Bevezetés a romanika építészetébe

A név sokat elárul – a román építészeti stílus, vagy romanika, a római építészet alapjaira épül. Az ilyen stílusú épületek egyik alapvető eleme a félköríves római boltív, a stílus elnevezése is innen ered.

Az ókori Római Birodalom hajdani területén számos római vízvezeték és épület romjai találhatók, melyek legtöbbjének építészetére (architektúrájára) jellemző volt a boltívek vagy árkádok használata (van, aki a két szó eredetét — árkád és architektúra, különösen azok angol megfelelői: arch and architecture — rögtön össze is kapcsolná, de az etimológiai szótárak szerint az árkád a latin arcus szóból ered, amely ívelt formát jelent, míg az arch előtag—mint az architekton, azaz építész, vagy az arkangyal szóban— a görög arkhosz szóból származtatható, amelynek jelentése fő-, a tekton pedig építőt jelent).

Ahogy Nagy Károlyt i. sz. 800-ban a Német-római Birodalom uralkodójává választották, Európa megtette az első kivezető lépést a korai középkor „sötét” időszakából, ami Róma i. sz. 5. században történt bukása óta tartott. Kontinens-szerte láthatók voltak a római civilizáció maradványai, és a nagy birodalom legendái nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Amikor tehát Nagy Károly egyesíteni akarta birodalmát és meg kívánta erősíteni uralmát felette, templomokat állíttatott, melyek román (római) stílusban épültek – különösen a keresztény Róma stílusában, mely a Római birodalom első keresztény császára, Nagy Konstantin uralkodása idejét jellemezte.

A közel kétszáz éves, nagyobb építészeti munkák nélküli kényszerpihenő után Nagy Károly korának építészei számára a keresztény Róma boltíves, vagy árkádos építészeti megoldásai szolgáltak modellként. A nyomaték és aládúcolás logikus rendszere volt ez, melynek segítségével viszonylag könnyen emelhettek nagyobb méretű épületeket is, és rövidesen ezt kezdték alkalmazni Európa-szerte a várkapuk, kápolnák és templomok építésénél.

Ezek a korai példák inkább a korai román stílus kategóriájába sorolhatók, mivel a kezdeti fellendülés után az építészet fejlődése ismét megtorpant. Az építkezésekhez szükséges tudásanyag fejlődésével az épületek egyre nagyobbak és impozánsabbak lettek. A korai középkor idején (nagyjából 1000-1200 között) épült román stílusú székesegyházak szilárd, masszív, lenyűgöző méretű templomok, melyek gyakran a mai napig városuk legnagyobb építményének számítanak.

Britanniában a román stílus „normann” stílusként vált ismertté, mert az uralkodó építészeti minta Hódító Vilmos (I. Vilmos) ösztönzésére honosodott meg, aki 1066-ban, az észak-franciaországi Normandiából indulva elfoglalta Britanniát. (A normannok, vagyis északi emberek egy viking eredetű nép leszármazottai, akik körülbelül 100 évvel korábban telepedtek le Észak-Franciaországban.) A durhami és a gloucesteri székesegyház valamint a southwelli apátsági templom a normann avagy román stílusú építészet remek példái.

A főhajót meghatározó boltívek jól tagoltak és geometriailag logikus elrendezésűek — első ránézésre feltűnik a formák és arányok ismétlődő sorozata, amely egy ilyen óriási és súlyos szerkezetnél indokolt is. A földszinten nagy méretű boltívsor látható, amely vaskos oszlopokból avagy pillérekből áll. Lehetséges, hogy az oszlopokat törmelékkel töltötték ki, nem pedig nagy kődarabokból faragták ki. Az alsó árkádsor fölött egy második szint helyezkedik el, kisebb boltívekkel, gyakran egy oszloppal két boltív között. Az afölötti szint megint arányosan kisebb, észszerűen csökkentve a tartószerkezet méretét, ahogy felfelé magának az épületnek a méretei is egyre csökkennek.

A díszítés általában elég egyszerű: geometriai formákat használ virágminták vagy kacskaringók helyett. A leggyakrabban használt formák közé tartoztak a hálóminták — négyzet- vagy rombusz alakzatokból — és a farkasfog, amely cikkcakkos mintázatot jelent. Köröket is használtak, melyek jól harmonizáltak a mindenhol jelenlévő boltívek félköríveivel.

A korai román kori épületek mennyezetei és tetőszerkezetei általában fából készültek, mintha a kor építészei nem lettek volna képesek arra, hogy az épület oldalfalait kőből készült szerkezettel kapcsolják össze, ami jelentős nyomást és terhelést jelentett az oldalsó falak számára. De ezt a fejlesztést hamarosan sikerült megoldaniuk és ezután a sima dongaboltozatot (egyszerű, félkör alakú tetődongák használata) hamarosan felváltotta a keresztboltozat, amely később, a gótikus stílus térhódítása idején egyre merészebbé és cikornyásabbá vált.

Szerző: Valerie Spanswick