A vietnámi háború

Ahhoz, hogy megfelelően megértsük a vietnami háborút vissza kell ugornunk az időben az 1800-as évek végére, amikor a franciák gyarmatosították Délkelet-Ázsiát, többek között a mai Laosz, Vietnám és Kambodzsa területét. A terület neve Francia-Indokína volt. Itt található Kambodzsa és Vietnám a part mentén. Laosz pedig itt van. A franciák fenntartották gyarmati hatalmukat – van itt egy kis szünet az idővonalamon. A franciák maradtak a gyarmatosítók egészen a második világháború végéig. Gondolhatod, hogy amikor a franciákat a németek gyorsan lerohanták, a vietnámiak függetlenné szerettek volna válni, így aztán elindult egy felszabadítási mozgalom, amit a Viet Minh vezetett, melynek vezére Ho Si Minh volt. Ez itt a képen Ho Si Minh. Nem csak felszabadítók, kommunisták is voltak. [Kommunisták] Képzelheted, hogy emiatt később, a hidegháború alatt az USA egy kicsit rossz szemmel nézett rájuk. A második világháború folyamán végül Japán elfoglalta Indokínát, Vietnámot, és mire elérünk 1945 végéhez, amikor, mint tudjuk, Amerika legyőzte Japánt, hirtelen a Viet Minh kikiálthatott egyfajta ideiglenes függetlenséget. Azért volt ideiglenes, mert nem sokkal később – a területet egy időre megszállta Kína északon, délen pedig a britek, akik a szövetségesek tagjaként a tengelyhatalmak ellenfelei voltak. De végül visszatértek a franciák, akik szerették volna visszaállítani a hatalmukat az elveszett gyarmatuk felett. Ekkor tört ki az első indokínai háború a franciák és a hozzájuk hű lakosok – a franciákhoz lojális vietnámiak –, valamint az északi terület között. A franciák – hogy egyértelmű legyen: a második világháború után, amikor az ideiglenes megszállók Kína és a Brit Birodalom voltak, a kínai befolyás erősebb volt északon, a brit befolyás pedig erősebb volt délen –, így amikor a franciák visszatértek, sikerült visszaszerezniük a déli területek feletti ellenőrzést. Tehát amikor az indokínai háború elkezdődött, a franciák már kontrollálták a déli területet. A franciák mindig is több befolyással rendelkeztek délen. A gyarmati időkben is Vietnám déli harmada volt az, ahol erősebb volt a francia befolyás. Ez a térkép egy mostani térkép, igazából most nincs ott a narancssárga határvonal, amiről mindjárt szó lesz. Vietnám ma egységes. De a vietnámi háború előtt ez itt nem Ho Si Minh-város volt, hanem Saigon. Saigon volt a franciák hatalmi központja. Ugorjunk előre 1954-re, amikor egy holtpont alakult ki. Az 1954-es genfi konferencián Vietnámot a 17. szélességi fok mentén kettéosztották Észak-Vietnámra és Dél-Vietnámra. A felosztás célja az volt, hogy hagyják egy kicsit csillapodni az ellentéteket, és legyen idő választásokat tartani. Nem volt hosszú távú felosztás tervbe véve. Volt egy 300 napos időszak, amíg az emberek átjárhattak egyik zónából a másikba, és ez idő alatt 900 ezer ember, legtöbbjük katolikus, északról délre költözött. Több százezer ember költözött délről északra is, szóval nem csak egyirányú volt a mozgás. De a lényeg, hogy nagy számú római katolikus vietnámi költözött északról délre. Megint egy kicsit előre ugrunk, és – biztos vagyok benne, hogy rosszul ejtem ki – Ngo Dinh Diem veszi át a hatalmat. Először miniszterelnök lesz 54-ben, végül 55-ben elnök. Ez itt ő. Átveszi a hatalmat Dél-Vietnám fölött. Ez a fickó nem igazán szerette az olyan dolgokat, mint a választások, vagy korrupciótól mentes kormány, ilyesmik... és ő irányítja Dél-Vietnámot. Nem meglepő, hogy az USA pozitívan viszonyult hozzá. Nemcsak hogy szép nyugati ruhákban járt, és jólfésült volt, de antikommunista is volt. Ekkoriban az USA már a hidegháborús logikát követte. Hogy lehetne megállítani a kommunizmust? Hogyan lehetne feltartóztatni? Az