A 20. század függetlenségi mozgalmai

Ahogy már más videókban is láthattuk, ez a térkép az európai országok gyarmatait ábrázolja, – különösen a nyugat-európai országokét –, a világ nagy részén, a 20. század kezdetén, az első világháború előtt. Jelentős mértékű francia területeket láthatsz nemcsak Afrikában, hanem Indokínában is. Azt is láthatod, hogy a briteknek is jelentős területeik vannak Afrikában és Ázsiában is. Németországnak, Belgiumnak és Olaszországnak is vannak gyarmatai. Az első világháború során elég drámai változások történnek Európában, erről más videókban beszélünk. De ezek néhány fontos következménye, – főleg, ha a birodalmakat tekintjük –, hogy felbomlik az Osztrák–Magyar Monarchia, megváltoztatva Kelet-Európa térképét. Felbomlik az Oszmán Birodalom, így a Közel-Kelet nagy része brit vagy francia ellenőrzés alá kerül. Oroszország pedig úgy lép ki az első világháborúból, hogy túl van az 1917-es bolsevik forradalmon, és most már Szovjetuniónak hívják. Az első világháború utáni időszakban látjuk, hogy a függetlenségi mozgalmak lendületet vesznek, a birodalmi struktúrák felbomlanak. 1922-ben Egyiptom függetlenné válik az Egyesült Királyságtól. Irak, ami évszázadokig az Oszmán Birodalom része volt, brit ellenőrzés alá került az első világháború után, és 1932-ben elnyeri függetlenségét. Aztán belépünk a második világháborúba, ami egy hihetetlenül traumatikus időszak, nemcsak Európa, hanem az egész világ számára. És amikor véget ér a második világháború, láthatjuk, hogy további lendületet kapnak a különböző gyarmatellenes függetlenségi mozgalmak. Indonézia, ami eredetileg holland gyarmat volt, a második világháború során japán megszállás alá került. a Japán Birodalom gyarmataként, De 1945 augusztusában, amikor a két japán várost, Hirosimát és Nagaszakit lebombázták, gyakorlatilag véget ér a második világháború, és az indonézek kikiáltották függetlenségüket, névlegesen a hollandoktól. 1944 és 1946 között további gyarmatok, amik eredetileg az Oszmán Birodalomhoz tartoztak, de az első világháború után brit és francia fennhatóság alá kerültek, Szíria és Jordánia függetlenséget nyertek. Szíria Franciaországtól, Jordánia pedig az Egyesült Királyságtól. Aztán1947-ben bekövetkezett az Indiai szubkontinens függetlensége. Ez rendkívül figyelemre méltó küzdelem volt Mohandász Gandhi vezetésével, akit leginkább Mahátma Gandhiként ismerünk – a mahátma jelentése: „nagy lélek”. Ez békés ellenállás volt, aminek sikerült függetlenséghez vezetnie. Most a szubkontinens részekre bomlott: Pakisztánra és Indiára. Azok a részek, ahol a többség muszlim volt, Pakisztán lett, itt láthatod a nyugati területet, és ez a rész, ami később, 1971-ben kapott függetlenséget , Banglades lett, és a legnagyobb terület, aminek hindu többsége volt, India lett. Ez nem volt teljesen tiszta felosztás, mert voltak területek, tartományok, vidékek, ahol a többségi hovatartozás nem volt egyértelmű; ezek vitatott területek lettek. Kasmír a mai napig vita tárgya India és Pakisztán között. Az Indiai szubkontonens nagyon vegyes volt, néhány terület 60%-ban hindu, 40%-ban muszlim, vagy fordítva, és ez az emberi történelem egyik legnagyobb népvándorlását idézte elő, a határokon átkelő emberek számát illetően. Ez néha egészen fanatikussá és véressé vált. De mindezek után India még mindig az egyik legnagyobb muszlim állam maradt. Pakisztán alapítója Muhammad Ali Dzsinnah volt. India első miniszterelnöke – mindketten aktívan részt vettek a függetlenségi mozgalomban – Dzsaváharlál Nehru volt, aki az el nem kötelezett országok mozgalmáról vált híressé. Ezek az újonnan felszabadult országok nem akartak a hidegháború egyik oldalához sem csatlakozni, és ő találta ki ezt a megfogalmazást, hogy „harmadik világ", amit ma már a fejlődő országokkal kötnek össze, de amikor ezt megfogalmazták, azt