A gótikus építészet: bevezetés

Felejtsük el mindazt, ami elsőre eszünkbe juthat arról a szóról, hogy „gótikus”: a baljós, elátkozott kastélyokat, az Üvöltő szelek című híres regényt vagy a kísértetiesen sápadt, feketére festett körmű, szakadt neccharisnyát viselő személyeket. A gótikus stílus valójában napfényt volt hivatott hozni az emberek életébe, de legalábbis a templomaikba. Hogy túlléphessünk a több évszázadon át nevéhez tapadt meghatározásokon, a legjobb, ha visszatérünk a szó jelentésének gyökeréhez és ahhoz a művészeti stílushoz, melyet gótikának nevezünk.

A gótok barbár törzs volt, akik Európa több pontját uralták a Római Birodalom bukása és a Német-római Birodalom megalakulása közötti időben (tehát nagyjából az 5.-8. század között). A gótok nem éppen arról voltak híresek, hogy maradandót alkottak volna az építészet terén. Mint annyi más művészettörténeti kifejezés esetében, a „gótikus” jelzőt is csak jóval később kezdték egy bizonyos építészeti stílus megjelölésére használni.

Ez a stílus teljesen különbözött a korábban elterjedt, meglehetősen egyszerű építkezési módoktól. A gótika a román építészeti stílusból fejlődött ki, abban az időben, amikor a gazdasági fellendülés és a viszonylag békés politikai viszonyok lehetővé tették az évszázadokon átívelő kulturális fejlődést és a nagyszabású építkezéseket. I. sz. 1000 és 1400 között több jelentős katedrálist és templomot építettek fel, leginkább Anglia és Franciaország területén, lehetőséget adva az építészeknek és építőmestereknek, hogy egyre bonyolultabb és merészebb terveket valósítsanak meg.

A gótikus stílus legalapvetőbb eleme a csúcsos boltív, melyet valószínűleg az akkoriban Spanyolország területén elterjedt iszlám építészet hatására kezdtek el alkalmazni. A csúcsív használata csökkentette a vízszintes nyomást és ezáltal az építmény többi részének terhelését. Ezáltal lehetővé vált a boltívet tartó oszlopok vagy támpillérek átmérőjének csökkentése.

A román stílusú templomokra jellemző vaskos, dobszerű oszlopok helyett tehát karcsúbb támpillérek készülhettek. Ez a kecsesség megismétlődött a templom főhajójában, így a karzat és a fölötte elhelyezkedő ablaksor vizuálisan nem nyomta el az alsó árkádot. A támpillérek egészen a mennyezetig értek és a tartóboltozat meghosszabbításává váltak.

A boltozaton a csúcsívek térbeli kialakítása megfigyelhető ott, ahol a boltszakaszok közepén a bordás ívek összeérnek. Ez a csúcsíves keresztboltozat a gótikus építészet másik jellegzetes ismérve. Fontos megjegyezni azonban, hogy csúcsívek és bordás boltozatok már a késő-román kori épületeknél is megtalálhatók voltak.

Mindezek az újítások az építészetben és az épülettervezésben egyre fantasztikusabb áthidalási és díszítési megoldásokat szültek. Az Angliában Lancet-stílusnak nevezett korai gótika (12.–13. század) továbbfejlődésével kialakult a díszített vagy Rayonnant gótika (nagyjából a 14. század). Az ablakszemeket összefogó és elválasztó, kőből készült díszítmények – melyek neve mérmű – egyre cikornyásabbak lettek, és az épületek egyéb kőmunkái is egyre gazdagabb díszítést kaptak.

A bordás boltozatok egyre bonyolultabbá váltak és egymást csillagboltozatként keresztezve bonyolult hálóformát alkottak vagy további bordák hozzáadásával legyezőboltozatot képeztek. Egyre több lett a díszítmény és kialakult a gótikában a függélyes (Anglia) vagy nemzetközi stílus (15. század). A legyezőboltozatnál tölcsérszerű boltívek emelkedtek ki a tartóoszlopok bordázataiból.

A karcsú oszlopok és könnyedebb tartószerkezetek lehetővé tették, hogy nagyobb méretű ablakok készüljenek, melyek több fényt engedtek át. Az ablakok, mérművek, faragványok és bordázatok összessége adja a gótikus templom szédítő pompáját. A késői gótikus építményekben szinte minden felületet díszítés borít. Bár egy ilyen épület összességében rendezett és egységes képet nyújt, a formák és minták bősége miatt mégis nehezünkre eshet az első pillantásra felismerni benne a rendszert.

A gótikus építészet virágzása után az ízlés ismét megváltozott és visszatért az ókori művészet tiszta, egyenes vonalaihoz és arányos geometriájához. A reneszánsz kora volt az, amikor ezt a középkori stílust, mely közönségesnek tűnt a reneszánsz kifinomultság számára, gótikusként kezdték emlegetni. A mai napig ezt a kifejezést használjuk rá, remélhetőleg minden burkolt lenézés nélkül, amely megfosztaná érdemeitől azt a képzeletet és mérnöki teljesítményt, amely ilyen csodálatos építmények létrehozására volt képes.

Valerie Spanswick cikke; a fotók Richard Spanswick videófelvételéből származnak.