If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom

Videóátirat

Amikor más videókban a középkort említjük, nagyjából azt az 1000 éves időszakot értjük alatta Európában, amely a Nyugat-Római Birodalom 476-os bukásával kezdődik, és eltart úgy 1000 évvel későbbig, a reneszánsz megjelenéséig és a felfedezések koráig. A középkort lovagokkal, csillogó páncéllal és a lovagi kódexszel társítjuk, királyokkal és vizesárokkal körülvett kastélyokkal. Eszünkbe jut róla a feudális rendszer is, amely alapján Európa nagyobb részét kormányozták a középkorban. Valószínű, többeteknek ismerős a feudális rendszer néhány kulcsszereplője. A csúcson volt a király. A király egy királyság felett uralkodott. Nos, ezt nem volt könnyű kormányozni, főképp a középkor idején, mert a király általában adósa volt sok embernek, főképp azoknak, akik segítették uralomra kerülni, segítettek az előző király eltávolításában vagy e területet meghódításában. Ezért cserébe, és hogy segítsenek a kormányzásban, földet, hűbérbirtokot adományozott ezeknek az embereknek. A legfontosabb fizetési eszköz a középkorban, a feudális rendszerben, a föld volt, viszonzásul a hűségért és a szolgálatért. Tehát ez az egész itt egy királyság. és ez itt, ez pedig egy hercegség, A hercegség egy herceg fennhatósága alatt állt. Tételezzük fel, hogy a király hercegséget adományoz egy hercegnek, viszonzásul a herceg hűséggel szolgál, hűbéri esküt tesz. Ha a királyság veszélybe kerül, a herceg együtt harcol a királlyal, saját hadsereget állít fel. Ha a király új területeket akar meghódítani, ugyanúgy cselekszik, és még adót is fizet a királynak, ami pénzben is történhet, attól függően, hogy melyik időszakban és hol vagyunk a középkorban, vagy a hercegségben keletkezett mezőgazdasági termés bizonyos százalékát fizeti be. Szaknyelvi kifejezéssel élve, a herceg egyike a király vazallusainak, vagyis a király hűbérese. A hercegség általában egy elég nagy terület. A középkori Angliában a herceg a nemesség legmagasabb rangja volt. Voltak eltérések a hercegek közt. A hercegnek lehetett saját földbirtoka, vagy éppenséggel több birtoka is, amelyek közvetlenül az ő irányítása alatt álltak. Saját jobbágyai vagy szabad parasztjai művelték a földet és biztosították a termést, amiből a királynak szolgáltatott adó egy része származott, vagy ami a herceg saját háztartásának szükségleteit biztosította. De előfordult az is, hogy a hercegség többi területe további részekre oszlott, és azok urainak is voltak saját hűbéreseik. Például ezt a földterületet itt ez a herceg odaadhatta valaki másnak, mondjuk egy grófnak, amely esetben ennek a neve grófság [angolul county, innen ered a megye modern angol elnevezése]. Ez a gróf a herceg hűbérese, és a herceg a gróf földesura. És aztán a gróf lehet földesura valaki másnak, az ő hűbéreseinek. És ez így megy tovább és tovább, egészen addig, amíg leérünk a jobbágyok és a parasztok szintjére, akik a tulajdonképpeni munkát végzik. A lényeg itt az, hogy földet adtak cserébe valamiért, a király hercegséget adományozott a hercegnek, vagy esetleg a király apja adott a herceg apjának egy hercegséget, ezt a földadományt nevezzük hűbérbirtoknak, ami egy nagyon fontos kifejezés a feudális rendszerben. Ez az grófság itt, ez egy hűbérbirtok. Ezért viszonzásul a vazallus (hűbéres) nyersanyagot, adót és hűséget biztosít a hűbérúrnak. Az, ahogyan ide lerajzoltam, úgy tűnik, eléggé rendezett és világos, ám a valóság az, hogy mindez nem is annyira tiszta. Néha a királyság egyes részeit közvetlenül hercegségekre osztották, más részei grófságokból álltak. amelyek függetlenek voltak a hercegségektől. Lehetett itt egy másik hercegség, amelyik nem volt felosztva grófságokra. Lehetett egy gróf sokkal hatalmasabb, mint egy másik gróf, vagy egy gróf éppenséggel lehetett sokkal hatalmasabb, mint egy herceg valahol máshol. Úgyhogy tulajdonképpen eléggé zavaros is lehetett a kép, és nehéz nyomon követni. És ez még nem az összes szereplő. Megemlítettem néhány nemesi rangot, mint a herceg és a gróf, és a gróf alatt lehet egy báró. Angliában a gróf neve „earl” volt, aki egy grófságot uralt, és a felesége volt a grófnő. Amikor azt mondom, hogy uralt, az majdnem teljhatalmat jelentett. Még igazságot is szolgáltattak a népüknek, akik a hűbérbirtokukon éltek. Ezt a videót azzal kezdtem, hogy mutattam egy képet, amin egy lovag lóháton ül. Mivel valószínűleg a középkor egyik legerősebb képzettársítása