Amerikai előrenyomulás a Csendes-óceán térségében 1944-ben

Ahogy belépünk az 1944-ik évbe, az amerikaiak és a szövetségesek még sikeresebbek a Japán elleni támadásban, és egyre közelebb jutnak Japánhoz. Bombázási hatótávolságon belül kerülnek, és megfosztják a japánokat a – mondhatjuk így – előretolt bázisaiktól. Tehát 1944 legelején, – ismétlem, áttekintést adok, nem lesz szó minden egyes csatáról, ami lezajlott –, tehát az USA el tudta foglalni Kwajaleint. Ahogy már mondtam, ezeknek a szigeteknek a stratégiai értéke... a szigetek nagyon kicsik, alig elég a terület arra, hogy alapvető bázist építsenek rajtuk, meg valamiféle repteret, de hihetetlenül nagy érték, hogy a bombázók landolhatnak, feltankolhatnak, feltölthetik a készleteiket, és innen indulhatnak el, így még távolabbi támadásokat hajthatnak végre, mondhatni, japán területen. Kwajalein elfoglalásával, emlékezzünk rá, az amerikaiak többek közt megszerezték a Salamon-szigetek feletti ellenőrzést. Ellenőrzés alatt tartják már a Marshall- és a Gilbert-szigeteket. Tehát ellenőrzés alatt tartják már a Marshall- és a Gilbert-szigeteket. És ahogy majd látni fogjuk, 1944 fő témája, az év közepe és vége felé, az lesz, hogy olyan közel jussanak a japán anyaországhoz, amennyire tudnak. Mivel az amerikaiaknak már B-29-es gépeik voltak, vagyis olyan B-29-es bombázóik, amiknek a sugara 1500 mérföld volt. 1500 mérföld volt a hatótávolságuk. Ez azt jelentette, hogy ha sikerül nekik olyan pontokat megszerezni, ahol a bombázók le- és felszállhatnak, azok a bombázók, amik túl nagyok és nehezek ahhoz, hogy repülőgép-hordozón landoljanak, de ha találnak megfelelő szigeteket Japántól 1500 mérföldön belül, akkor az USA bombatámadásokat indíthat közvetlenül Japán ellen, ezáltal remélhetőleg közelebb jutva a háború végéhez. Tehát ez volt a lényeg: a lehető legjobban megközelíteni Japánt, a második cél pedig az volt, hogy visszaszerezzék a Fülöp-szigeteket. Ez egyrészt önérzeti kérdés volt, mert ez az USA tulajdonában volt a spanyol-amerikai háború óta. De ami lényegesebb, hogy a Fülöp-szigetek stratégiailag nagyon fontos hajózási útvonalon helyezkedik el Indonézia irányából. Ne feledkezzünk el a nyersanyagokról, természeti erőforrásokról, olajról, amiket Japán is meg akart szerezni Indonéziától. Ha tiéd a Fülöp-szigetek, te fogod ellenőrizni a hajózási útvonalakat Indonézia és Japán közt. Így meg tudod fosztani Japánt a természeti erőforrásoktól. Tehát az USA fő célja 1944-ben az volt, hogy a lehető legközelebb jusson Japánhoz, bombázási távon belül, és megszerezze a Fülöp-szigeteket. Pontosan ezeket is tette. 1944 nyarán, sőt már 1944 nyarának elején történtek bombatámadások Kínából kiindulva Japán ellen az új B-29-esekkel. Tehát némelyik már elég korán lezajlott, némelyik bombázás már 1944 nyarán. De ami az USA tényleges sziget- vagy területfoglalásait illeti: 1944 nyarán, júniusban kerül sor a filippínó-tengeri csatára. A filippínó-tengeri csata itt zajlott. Az USA győzött. Ez nagyon sokat rontott Japán lehetőségein, hogy repülőgép-hordozókat vessen be, hogy légiháborúkat vívjon repülőgép-hordozókról, mert a repülőgép-hordozóknak olyan nagy része sérült meg a filippínó-tengeri csatában. [Filippínó-tengeri csata] A flippínó-tengeri csata júniusban történt 1944-ben. És ezzel egy időben, ezen a nyáron a szövetségesek számos szigetet el tudtak foglalni a Mariana-szigetek közül. Hangsúlyozzuk ki, ez nagyon fontos volt, mert a Mariana-szigetekről el tudták indítani a B-29-es bombázókat a japán anyaország ellen. A nyár folyamán a szövetségesek – főképp az amerikaiak – el tudták foglalni Saipant, el tudták foglalni Guamot, el tudták foglalni Tiniant, ami ez a kicsi sziget itt. Ezek közül a szigetek közül párat elég nehéz volt megtalálni. Nagyon kicsikék, még ezek a pontok is eltúlozzák a méretüket. Ha Google Mapsen vagy Google Earth-ön megnézed, látni fogod, milyen kicsik. Javaslom, hogy keress rájuk, elképesztő, milyen kicsi néhány közülük. Igazából csak atollok, sok közülük inkább atoll, mint sziget. Nem mindegyik atoll. De láthatod, hogy alig van rajtuk hely a leszállásra főleg nem egy B-29-es számára. Ahogy haladunk előre a nyárban, és az év további részében, az amerikaiaknak sikerült elfoglalni – akkori nevén – Peleliu szigetét (ma Palau). Tehát elfoglalták Peleliut, aztán Morotait, aztán 1944 talán legfontosabb eseménye, az összes közül a legnagyobb csata a csendes-óceáni csaták közül, az összes tengeri ütközet közül, a leytei csata és a Leyte-öbölbeli csata. A leytei csata azért volt fontos, mert Leyte szigetének elfoglalásával az USA lényegében kiüti a japán védelmet. Mármint folytatják, de sok esélyük nem marad a Fülöp-szigetek maradékának megvédésére. Ahogy a szövetségesek megszerzik Leytét, Japán esélyei a Fülöp-szigetek megtartására nagyon lecsökkennek. És talán ennél is fontosabb a Leyte-öbölbeli csata, ami pont errefelé zajlik. Ez az USA haditengerészetének hihetetlenül fontos, döntő csatája. A japánok mindent feltesznek rá, de az esélyük nem túl jó. A japán flotta hatalmas károkat szenved a Leyte-öbölbeli csatában. Láthatjuk, hogy 1944 nagyon jó év volt a szövetségesek számára, és nagyon rossz év a japánoknak. Tehát mostanra a szövetségesek tartják ellenőrzés alatt a felszállópályákat, ahonnan a B-29-es támadásokat indítják a japán anyaország felé. Tehát repterek, amik hatótávolságon belül vannak, ahonnan bombázni lehet a japán anyaországot, most már nagyjából ellenőrzés alatt tartják a Fülöp-szigeteket, és ellenőrzés alatt tartják a hajózási útvonalakat Indonézia és Japán közt, és szinte megsemmisítették a japán flottát. Tehát, ismétlem, a japán kilátások nem voltak túl jók. 1945 folyamán látni fogjuk, hogy a szövetségesek egyre közelebb jutnak, és egyre intenzívebb bombatámadásokkal csapnak le Japánra. És valahányszor közelebb jutnak, a szigetekért folyt csaták, mint Ivo Dzsima, Okinava egyre vérésebbek lesznek. Az USA azt mondja: „Mit kell tennünk ahhoz, hogy a japánok megadják magukat?" És majd meglátjuk, hogy minek kell történnie, legalább is Truman fejében.