Nagy Károly és a karoling újjászületés

Szeretem megtudni, honnan erednek bizonyos dolgok. A kérdőjel pl. Karoling eredetű. Körülbelül 800-ból származik. Fura dolog megtudni az eredetét olyasminek, ami természetes számunkra, mint a kérdőjel. A Karoling kifejezéssel utalunk Nagy Károly és utódai korára. Nagy Károly vagy Carolus Magnus, innen ered a Karoling név. Király volt. Ismert, hogy 800-ban koronázta császárrá a pápa Rómában. Uralma alatt volt számos királyság, amiket meghódított, vagy az apja hódított meg, vagy a nagyapja hódított meg. Frank származású volt. Az ókori rómaiak barbároknak tartották őket. Nyugat-Európába Kelet felől vándoroltak be. A mai Németország és Észak-Franciaország területén telepedtek le. Később, generációk múltán, még Nagy Károly előtt, meg tudták szilárdítani hatalmukat, és mire eljutunk körülbelül 800-ig, Nagy Károly Európa jelentős darabját uralja. De hogyan tudjuk összeegyeztetni ezt a hadurat, aki egész királyságokat hódít meg és azt a személyt, aki feltalálja a kérdőjelet, aki feltalálja a központozást, ahogy ma használjuk? Fura módon ezek a dolgok együtt járnak. Nagy Károlynak olyan hatalmas királyságot kellett kormányoznia, amelyben számos különböző nyelvet és nyelvjárást beszéltek. Szerveznie kellett és tanítani, hogy létrehozhasson egy keresztény királyságot, egy keresztény birodalmat. Igazán kemény időszak volt. Ezek hadurak voltak. Ekkor épültek a várak, mert az emberek fosztogattak. A hadseregek támadtak. A földeket felgyújtották. Nehéz időszak volt. Az a stabilitás, amit a Római Birodalom teremtett, a relatív stabilitás, eltűnt. Csak nyomai maradtak a Római Birodalom civilizációs működésének. A rómaiaknak voltak törvényeik, voltak útjaik, voltak kereskedelmi rendszereik. Voltak oktatási rendszereik. Hatalmas államapparátusuk volt és képzett tisztviselőik, akik segítették a kormányzást. Mindez már nem létezett. Ezért ki kellett találniuk, hogyan hozhatnak ismét létre rendszereket, részben a régi római rendszerekre alapozva, amik képesek voltak ezt a birodalmat összetartani. Nagy Károly mélyen vallásos volt. Nagyon komolyan vette katolikus hitét, és ez lett a kötőanyag a különböző népek és tartományok között. Nagy Károly uralkodni akart egy keresztény királyság fölött, és úgy tekintett magára, mint Isten által felkent császárra. A probléma az volt, hogy az egyházi rend tagjai, a papok többsége, írástudatlan volt. Módot kellett találnia arra, hogy megkezdhesse ezeknek az embereknek az oktatását, hogy így megismertesse a lakossággal a katolicizmus helyes változatát, azaz, hogy helyesen értsék azt. És fontos volt, hogy helyesen értsék azt amiatt, ami addig évszázadokon keresztül történt: mivel hiányzott a központi kormányzat és a központosított rendszer, a különböző törzsek különbözőképpen működtek. A különböző törzseknek saját törvényeik voltak. Különböző módokon gyakorolták a kereszténységet. Túl sok eltérő gyakorlat létezett. Nagy Károly törődött az oktatással. Az apátok, püspökök, papok oktatásával azért, hogy amikor liturgiát tartanak, a helyes szöveget olvassák, a helyes elveket tanítsák. Így van, tehát nem a parasztságról beszélünk. A papok éppen ezeket az embereket tanítják, de magának a papságnak kellett írástudóvá és műveltté válnia. Nagy Károly iskolákat alapít, hogy ezt megvalósíthassa. Tudósokat gyűjt össze saját palotájának iskolájába Európa minden részéből. Embereket hoz az Ibériai-félszigetről, Itáliából, Angliából, Írországból. Ő maga is meg akar tanulni