy osztálynélküli társadalomhoz, amelyben van egy központ. Valójában nem nagyon részletezte. Valamiféle egyenlőség van, a társadalom minden tagja birtokol mindent, a társadalom pedig valahogy kitalálja, hogyan ossza el a dolgokat és így tovább. És állam sincs. Ezt még nehezebb konkrétan elképzelni. Karl Marx tehát így látta a dolgokat. De az elmélete sosem valósult meg, amíg meg nem jelent Vlagyimir Lenin. A kommunizmus jelenlegi változata, az, amit többségünk kommunizmusnak tekint, a marxista-leninista állam. Ezeket a kifejezéseket néha felcserélik. A marxizmus valamifajta tiszta utópia, olyan világ, amelyben mindenki egyenlő, mindenki azt tesz, amit akar, és mindenből bőség van. Azt hiszem, bizonyos mértékig ez leírja, ami a Star Trekben történik, ahol mindenki odamehet egy replikátorhoz és megkapja, amit akar. Ha a nap egy részében festeni akarsz, festhetsz a nap egy részében, és nem csak festő vagy, csinálhatsz bármit, amit akarsz. Szóval ez nagyon utópisztikus. Felírom. A tiszta marxizmus valamiféle utópista társadalom. Ha nem tudnád, mit jelent az utópista, az valamiféle tökéletes társadalom, amelyben nincsenek osztályok, mindenki egyenlő, mindenki gazdag, változatos és boldog életet él. Az utópiát irreálisnak is tekintik. Negatív értelmezésben: nem tudom, hogyan jutunk oda valaha is. Ki tudja? Nem akarok negatívan hozzáállni. Talán egy napon eljutunk egy utópisztikus társadalomba. A leninizmus a kommunizmus gyakorlatiasabb eleme. A cári Oroszországban kitört 1917-es bolsevik forradalom után létrejön a Szovjetunió, és nekik kormányozniuk kell. Működtetniük kell egy államot, amely a kommunista elveken alapszik. A leninista filozófiában – és itt kezd összeütközésbe kerülni a demokratikus elvekkel – a leninista filozófiában pártrendszerre van szükség. Erre van szükség – és Lenin ezt élcsapatnak nevezi. Az élcsapat az, ami vezet, ami vezeti a menetet. Az élcsapat hozza létre az állandó forradalmi állapotot. Feladata, hogy vezesse a társadalmat, szinte szülői szerepet játsszon a társadalom élén, és elvezesse a kapitalizmusból a szocializmuson keresztül az ideális kommunista államba. Az ideális kommunista államot valójában soha... nehéz kideríteni, hogy mikor jutunk oda. A leninista államban az élcsapat párt, amit általában kommunista pártnak hívnak, állandó forradalmi állapotban van, mintha azt mondanák: terelgetjük az embereket valami jövendő állam felé anélkül, hogy pontosan megmondanánk, milyen lesz az a jövendő állam. A marxista-leninista kifejezés – amellett, hogy arról beszélünk, ami a gazdaságban történik –, erre a pártrendszerre is utal. amelyben csak egyetlen domináns párt létezik, amely remélhetőleg a nép érdekében fog ténykedni. Tehát egy domináns kommunista párt, amely a nép érdekében tevékenykedik. A negatívum itt nyilvánvalóan az, hogy honnan tudjuk, valóban a nép érdekében tevékenykednek-e. Honnan tudjuk, hogy kompetensek-e? Milyen eszközök vannak arra, hogy bármit tehessünk, ha helytelenül osztják el a dolgokat, ha korrupció van egy egypárt-rendszerben? Hogy világossá tegyem: a legnagyobb ma létező kommunista állam a Kínai Népköztársaság. És bár a kommunista párt irányítása alatt áll, gazdasági tekintetben már nem annyira kommunista. Így lehet, hogy nehezen érthető. Rajzolok egy grafikont. A függőleges tengelyre, ide írom: demokratikus. Ide fel pedig azt, hogy autoriter vagy totalitárius. Inkább autoritert írok. Készítek majd egy videót a kettő különbségéről. De hasonlóak. A totalitárius inkább az autoriter szélsőséges formája, ahol minden a kormány ellenőrzése alatt áll. Nagyon kevés ember ellenőrzése alatt áll minden, és nagyon nem demokratikus. Az autoriter ebben az irányban van. A grafikonon itt van a kapitalizmus, a szocializmus és a kommunizmus. Az Egyesült Államokat valahova ide tenném. Ide tenném az Egyesült Államokat. Megtalálhatók benne a szocializmus kisebb elemei. Vannak szakszervezetek. Ezek nem ellenőriznek mindent. Vannak dolgozók a szakszervezeteken kívül is. Van bizonyos fokú újraelosztás. Van örökösödési adó. Ez nem szélsőséges újraelosztás. A magántulajdon örökölhető. Van az emberek számára biztonsági háló, létezik a Medicare, Medicaid (egyfajta egészségbiztosítás), szociális támogatás. Léteznek a szocializmus bizonyos elemei. De nagyon erős kapitalista hagyománya is van, magántulajdon, széleskörű piac, úgyhogy az Egyesült Államokat ide tenném. A Szovjetuniót – nem a mai Oroszországot –, hanem az egykor létező Szovjetuniót, a Szovjetuniót ide tenném. Ide tenném a Szovjetuniót. A mai orosz államot valahova ide tenném. Mert kevesebb náluk a biztonsági háló, a gazdaságuk zűrösebbé válhat, és valójában nagyobbak a vagyoni különbségek, mint egy olyan helyen, mint az Egyesült Államok. Ez tehát a mai Oroszország. Valószínűleg a legérdekesebb itt a Kínai Népköztársaság, a mai Kínai Népköztársaság, amely, legalábbis a felszínen, kommunista állam. De bizonyos tekintetben kapitalistább, mint az Egyesült Államok, mivel nincs nagymértékű vagyoni újraelosztás. Nincs erős biztonsági háló az emberek számára. Így Kína egyes elemeit ide tehetnénk, inkább bal felé. És kevésbé demokratikus, mint akár az Egyesült Államok, sőt akár a mai Oroszország, bár egyesek szerint a mai Oroszország – nos, ebbe nem mennék bele. A mai Kínát rakhatjuk ide. Lehetne akár még kapitalistább, mint az Egyesült Államok. Még jó munkaügyi törvényeik sincsenek. Másrészről jelentős az állami tulajdon, nagyon sok minden az állam ellenőrzése alatt áll. Bizonyos tekintetben lefedi ezt az egész tartományt. Ez itt tehát Kína. És bár kommunista államnak hívják, bizonyos tekintetben kapitalistább, mint azok az államok, amelyek büszkén vallják magukat kapitalistának. De sok más tekintetben, különösen az állami tulajdont, az állami irányítást és az egyetlen uralkodó pártot illetően inkább leninisták, kevésbé marxisták. Így tehát inkább a kommunista oldalra kerül. Remélem, ez tisztázza ezt az időnként zavaros témát.