Jobbágyok és majorsági rendszer

Egy korábbi videóban már beszéltünk a feudális rendszerről. Van a király, azután a király néhány hűbérese, akik hűséget esküsznek a királynak a hűségeskü ceremónia során. A hűbéres lehet herceg. És haladhatunk lefelé. Lehet egy grófunk lehet egy bárónk, és folytathatjuk lefelé ezen a nemesi rangsoron, ahol egy nemes hűséget ígér a királynak, a király hűbéreseként, de ő aztán egy másik hűbéres ura lesz. És így megyünk lefelé mindaddig, amíg elérünk egy földterülethez, amin a tényleges munka folyik. Ezt pedig gyakran uradalmi birtoknak nevezik. Uradalom nem csak ennek a piramisnak a legalján létezik. Egy hercegnek lehet saját uradalma, a hercegség többi részét pedig feloszthatja és egyes részeiből grófságokat alakít, amiket grófok vezetnek. Ebben a videóban azonban magára az uradalmi birtokra fogunk koncentrálni, mert egy középkori közösségben itt folyik az élet. A birtokon a munkát lényegében azok végzik, akik a rangsor legalján állnak, azaz a szabad parasztok és a jobbágyok. Hogy lássuk, milyen lehetett egy középkori uradalom, itt egy kép. Ez különösen tetszetős birtok lehetett. Hercegi birtok, egy herceg uradalma. Az ábrán ennek a birtoknak felel meg. A képen látunk egy udvarházat, ami jelen esetben a herceg vára. Sok középkori társadalomban a herceg volt a legmagasabb rangú nemes, közvetlenül a király után következett. Látunk embereket, akik a földet művelik. Ránézésre nem tudjuk, kik ők, lehet, hogy néhányan szabad parasztok. Ez a férfi itt talán szabad paraszt. Ez a személy pedig jobbágy. A jobbágy szó angol megfelelője, a „serf,” a latin „servus” (szolga) szóból származik, innen ered az angol „servant” szó is. A jobbágyok valahol a szabad parasztok és a rabszolgák között helyezkednek el. Kötelezettségeik vannak az uradalom ura felé, aki esetünkben egy herceg. De haladhatunk lefelé a rangsorban. A földbirtok ura lehet báró vagy lovag. De a birtokos lehet akár egy nagyon gazdag valaki is, aki valahogyan szert tett egy hűbérbirtokra. A jobbágyok röghöz kötöttek. Engedély nélkül nem távozhatnak. Megengedik nekik, hogy megműveljenek bizonyos földterületeket, de az uruk számára is dolgozniuk kell. Segítenek vetni és aratni az úr földjén is, emellett járulékot adnak mindenből, amit termesztenek vagy előállítanak, a birtok urának. Ha pedig az úr háborúba indul, az is lehet, hogy katonáskodniuk kell abban a háborúban. Azt gondolhatjátok, hogy ez meglehetősen rosszul hangzik, hasonló, mint a rabszolgaság. Az egyik alapvető különbség az, hogy a jobbágyok szert tehetnek saját dolgokra. Lehet tulajdonuk. Egy másik kifejezés, vagy néha a jobbágyság egy alcsoportja a középkorban, az angol „villain.” Tudom, mit gondoltok. Már hallottátok ezt a szót korábban. Ma a „villain” azt jelenti, hogy gazember. A kifejezés azonban a Római Birodalom idejéből származik. Diocletianus, a híres császár, aki üldözte a keresztényeket, mivel nehéz volt munkaerőt kapni a vidéki villákba, rendeletet hozott, hogy egyeseknek a villákban kell dolgozniuk. Így hát azt, aki egy villában kényszerült dolgozni, villanusnak (innen az angol „villain”) nevezték és röghöz kötötték. Ők egyfajta jobbágyok voltak. Az, hogy az angolban a „villain” gazembert jelent, jelzi, hogy sok nyelvben, sok kultúrában az, ha valaki fogoly vagy röghöz kötött és szegény, összekapcsolódik azzal, hogy aljas. Ez teljesen ellentétes mai világlátásunkkal. Nézzünk meg felülnézetben egy birtokot. Nem tudjuk, pontosan milyen birtok ez, de ez az udvarház kicsit szerényebbnek tűnik, mint itt a hercegi vár. Lehet, hogy ez egy báró udvarháza. A birtokhoz gyakran falu is tartozott. Itt éltek a jobbágyok és a szabad parasztok, itt volt az otthonuk. Aztán itt a földterület, amit a közösség együtt művelt. Nem csak azok a szereplők, akiket már említettünk. Lehetett templom vagy kolostor is az uradalomban, pl. ez itt. Ezeken a parcellákon különböző növényeket termesztettek. A termés különböző emberekhez került. Közös vonás, hogy a földesúr megkapta az összes termést egyes parcellákról. Más parcellákról adót szed. Azaz az ottani termés bizonyos százalékát kapta. A munka egészét azonban a jobbágyok és a szabad parasztok végezték, illetve, ha ez kolostor, a kolostorban élő szerzetesek. Érdekes dolog, hogy miért látunk ezeken a birtoktérképeken gyakran ilyen hosszú földsávokat. David Rheinstrom, a Khan Academy állandó mezőgazdasági szakértője szerint ez azért van, mert ha egy középkori eke egyszer elindult, nem akarták megfordítani őket, mert volt lendületük. Ezért az emberek szívesen vetettek ezekbe a hosszúkás földsávokba, mert így az ekék egy irányba haladhattak, és csak a végén kellett visszafordítani őket. Így a lehető legkevesebbszer kellett visszafordítani az ekét.