egész feltartóztatási stratégia azon alapul, hogy a Szovjetuniót megállítják, így a kommunizmus nem tud elterjedni, hanem elszigetelődik. Az USA dominóelmélete szerint, ha egy régióban egy ország kommunista lesz, a környező országok is azzá válnak végül. És ez nem jó a feltartóztatás szempontjából. Tehát nem akarták, hogy Dél-Vietnám kommunista legyen. Így végül elkezdték támogatni ezeket az alakokat. Már az 50-es évek elejétől elkezdte az USA támogatni az antikommunistákat. Eleinte ez a támogatás kimerült az úgynevezett tanácsadók közreműködésében. De egy idő után az USA egyre több és több segítséget és tanácsadót küldött, és a tanácsadók egyre jobban belefolytak az aktuális konfliktusba. A felosztás után még mindig ott az ellentét észak és dél között, és mindezek tetejébe vannak olyanok, akik szimpatizálnak az északiakkal, a Viet Minh-nel vagy Ho Si Minh-nel Dél-Vietnámban. Voltak, akik északról jöttek délre, voltak, akik déliek voltak, de nem szerették a Diem-kormányt. Amellett, hogy Ho Si Minh-nel szimpatizáltak, Diem egy meglehetősen korrupt, autokrata vezető volt, aki nem rajongott a demokráciáért... És akkor itt délen ezek a figurák fellázadtak Diem elnök ellen. Ők voltak a vietkongok. Tehát mindez a vietnámi háború előzménye. A Ho Si Minh ellenőrizte kommunista Észak-Vietnám szabályos háborút vív a déliek ellen. Itt ez a felosztás a 17. szélességi körön, és tetejébe itt van egy szokatlan haderő – hívhatjuk őket gerilláknak – a dél-vietnámi vietkongok. A déli oldalnak tehát két dologgal kellett megküzdenie: hivatalosan Észak-Vietnámmal, másrészt a délen zajló forrongással. Az USA egész idő alatt nem akarta, hogy a lázadás sikerrel járjon, nem akarták, hogy Vietnám kommunista legyen. Egyre több és több tanácsadót küldtek. Ez már Kennedy elnökége előtt elkezdődött, de Kennedy volt az, aki jelentősen növelte a tanácsadók számát. Hivatalosan még mindig nem kezdődött el a háború. Nem volt hivatalos hadüzenet, nem voltak katonák a hadszíntéren. Ugorjunk előre 1963-ra. Diem, a már említett „csodás” tulajdonságai mellett a buddhistákkal szemben is fellépett. Tehát hogy még rosszabb legyen a helyzet, nemcsak hogy korrupt volt és nem szerette a választásokat, de üldözte saját népét is. 1963-ra teljesen elfajult a helyzet, olyan mértékű volt a buddhistákkal szembeni erőszak. Elkezdett templomokat feldúlni, és hasonlók. Végül egy merényletben megölték. Így létrejött egy hatalmi vákuum. Többen is próbáltak hatalomba kerülni, de egyikük sem volt túlzottan vonzó karakter a déliek szemében. Végül ők ketten kerültek hatalomra: Nguyen Cao Ky és Nguyen Van Thieu. Néhány év múlva Nguyen Van Thieu kivonta a forgalomból a másikat, és 1967-re Thieu átvette az uralmat. Ekkoriban történt – valójában még azelőtt, hogy Ky és Thieu átvette volna a hatalmat – 1964-ben történt az amerikai történelem egyik legsötétebb incidense. Képzelheted, tanácsadóként néhány hajót is küldött az USA a Tonkini-öbölbe, Észak-Vietnám partjaihoz. Az eredeti verzió az volt, – és ez egy nagyon gyanús verzió –, hogy 1964-ben megtámadták az USS Maddox hadihajót – állítólag – észak-vietnámi járőrhajók, és volt egy kis csetepaté, lövöldözés. Azt is állították, hogy néhány nap múlva a Tonkini-öbölben egy másik amerikai hajót is megtámadott egy észak-vietnámi hajó. Eredetileg tehát ezt állították. Ez feldühítette a kongresszust, és feldühítette az amerikai népet. „Hogy merik megtámadni a part mentén horgonyzó hadihajóinkat?" Ez adta az érzelmi töltetet a Tonkini-öböl határozatnak. Ezekre az incidensekre, vagy feltételezett incidensekre – a USS Maddox megtámadása és a többi, ami esetleg történhetett – tonkini incidensként utalnak, ami felbosszantotta a kongresszust