If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:7:00

Videóátirat

Ahogy elérkezünk az 1930-as évek második feléhez látható, hogy a náci Németország egyre agresszívabb politikát folytat. 1935-ben nyilvánosságra hozzák, hogy szándékukban áll újra felfegyverezni hadsereget. Ennek jelentősége nem az, hogy most hirtelen neki akarnak látni a fegyverkezésnek, hiszen azt már akkor elkezdték, amikor hatalomra jutottak 1933-ban. Most jutottak el viszont az önbizalomnak arra a fokára, hogy ezt nyilvánosságra is merték hozni, amellyel egyben azt is tudatták a világgal, hogy többé nem érdekli őket a versailles-i békeszerződés, mely Németország hadseregét legfeljebb 100 000 főre korlátozta. Beköszönt 1936. 1936, emlékezz csak vissza, a versailles-i béke egy másik pontjára, miszerint Németország nem foglalhatja el a Rajna-vidéket, ezt sárga a részt, itt. Ezt az egyezséget aztán újra megerősítették 1925-ben a locarnói egyezménnyel, ahol maga Németország is beleegyezett abba, hogy nem tart igényt erre a területre. De 1936-ban Hitler felrúgja mindezeket a megállapodásokat és elfoglalja a Rajna-vidéket. A szövetséges hatalmaknak,- a franciáknak ez egyáltalán nem tetszett, az angoloknak, még kevésbé. De úgy döntöttek, mindez nem elég ok arra, hogy egy újabb háború kirobbanását kockáztassák. Nem húznak ujjat emiatt Németországgal. Aztán elérkezünk 1938-hoz, és a német agresszió teljes sebességre kapcsol. Márciusban a nácik államcsínyt szerveznek meg Ausztriában, amely elsöpri az addigi kormányt és lehetővé teszi Németország és Ausztria egyesülését. A németek bevonulnak Ausztriába, és vérontás nélkül elfoglalják az országot. Eleve volt már egy népszerű, a nácikat támogató bázis Ausztriában. Létezett egy osztrák náci párt. Ott volt az az osztrák nép körében hosszú évek óta népszerű érzelem, hogy milyen jó lenne, ha egyesülnének Németországgal. Ausztria akkoriban is német anyanyelvű ország volt, ahogy ma is az. Márciusban történik mindez, az „Anschluss”, ami egyesülést jelent. Emlékezz vissza, ez volt a versailles-i békeszerződés másik tilalma. A németek tehát megszegték a versailles-i és saint-germaini békeszerződésben foglaltakat. A saint-germaini békeszerződés ugyanaz, mint a versailles-i, csak az Ausztriára vonatkozik. Egyesül tehát Németország és Ausztria. 1938 vége felé, egészen pontosan szeptemberben Hitler és a nácik elérték, hogy Csehszlovákia német anyanyelvű népessége német fennhatóság alá kerüljön. Ez az a terület itt, rózsaszínnel jelölve, ahol nagyszámú német élt. Ezt úgy hívják, hogy Szudéta-vidék. Tovább folytatva a konfliktuskerülő politikát Németországgal szemben, Franciaország, Anglia és Olaszország – Olaszország ekkor már Németország szövetségese – tehát főleg Franciaország és Anglia nem szeretné összeakasztani a bajuszt a németekkel, így 1938 szeptemberében aláírják a müncheni egyezményt. Amellyel kapcsolatban még csak nem is egyeztettek a csehszlovák kormánnyal, egyszerűen megengedték Németországnak, hogy magához csatolja ezt a területet itt, a Szudéta-vidéket. Ezzel a németek megszerezték Csehszlovákia lakosságának jókora részét és iparvidékeinek szintén igen jelentős hányadát. Mindezek az események vezetnek el oda 1939 elejére, hogy mindaz, amit most Csehországként ismerünk – ez a terület itt, ez mind – Németország csatolt részévé válik. És úgy hívják, hogy Cseh–Morva Protektorátus. Tehát Csehország és Morvaország a németeké lesz. Ez történik 1939-ben. Tehát az 1939-ig eltelt 4 év alatt több alkalommal láthatjuk megismétlődni, hogy a náci Németország felrúgja a versailles-i béke feltételeit, az újra fegyverkezéssel, a Rajna-vidék elfoglalásával, az Ausztriával történő egyesüléssel. Most pedig terjeszkedni kezd. Megengedik neki, hogy elfoglalja Csehszlovákia német ajkú területeit, a müncheni egyezmény értelmében. Végül pedig elfoglalhatja Csehországot és Morvaországot, mindazt a területet, amit most Csehországként ismerünk. Ezt a hozzáállást, ahol a németek agresszív külpolitikai lépései felett szemet hunynak Európa nagyhatalmai, és lényegében mindent rájuk hagynak – főleg Anglia nem kíván közbeavatkozni – a „megbékélés politikájának” nevezik. Már maga a „megbékélés” szó azt fejezi ki, hogy ha van valaki, aki már eleve dühös, és nem akarjuk még jobban felingerelni, akkor legjobb, ha ráhagyjuk, csináljon, amit akar. Itt is pontosan ez történt. Utólag könnyű azt mondani, hogy lám, hagyták, hogy Németország egyre több területet foglaljon el, egyre agresszívebben lépjen fel, ettől bízták el magukat és ez vezetett a II. világháború kirobbanásához. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ekkor még mindenkiben élénken élt az I. világháború emléke. Senki sem szeretett volna egy újabb, egész Európára kiterjedő háborút. Utólag okoskodva mondhatjuk, hogy az angolok, az élen Neville Chamberlain miniszterelnökkel, aki 1937-től kormányzott, túl kesztyűs kézzel bántak a németekkel és engedték, hogy Hitler elbízza magát, ami végül Lengyelország megszállásához vezetett 1939 őszén. Utólag könnyű ezt mondani. De ahogy elérünk 1939-hez egy agresszív Németországot látunk, egy olyan országot, amely fölött Európa egyetlen országának sincs hatalma. Így jutunk el 1939 szeptemberéhez, amikor a németek és a szovjetek megegyeznek abban, hogy Lengyelországot felosszák egymás között, ami lehetővé tette, hogy Németország lerohanja Lengyelországot 1939 szeptember elején. Mondhatni ez volt az utolsó csepp a pohárban és ezzel vette kezdetét, tehát a lengyelországi hadjárattal, Lengyelország német megszállásával vette kezdetét a II. világháború.