latinul írni. Hogy érzékeltessük, milyen fontos volt a tanulás Nagy Károly számára, itt egy idézet egy korai életrajzírójától: „Legbuzgóbban tanulmányozta a szabad művészeteket, azokat nagyra becsülte, akik erre tanították, és tisztelettel adózott nekik. Grammatikaleckéket Petrus Pisanus diakónustól vett. Más tudományokban tanítója a Britanniából való Alcuin, kora legnagyobb tudósa volt. Sok időt és munkát töltött a szónoklattan, a dialektika és különösen a csillagászat tanulmányozásával. Megtanult számolni, és nagy kíváncsisággal tanulmányozta az égitestek mozgását. Megpróbált írni is tanulni, és ennek érdekében írótáblákat és lapokat tartott ágyában a párnája alatt, hogy a pihenő idejében hozzászoktathassa kezét a betűk formálásához. De ezt az erőfeszítést túl későn kezdte, és kevés sikert ért el.” Imádom elképzelni, amint Nagy Károly, a császár, egy táblával alszik a párnája alatt, hogy kiszoríthasson némi időt az írás gyakorlására. Nagy Károly tehát megteremtette a politikai stabilitást és a gazdagságot, ami lehetővé tette, hogy bevezethessen valamifajta szigorú oktatási rendszert. Nem a hatalmas többség számára, hanem a hivatalnokoknak, a papságnak. Ezeknek az embereknek tudniuk kellett a Bibliát olvasni. Tudniuk kellett latinul olvasni. Nagyon fontos pillanat ez az európai történelemben. Ne feledjük, az ókori rómaiak beszéltek latinul, de ez több száz évvel korábban volt. És a latin főleg a közigazgatás valamint az egyház nyelve volt. Ez volt a két központi hatalom Nagy Károly királyságában. A nyelv azonban élő dolog és idővel változik. Ez az a történelmi pillanat, amikor a latin elkezd átalakulni azzá, amit később úgy ismerünk, mint spanyolt, franciát, olaszt, a korábbi latin elágazásaivá. Nagy Károly arra törekedett, hogy kijavítsa a latint, hogy eltávolítsa azokat a változásokat, amelyek felgyülemlettek a latinban az évszázadok során, továbbá megreformálni a latint, visszaállítva azt, amiről úgy vélte, hogy az volt a klasszikus változat. Ez azt jelenti, hogy két különböző nyelvváltozat létezik ekkor: az egyház és a közigazgatás által használt irodalmi latin és a nép által beszélt köznyelvek. Mit tesz tehát Nagy Károly? Iskolákat létesít egész birodalmában, különösen a kolostorokban. Nagy Károly szkriptóriumokat alapított, olyan helyeket, ahol a szerzetesek könyveket másolhattak. Ez lehetővé tette, hogy nagyobb számban állítsanak elő vallásos szövegeket és más régi szövegeket. Drámai módon megnő a szkriptóriumokból kikerülő kéziratok száma. Abból a több száz évből, amely megelőzte Nagy Károlyt, 500 kézirat maradt fenn. Viszont 750 és 900 között, nagyjából abban az időben, amit úgy tekintünk, mint Nagy Károly és utódai, a Karolingok korát, hétezer maradt fenn. Átgondolt kísérlet folyt tehát annak érdekében, hogy felelevenítsék, megőrizzék és lemásolják, valamint kijavítsák a szövegeket. Gondold el, mi kellett egy könyv létrehozásához! Ezek a könyvek kézzel gyártott tárgyak voltak olyan anyagokból, amik meglehetősen drágák voltak. Ez jóval azelőtt volt, hogy nyugaton papírt használtak volna. Pergament használtak, juhbőrt. Mindez kézzel készült. Nehéz ezt nekünk elképzelnünk. Itt egy szerzetes egy szkriptóriumban. Egyes beszámolók szerint egy képzett íródeák le tudott másolni akár 7 oldalt, oldalanként 25 sorral, egy nap alatt. Ez lassan ment. Drága, és az íródeákoknak írástudóknak kellett lenniük. Itt egy remek idézet egy íródeáktól, aki a munkájára panaszkodik. „Az íródeákok foglalkozása a legnehezebb