és az amerikaiakat, és meghozták a Tonkini-öböl határozatot. Ez azért fontos, mert felhatalmazta Lyndon B. Johnson elnököt (LBJ), hogy hivatalosan hadat üzenjen Vietnámnak, és kitörhessen egy hivatalos háború az USA részvételével. Egész idő alatt mondtam, hogy ez egy sötét fejezet, mert most már kiderült, hogy nem egyértelmű, történt-e egyáltalán valami a Tonkini-öbölben. Egyrészt az is lehet, hogy a USS Maddox kezdte a lövöldözést, és ők vonták be az észak-vietnámi járőrhajókat, illetve az is lehetséges, hogy egyáltalán nem történt semmi. Így vagy úgy, most úgy tekintünk a dologra, hogy nem volt valódi incidens. Igazából Észak-Vietnám nem támadta meg az USA-t. Mégis jelentősége volt, mert ez vezetett a háború eszkalálódásához. Felhatalmazta Johnson elnököt a háborúra. [Észak-Koreát mondtam? Elnézést, Észak-Vietnámról van szó.] Tehát felhatalmazta Johnsont a háborúra. Tehát az ő kormánya volt a vietnámi háború fő mozgatója, amikor az továbbgyűrűzött. Végül 500 ezer amerikai katona vett részt benne. És egész idő alatt, amíg a háború folyt, képzelheted, hogy Johnson és az amerikai hadsereg vezetői Vietnámabn azt mondták az amerikaiaknak, hogy a kommunizmus ellen harcolnak, hogy nemsokára meg fogják nyerni ezt a nemes háborút. És ha előreugrunk az időben, főleg a „nemsokára nyerni fognak" részre, ha előreugrunk 1968-ba, hirtelen ott lesznek a vietkongok, akikről az amerikai vezetők azt mondták az amerikai népnek, és a kongresszusnak, hogy mindjárt le lesznek győzve. És akkor 1968-ben a vietkongok levezénylik a Tết-offenzívát, ami egy nagyszabású, összehangolt támadás dél-vietnámi célpontok ellen. Bár nem voltak teljesen sikeresek katonailag, a Tết-offenzíva célja az volt, hogy fordítson a háború menetén. Nagyon gyanakvóvá tették a kongresszust és az amerikai népet: „Mr. Johnson, Ön azt mondta, hogy mindjárt megnyerjük a háborút... és a vietkongokat már majdnem legyőztük, erre hirtelen megszerveznek egy ilyen jól kitervelt támadást ellenünk?” Jogos volt a gyanakvás az amerikaiak részéről. Aztán még rosszabb lett a helyzet, amikor fény derült a Mỹ Lai-i mészárlásra. Minden háborúban vannak vérengzések, de az USA – legalábbis azt hiszi, hogy katonái ettől feljebb valóak, nem szoktak ilyesmibe belefolyni. De a Mỹ Lai-i mészárlás megmutatta, hogy bármely katona képes a mészárlásra. És ez valóban undorító eset volt, és dokumentálták. Ha tényleg szembesülni akarsz vele, rákereshetsz a képekre, Tönkreteszi majd a hétvégédet. Nyomasztani fog. Amerikai katonák legyilkolták egy falu ártatlan nőit és gyermekeit. Vannak képek halott csecsemőkről. Szörnyű ... És ami még rosszabb, ami még jobban súlyosbítja a helyzetet, hogy azokkal a katonákkal, akik meg akarták védeni a falusiakat, amikor visszajöttek, szinte árulókként bántak. És azok közül a katonák közül, akik elkövették a támadást, csak egy került börtönbe, és csak néhány év börtönt kapott a falusi nők és gyerekek lemészárlásáért. Tehát már a Tết-hadművelet gyanakvóvá tette az amerikai népet, hogy megnyerhetik-e a háborút, azután ott volt a Mỹ Lai-i mészárlás, ami elborzasztotta az embereket, és ráébresztette őket, hogy olyan háborúba sodródott az ország, ahol nem egyértelmű, hogy ki a jó, és nem egyértelmű, mi a háború célja. