A bizánci kultúra és társadalom

A korai Bizánci Birodalomban élők rómainak tekintették magukat, de a birodalom kultúrája az évszázadok során változásokon ment keresztül. Ahogy beolvasztotta a görög és a keresztény kultúrát, egyedülálló bizánci kultúra jött létre. Emellett hatott rá a latin, a kopt, az örmény, a perzsa, valamint a későbbiekben az iszlám kultúra is.

Konstantinápoly rendkívül sokszínű város volt. Lakói sokféle etnikumhoz tartoztak és sokféle vallást követtek. A külföldi kereskedőkre és a helyi lakosságra kivetett adók nem különböztek, ami abban az időben meglehetősen ritka volt. A bizánci kalmárok aktív kereskedelmet folytattak a Földközi-tenger térségében, valamint keleten és nyugaton, beleértve a Fekete-tengert, a Vörös-tengert és az Indiai-óceánt övező területeket.

A Bizánci Birodalom, elsősorban az ortodox kereszténység alakításában betöltött szerepének köszönhetően, sok kultúrára hatott. A mai görögkeleti egyház a világ második legnagyobb keresztény egyháza. Az ortodoxia központi szerepet tölt be Görögország, Bulgária, Oroszország, Szerbia és más országok történelmének és társadalmának alakulásában.

A bizánci építészet formajegyei Egyiptomtól Oroszországig különböző régiókban, főként egyházi épületekben lelhetők fel. A bizánci reneszánsz idején, 867 és 1056 között virágzott a művészet és az irodalom. A művészek átvették az ókori görög és római művészet természethű stílusát és komplex technikáit, amiket keresztény témákkal vegyítettek. Az ebből a korból származó bizánci művészet jelentős befolyást gyakorolt később az olasz reneszánsz festőire.

A Konstantinápoly 1204-es feldúlását majd 1453-as elestét követő időszakban az emberek elvándoroltak a városból. A kivándorlók között volt sok bizánci tudós és művész, köztük nyelvészek, költők, írók, zenészek, csillagászok, építészek, írnokok, filozófusok, természettudósok, politikusok és teológusok.

Az, hogy ezek az emberek tömegesen hagyták el Konstantinápolyt, hozzájárult a görög és római műveltség újjáéledéséhez, ez pedig a reneszánsz humanizmus és tudomány kialakulásához vezetett. A bizánci emigránsok Nyugat-Európába hozták görög civilizációjuk jól megőrzött és felhalmozott ismereteit.

A bizánci kultúra egyik központi eleme az ortodox kereszténység volt. A bizánci társadalom nagyon vallásos volt, bizonyos értékeket nagyra becsült, többek között a rend és a hagyományos hierarchiák tiszteletét. A társadalom középpontjában a család állt, tisztelték és dicsőítették a házasságot, a szüzességet és a cölibátust.

Mivel a család ilyen fontos volt, a nőket és az anyákat a családi egység fontos tagjainak tekintették, bár egyes nők beléptek a szerzetesrendekbe. Jóllehet az erkölcsi előírások szerint a nőknek elkülönült helyekre kellett elvonulniuk és nem volt szabad véleményt nyilvánítaniuk, a gyakorlatban ez nem mindig így történt. A nők számára gynaikonitisznek nevezett helyiségeket tartottak fenn, ahol például fontak és szőttek, de más helyeken nem különítették el szigorúan a férfiakat és a nőket.

Egyes korlátozások ellenére sok nő játszott közéleti szerepet és vett részt a kereskedelemben. A nőknek joguk volt örökölni, sok esetben volt saját vagyonuk, amit gyakran a hozományuk képezett.

Az egyház a nőket vallási tekintetben a férfiakkal egyenrangúnak tekintette, és a nők magasabb rangokat is szerezhettek a kolostorokban. A kolostorok védnökei között nemesasszonyok is voltak. A nők azonban nem lehettek az egyház papjai és nem tölthettek be hasonlóan magas rangokat.

Az uralkodók közül hatalmáról és befolyásáról az i. sz. 500 és 548 között élt Teodóra császárnő és az i. sz. 752 és 803 között élt Irén császárnő volt nevezetes. Elsősorban Teodóra ösztönzött számos, a nők számára hasznos reformot. Betiltotta a prostitúciót, kolostorokat alapított és szigorú büntetéseket vezetett be a nemi erőszakkal és a nők elleni egyéb erőszakos cselekményekkel szemben. A reformok továbbá kiterjesztették a nők jogait a válás, a gyermekfelügyelet és a tulajdon területén.

A bizánci társadalom fontos részét képezték az eunuchok, a kasztrált férfiak. Magas helyzeteket tölthettek be a bizánci udvarban, részben azért, mert megbízhatónak tekintették őket, mivel nem tarthattak igényt a trónra és nem lehettek utódaik.

A társadalom tetején található elit rétegek mellett a bizánci társadalomban számos rangsor létezett a parasztok körében, akik nem képeztek homogén csoportot. A parasztok élete nagymértékben különbözött attól függően, hogy volt-e saját birtokuk vagy magán-, illetve állami birtokosoknak voltak-e alárendelve. Idővel, a negyedik és a hatodik század között, csökkent a kisbirtokos parasztok száma, és egyre többen kötődtek egy adott földdarabhoz.

Az ezredforduló idején a Bizánci Birodalom keleti egyháza és Róma nyugati egyháza már évszázadok óta távolodott egymástól a vallási törésvonalak mentén.

A bizánci képrombolás – a vallási képek és egyéb ábrázolások elpusztítása vagy betiltása vallási vagy politikai indokkal – egy évszázadig tartó jelentős vitát váltott ki és elmélyítette a kelet és nyugat között egyre növekvő különbségeket. A nyugati egyház szilárdan kiállt a vallási képek és szobrok használata mellett, bár ebben az időben az egyház még egységes volt.

Emellett más viták is folytak, például nem értettek egyet a Szentlélek eredetét illetően, abban, hogy a misén kovászos vagy kovásztalan kenyeret kell-e használni, valamint Róma püspökének általános érvényű hatáskörében.

Erre válaszul a nyugati pápa új császárt nevezett ki Nagy Károly személyében, megerősítve a szakadást és felháborodást váltva ki keleten. A nyugati császárságot Német-római Császárságnak nevezték. Végül i. sz. 1054-ben bekövetkezett a kelet-nyugati egyházszakadás, amivel intézményesen kettévált a keleti, ortodox egyház – a mai görögkeleti egyház – és a nyugati katolikus egyház – a mai római katolikus egyház.

A jelentős területveszteségek ellenére a középkor elején a Bizánci Birodalom virágzott. Az érett középkorban azonban megkezdődött a birodalom hanyatlása. 1071-ben, a manzikerti csatában elvesztette Anatóliát, ami a mai Törökország nagy részét fedi le. Ugyanebben az évben vereséget szenvedett a normannoktól is. 1204-ben, Konstantinápoly feldúlása során fővárosát lerombolták.

A birodalom még azután is, hogy a bizánciak 1261-ben visszafoglalták Konstantinápolyt, rendkívül meggyengült. A 15. századra a bizánci terület alig haladta meg Konstantinápolyét. 1453-ban, amikor az oszmánok elfoglalták Konstantinápolyt és Isztambulnak nevezték el, a Bizánci Birodalom megszűnt.