a lovag, sokan most arra gondolhattok, hogy a lovagok vajon hogyan illenek a képbe? A lovag jelentése enyhén különbözhet, attól függően, hogy milyen térségben vagy a középkor milyen időszakában járunk, de általános jelentése lovas katona, valaki, aki gyakorlott a harcban, valaki, akinek lovagi páncélzata van. De idővel tekintélyes ranggá vált, melyet a király vagy a hűbérúr adományozott viszonzásul a szolgálatért, gyakran katonai szolgálatért. Lehetett lovag valaki, akinek hűbérbirtoka volt, mondjuk ez a gróf itt, és mondjuk földesura lehetett a saját uradalmának. Lehettek saját jobbágyai, akik nem egészen rabszolgák, hanem röghöz kötött földművesek, akik nem mehettek el, és nem volt túl sok joguk, művelték a földet. Lehettek más lovagok, akik megkapták a címet, de nem kaptak földet. És hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, ezek között a szereplők között bárkinek lehetett több címe is. Például ez a herceg lehetett úgyszintén lovaggá is ütve. Fontos megjegyezni, hogy ezek a nemesi címek – herceg, gróf, báró – általában örökölhetők voltak. Egyik nemzedékről a másikra öröklődtek, feltéve, hogy a következő generáció is hűbéresküt tett a földesurának. A lovagi cím ezzel szemben szolgálatért járt, és általában nem öröklődött nemzedékről nemzedékre. És hogy tisztán lássunk, ez még nem az összes szereplő. Van még az egyház is, amely a középkor idején nagyon erős intézmény volt. Az egyház élén volt Róma püspöke, akit pápának is neveztek, és az ő püspökei a jelentősebb régiókban. Voltak még szerzetesrendek, élükön egy apáttal, a kolostor egyházfőjével. A kolostorban szerzetesek éltek, akik, mint a rend tagjai, imádkoztak. Lehet, hogy földet műveltek, lehet, hogy szövegeket másoltak. És hatalmi játszmák voltak ezek között is. És, amint mindjárt látjuk, még az is előfordulhatott, hogy ezek a nem vallási szereplők hűbéresküt tettek vallási személyeknek. Tehát, hogy elképzelésünk legyen arról, hogy ezek a hűbéreskük milyenek voltak: van egy hűbéres, aki részt vesz ezen a hűbéri eskün, Franciául „hommage” (kiejtése „omázs”), angolul „homage” és úgy ejtjük ki: „homidzs.” Valójában a francia „homme” szóból származik, ami embert jelent. Tehát arra tesz esküt, földesura „embere” lesz. Ez lenne a földesúr, itt. És ez egy igazi eskü szövege, amit Bernard Atton, Carcassonne vikomtja tett 1110-ben Franciaországban. „Isten nevében, én, Bernard Atton,” és elnézést a kiejtésemért, „Carcassonne vikomtja, fiaim jelenlétében,” – és felsorolja a fiait – „nemesek, és minden más tiszteletreméltó emberek, akik eljöttek St. Mary of Grasse kolostorába, mivel hogy Leo földesúr, a nevezett kolostor apátja, felkért, hogy az összes előbb említettek jelenlétében hűbéresküt tegyek, és hódolatot mutassak, a kastélyokért, a nemesi földbirtokokért, és a területekért, melyeket felmenőim kaptak tőle és az ő elődjeitől, és a nevezett kolostortól, hűbérbirtokként, és amely eskühöz tartanom kell magam, akárcsak ők tették, kinyilvánítottam Leo földesúrnak köszönetemet és hódolatomat, amint azt tennem kell.” Szóval, ebben az esetben a hűbérúr egy apát, egy egyházi ember, egy kolostor vezetője, és a hűbérese egy vikomt. Amit nagyjából úgy kell érteni, hogy ő egy algróf. És figyeljük meg, hűbéresküt tesz az apátnak. És ebben az esetben úgy néz ki, hogy Bernard Atton felmenői is már az apát hűbéresei voltak, és ez igazából az eskü megújítása, hogy a vikomt megtarthassa a hűbérbirtokát. Nos, hogy megítélhessük, mennyire bonyolulttá válhat, itt az idővonalon láthatjátok, amikor II. Henrik élt, és láthatjátok, mennyi címe volt. Történetesen Anglia királya volt. Itt fent láthatjátok Dél-Angliát. Henrik Normandia hercege volt, valamint Aquitania hercege, ami érdekes, ugyanis hozományul kapta, amikor feleségül vette Eleonórát, akinek előző férje VII. Lajos volt, Franciaország királya. Maine, Anjou, Touraine grófja. És ez igencsak érdekes. Egy királyság királya, az Angol Királyságé, de úgyszintén herceg és gróf egy másik királyságban, a Francia Királyságban. Ám így érzékelhetitek, bizonyos fokig, mennyire kaotikus volt a középkor. Nem volt olyan jól szervezett, mint a Római Birodalom, vagy az ókori Perzsia, vagy éppenséggel a legtöbb mai nemzetállam. Sok különböző királyság létezett, amelyeket sok hercegségbe és grófságba szerveztek. A felépítés nem volt egységes, és a tisztségek meg a hatalom állandóan változott hűség, háborúk, házasságok és örökségek függvényében.