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, ugorjunk előre 1971-re. A Pentagon iratai kiszivárogtak a New York Timeshoz, amelyekből egyértelműen kiderül – ezek titkos dokumentumok voltak –, kiderült, hogy a vietnámi háború katonai és polgári vezetése bizonyos mértékig hazudott a kongresszusnak és az amerikai népnek. Hazudott a háború menetéről, a lezajlott eseményekről. Nem mondták el a népnek és a kongresszusnak, hogy háborúban állnak Laosz és Kambodzsa ellen is. A laoszi és kambodzsai hadműveletek fő oka az volt, hogy a szállítási útvonalak Észak- és Dél-Vietnám között Laoszon és Kambodzsán mentek keresztül. A leghíresebb ezek közül, amiről talán te is hallottál, a Ho Si Minh-ösvény volt. És ez nem csak egyetlen út volt, hanem egy egész úthálózat. Így sok hadművelet, ami Laoszban és Kambodzsában zajlott szőnyegbombázás volt ezek az USA által ellátási útvonalaknak tartott utak ellen. És igazából soha nem sikerült.... de ez egy másik történet. De nem csak egyetlen út volt, ami könnyen lebombázható. Több kis gyalogösvényen szállították a fegyvereket északról délre. A Pentagon-iratok – jogosan – még gyanakvóbbakká tették az amerikai embereket. És akkor elértünk Nixon kormányzásához, aki még mindig folytatta a szőnyegbombázást, még mindig történtek atrocitások, de az ő célja már az volt, hogy befejezze a háborút, kivonja a csapatokat menetrend szerint anélkül, hogy nemhivatalosan vereséget szenvedtek volna. Ugorjunk 1973-ra, a párizsi békeszerződésekhez, ahol hivatalosan is kimondják a békét Észak- és Dél-Vietnám, észak és az USA között. Képzeld el az északiak szempontját, hogy szívesen aláírják a békét, csak menjenek már el az amerikaiak. Ha egyszer elmentek, nem fognak visszajönni, annyira népszerűtlen volt ez a háború. Akkora veszteség volt ez Amerikának sokféle szempontból. Főleg presztízsveszteség globális szereplőként. Megvárjuk, hogy elmenjenek, aztán lerohanjuk délt. És lényegében ez történt ezután. 1975-ban észak lerohanja délt, és még ugyanebben az évben Saigont megszerzik az északiak, és Ho Si Minh-város lesz a neve. Egész idő alatt Thieu elnök volt hatalmon, és most szeretné megmutatni a prioritásait, a legvégén, amikor az északiak megszerzik Dél-Vietnámot, és már nagyon egyértelműen látszik a vég, beszédet mond a vietnámi embereknek, hogy soha el nem hagyja őket. De amikor egyértelmű lesz, hogy Saigont megszerzi Észak-Vietnám, felszáll egy nagy amerikai teherszállító repülőgépre szó szerint 15 tonna csomaggal. Gondold csak el, mekkora is ennyi csomag, és 15 millió USD értékű arannyal – 15 millió USD-t érő arany 1975-ös árfolyamon. Tehát gondolhatod, mennyire érdekelték őt a vietnámiak. És a végén Massachusetts-ben telepedett le, és itt halt meg 2001-ben. Képzelheted, hogy ez mennyire csúnya incidens volt a világ számára. És borzasztóan csúnya a vietnámi nép számára. Borzasztóan csúnya fejezete az amerikai történelemnek. Ez volt az első háború, az egyetlen, amit Amerika elveszített. De ennél rosszabb, hogy presztízsveszteséget okozott, kárt okozott Amerika képességében, hogy befolyásolni tudja a világ más részeit. Volt ez a feltartóztatási politika, hogy meg kell állítaniuk a kommunizmus terjedését. Meg a dominóelv, hogy ha egy ország kommunista lesz, akkor a többi is azzá válik. De ez nem történt meg. Dél-Vietnám kommunista lett, de Délkelet-Ázsia többi része nem. Tehát megdőlt a dominóelv, és a vietnámi háború miatt az USA nem tudott hasonló háborúba lépni egy ideig, mert az amerikaiak nem engedték volna. Tehát még könnyebb is lett volna a kommunizmusnak elterjednie, mert az emberek tudták, hogy az USA nem tudna beavatkozni. De még így sem valósult meg a dominóelv. Csak csúnya volt az egész. Úgy értem, a tömegmészárlások, az ártatlanok megerőszakolása, kifosztása, az egész, ami 1-3 millió vietnámival történt – soha nem fogjuk megtudni, pontosan mennyi – de hatalmas a szám. 1-3 millió vietnámit megöltek. 58 ezer amerikai katona elesett, és ott van több százezer kambodzsai és laoszi, akik hivatalosan nem is háborúztak, és mégis meghaltak. Főleg a szőnyegbombázások miatt. Gyalázatos számok ezek, az USA történetének egyik legrosszabb és legcsúnyább fejezete.