Hagia Sophia, Isztambul

Kevés olyan épület épült a történelem során, ami megváltoztatta, amit az építészetről gondolunk. Az egyik ilyenben állunk. A Hagia Sophiában, Isztambulban, abban a városban, amit egykor Konstantinápolynak hívtak. Előtte meg Büzantionnak. Kezdetben görög város volt. Aztán a Római Birodalom része lett, majd Nagy Konstantin császár alapított várost itt. Ő az „Új Róma" nevet adta neki, de Konstantinápoly néven vált híressé. Vagy mint Konstantin városa. Ez pont akkor történt, amikor Konstantin elismerte a keresztény vallást. Az évszázad végére a kereszténység a Római Birodalom államvallásává vált. A császár palotája itt volt a közelben, ezért épült ide a legfontosabb templom. A templom, amiben most állunk, nem az eredeti. Az leégett, ahogy az azt követő is. A templomok felkelések során égtek le. A leghíresebb felkelés a 6. században tört ki, ez volt az úgynevezett Nika-felkelés. A felkelés Justinianus császár ellen irányult. Justinianus volt a templom patrónusa. A templom lehetőséget adott arra, hogy sok embert munkára fogjanak a városban, akik különben csatlakozhattak volna a felkeléshez. Egyúttal a hatalmát is demonstrálta a birodalomban. Ez csak egy volt a rengeteg templom közül, amit Justinianus építtetett. De ez az épület volt az építési program központi eleme. Hihetetlen. Egy hegynyi épületben állunk. Azt hiszem helyénvaló ez a földtani hasonlat. Egy szerző úgy fogalmazott, hogy itt, a szentélyben állni olyan, mintha egy hatalmas kanyon mélyén állnánk. Amikor épült, a 6. században, egyedülálló volt az egész világon. Nem csak a méretei és a célja, hanem a szerkezete miatt is. Justinianus két szakembert kért fel, két geometriában, elméleti matematikában, és fizikában jártas tudóst, hogy kidolgozzák a boltozatot. Mindkét templomnak, amik korábban itt álltak, fából volt a teteje. Egyszerű, bazilikális elrendezésű épületek voltak. Ebben az elrendezésben már nagy gyakorlata volt az ókori rómaiaknak. A Római Birodalom területén mindenhol megtalálható volt, tehát Nagy Konstantin és Justinianus is jól ismerték. De Justinianus arra kérte az építészeit, hogy csináljanak valami mást. Hagyományos bazilika helyett egy olyan épületet kért tőlük, ami egyesített egy központi elrendezésű teret egy bazilika elrendezésűvel. A bazilika elrendezése hosszúkás, míg a központi elrendezés alapja egy kör. Beszéljünk egy kicsit a hely alapvető geometriájáról. Van itt egy elképesztően magas kupola. Ha arra gondolsz, hogy milyen kupolákat építettek a rómaiak, bizony építettek nagyon nagy kupolaszerkezeteket, gondoljunk csak a római Pantheonra. De ott a kerek kupola egy kerek hengerre támaszkodik. Ez az épület viszont egészen más. Itt a kupola alapja négyzet. De mégis, hogyan teszed egy kerek kupola alapját egy négyszög alakú épületre? A négyzet alakú alapra két félkupola támaszkodik, egy téglalap alakú teret formázva, ami így egy bazilikára emlékeztet. Hogy csinálták? Az úgynevezett csegely segítségével. Ha megnézed a kupola alapját, láthatod, hogy négy boltívre támaszkodik. A boltívek és a kupola alapja közti terület egyfajta háromszöget alkot, de meg van hajlítva. És csoda történik: tudjuk, hogy a kupolának hatalmas a súlya, mégis, mintha a legvékonyabb részekre támaszkodna. Mit csináltak az építészek? Elrejtették az óriási kőpilléreket, amik a kupola súlyának a legnagyobb részét hordozzák. A kupolák óriási nyomást gyakorolnak nem csak lefelé, hanem kifelé is. A kupola súlyát a két oldalon elhelyezkedő félkupolák is viselik, illetve a keleti