jelentette, hogy nem akarunk az első világhoz tartozni, a fejlett nyugati kapitalista országok mellett elköteleződni, sem a második, kommunista blokk mellett, hanem szeretnénk függetlenek, vagyis egy harmadik világ lenni. Ahogy a késő negyvenes és korai ötvenes évekbe jutunk, szemtanúi lehetünk egy függetlenségi mozgalomnak Francia-Indokínában. Ezek az országok végül Észak-Vietnám, Dél-Vietnám, Laosz és Kambodzsa lesznek. Az egyik fontos szereplő Ho Si Minh, aki vezéralakká válik az indokínai háború idején, majd az ezt követő vietnami háborúban, amibe az USA is belekeveredik a hidegháborús feltartóztatási stratégiája folyományaként. Az 1950-es években is jelentős függetlenségi mozgalmak zajlottak egész Afrikában. 1951-ben Líbia nyer függetlenséget. 1956-tól 1958-ig Tunézia, Marokkó, Ghána, Guinea, mind függetlenek lesznek. Figyelemreméltó Ghána esete, amit eredetileg Aranypartnak hívtak. Az első köztársasági elnök és miniszterelnök Kwame Nkrumah volt, akit az Afrikai Egységszervezet megalapításáról ismerünk. Olyan világot akart, ahol ezek az afrikai országok függetlenekké válnak, de egyesülnek. Azt gondolta, hogy Afrikának sokkal nagyobb ereje lenne egységben, mint megosztottságban. Tehát ő nagy támogatója volt a pánafrikanizmus eszméjének. A függetlenségi mozgalmak felgyorsultak, ahogy az 1960-as évekbe érünk. Különösen 1960 volt a függetlenségi mozgalmak fő éve, de itt láthatod, hogy Afrika legnagyobb része független lett az 1960-as évek végére. Kékkel látható azon francia gyarmatok listája, amelyek ebben az időszakban váltak függetlenné. Lazacszínnel vannak a brit gyarmatok, és sárgával a belga gyarmatok. Az elkövetkezendő évtizedekben folyamatos lesz a változás, de a világ már nagyjából úgy néz ki, mint ma. Végezetül hallgasd meg Dzsaváharlál Nehru beszédét, amit Washingtonban mondott 1956-ban, amikor kifejezte az el nem kötelezettség iránti vágyát. „A béke megőrzése alakítja India politikájának központi célját. Ezen politikai cél elérése érdekében választottuk az el nem kötelezettség útját bármilyen katonai vagy hasonló szövetségi paktumban. Az el nem kötelezettség nem jelenti az elme vagy a cselekedet passzivitását, a hit vagy meggyőződés hiányát. Nem jelenti azt, hogy engedelmeskedünk annak, amit bűnösnek tekintünk. Ez egy pozitív és dinamikus megközelítése azoknak a problémáknak, amikkel szembesülünk. Hiszünk benne, hogy minden országnak nem csak joga van a szabadsághoz, de ahhoz is, hogy eldöntse, milyen politikát és életmódot választ." Ez elég nagy dolog volt, mert ugye ezt a beszédet Washingtonban tartotta, ahol nagyon szerették volna, hogy egyértelműen elköteleződjenek a nyugati blokk mellett, az USA által vezetett kapitalista országok mellett, de miután olyan keményen dolgoztak a függetlenségükért, sok ország, mint India is, nem lelkesedtek azért, hogy most elveszítsék az autonómiájukat, és náluk erősebb országokhoz csatlakozzanak. Végezetül felteszek egy érdekes kérdést, vagy inkább egy sor érdekes kérdést. Miért történt, hogy a világ jó része a 20. század második felében vált függetlenné? Azért, mert az imperialista országoknak nem volt már energiájuk, vagy erejük, vagy szándékuk ellenőrizni ezeket a gyarmatokat? Valami történt az emberek lelkében, most hogy átestek ezen a traumatikus háborún, és rájöttek, hogy nem érdekli őket más emberek sorsának irányítása? Vagy némely függetlenségi küzdelem hatékonyságának volt köszönhető, mint például Gandhi erőszakmentes mozgalma? Vagy inkább valamelyik erőszakosabb függetlenségi harc miatt, mint Algéria Franciaország elleni küzdelme? Akárhogy is, a világ alapjaiban megváltozott ebben az időszakban. A 20. század kezdetén a világ birodalmakból állt, főleg a nyugat-európai hatalmak ellenőrzése alatt. Két traumatikus háború után az imperializmus kora véget ért, és olyan lett a világ, amilyennek ma ismerjük.