foglalkozás. Nehéz gürcölés. Nehéz dolog görbült nyakkal haladni oldalakon át, három órán keresztül. Három ujj ír, de az egész test gürcöl. Amilyen édes a tengerésznek, ha eléri a kikötőt, olyan édes az írónak, ha leírja az utolsó betűt az oldalra.” És persze itt volt ez az újonnan felfedezett hangsúly a tökéletes kivitelezésen. Mivel annyira aggódtak a tökéletes kivitelezés miatt, a Karolingok segítettek kidolgozni egy újfajta írást, amit minuszkulának nevezünk. Ahogy Nagy Károly törekedett a Biblia és más szövegek egységesítésére, kijavítására, ugyancsak törekedett az írás egységesítésére, hogy egyre több ember tudja elolvasni és egyre több szerzetes tudja lemásolni. Így van. Csökkentette az írás nehézségi fokát, hogy hatékonyabbá tehesse és növelhesse a termelést, hogy több könyv kerülhessen ki a kolostorokból a helyi templomokba és több ember értelmezze őket helyesen. Ezt megelőzően az írás nagyon érthetetlenné vált. Egyes szavak kimaradtak. Az íródeákok gyakran kérkedtek apró kalligrafikus cifrázatokkal, ami megnehezítette az olvasást. Nagy Károly számára az olvashatóság állt mindenek felett. Hogy minden legyen világos és helyes. Nagy Károly ösztönözte a javítást, a megreformálást, az egységesítést, és óriási hatalmát arra használta, hogy ezek a dolgok megvalósuljanak. Fontos észben tartani, hogy miközben megvalósítja ezeket a nagyszerű oktatási és kulturális reformokat, hadseregeket is vezet és népeket hódít meg. Az egész oktatás azért volt szükséges, mert Nagy Károly létre próbálta hozni ezt a keresztény birodalmat. Túllépett a határokon, amelyeket apja, nagyapja, dédapja hódított meg. Délre vonult Itáliába, legyőzte a germán longobárd törzset és felvette a longobárdok királya címet. Sikeresen bevonult valamelyest az Ibériai-félszigetre, a mai Katalónia és Baszkföld területére. Betört Britanniába, és ami valószínűleg a legnehezebb feladat volt, leigázta a szászokat. Ez egy pogány törzs volt észak-keleten. Keresztény hitre térítette őket, ami több évtizedig eltartott. Oktatási reformja ellenére azt se felejtsük el, hogy könyörtelen harcos is tudott lenni. Volt egy konkrét eset, ami valóban megmutatja ezt. Nagy Károly nyilvánvalóan azt gondolta, hogy leigázta a szászokat. Vezetőiknek címeket ajándékozott, mint birodalma arisztokratáinak. Néhány emberét azonban megtámadta egy csoport szász lázadó, és Nagy Károly bosszút állt a szász foglyokon. Egy nap alatt 4500-at végeztetett ki, lefejeztette őket. Ennek ellenére rendkívül fontos Nagy Károly és utódai öröksége. Sok történész nevezi ezt a Karoling-korszakot reneszánsznak vagy legalábbis megújulásnak. A klasszikus tudás megújulásának. Nagy Károly szándékosan nyúlt vissza az ókori Rómához, különösen az ókori Róma azon korszakához, amely keresztény volt, például Konstantin alatt. A kérdőjelen felül és túl, a klasszikus szövegek 90%-a maradt fenn Nagy Károly íródeákjainak köszönhetően. Az ókori Róma nagy írásműveiről beszélünk. Ezek azért vannak meg, mert Nagy Károly és Nagy Károly udvara úgy gondolta, hogy fontosak. Többször lemásolták őket, és közülük egyes kéziratok fennmaradtak. Egyes tudósok úgy vélik, hogy Nagy Károly felhívást adott ki birodalom-szerte ritka és fontos könyveket keresve, hogy lemásolják és megőrizzék őket. Sok mindent köszönhetünk Nagy Károlynak. Itt van a kérdőjel. Megértjük a klasszikus szerzőket és a korai vallási szövegeket. Az emberek Nagy Károlynak tulajdonítják, hogy nagyrészt ő teremtette meg a későbbi modern Európa alapjait.