oldalon három kisebb félkupola is, a nagyobb félkupola alatt. Ez az első alkalom, hogy kupolához csegelyt alkalmaznak ilyen monumentális méretben. Ez veszélyes is volt. Hihetetlenül ambiciózus. Nem is működött elsőre tökéletesen. Nem, közbejött egy földrengés. A kupola részben beomlott, aztán újratervezve építették vissza. A kupola, amit most látunk, magasabb az eredetinél. Azáltal, hogy meredekebb lett, az oldalra ható erők valamelyest csökkentek, így a súly inkább függőlegesen terhelődik. Az óriási nyomás így is destabilizálta az épületet. Ha figyelmes vagy, észreveheted, hogy egyes oszlopok, strukturális elemek el is ferdültek. Eddig a mérnöki tervezésről beszéltünk. Ez egy mérnöki csoda. De amikor bent vagy az épületben, nem erre gondolsz. A tér komplexitására, a tér rejtélyességére figyelsz. Arra, ahogy a falak feloldódnak a fényben, a hely misztikusságára. Ez volt a cél. Egy korabeli krónikás meg is jegyzi, hogy úgy tűnik, mintha a kupola a mennyországból lógna. Ez részben azért van így – és ez egészen elképesztően ambiciózus –, mert az építészek 40 ablakkal lyuggatták ki a kupolát, így a fény beömlik a kupola alján. A szerkezet az ablakok közt szinte eltűnik, és egy majdnem egybefüggő fénycsík látszik. A bizánci gondolkodásban a fény a tökéletességhez, az istenihez kötődik. Az ablakok sora ritmust kreál, amitől szinte mozogni látszik a kupola. És mindez gazdagon mintázott márvánnyal borított falakon nyugszik, amik szintén mozogni tűnnek. A padló óriási kövekkel van borítva, amik hullámok mintáját idézik. Hiányzik belőle az ókori római építészet szilárdsága. Egy teljesen új keresztény építészetet látunk, egy új, keresztény Római Birodalom számára. Számomra ez a tökéletes megjelenítése annak, ahogy a fizikai spirituálissá alakul. Ez az épület volt a birodalom spirituális központja. Keleten, a Bizánci Birodalomban – ami valójában a Római Birodalom volt, csak éppen hatalmas területeket vesztett el – a császár nem kizárólag politikai szereplő volt, hanem az egyház feje is. Ő nevezte ki a pátriárkát, az egyház vezetőjét. Ez nagyon más, mint a pápa helyzete a birodalom nyugati felén. Amikor jeles ünnepek alkalmával együtt jelent meg ebben a templomban a császár és a pátriárka, az a földi és égi egység kifejezése volt, a politikai és spirituális hatalomé. Beszéltünk arról, hogyan tud ez az épület a misztérium kifejezése lenni, és hogy hogyan rejtették el a szerkezeti elemeket. Az egyik dolog, ami eltereli a figyelmünket a szerkezetről, az a felületek díszítése. Az összes felső felület, amin nincs színes kő, arany mozaikkal volt borítva. Dekoratív mintázatú mozaikkal: akantusz levél, pálmalevél. Keresztek voltak mindenhol. Nem voltak viszont embereket ábrázoló mozaikok. A bizánci történelem ezen időszaka volt az, ami az úgynevezett képromboláshoz vezetett. Amikor a képi ábrázolás körül komoly krízis alakult ki. A templom építésekor egyértelmű döntés született arról, hogy kerülni kell a figurális ábrázolást. Lehet, hogy a bálványkészítést tiltó parancsolat miatt hozták ezt a döntést. Az is lehet, hogy az épületet akarták a figyelem középpontjába helyezni, hogy a figyelem ne Máriára és Jézusra irányuljon, hanem a hely misztikus atmoszférájára. A színeket nem csak a mozaikok adták. Ezek az átlátszó üvegek egykor mind színesek voltak. Piros, sárga, lila, kék, zöld... És ott voltak még a márvány felületek is. Justinianus óriási összegeket fizetett, hogy a birodalom minden részéből márványt hozasson. Az elérhető legszebb, legelegánsabb márványt vásárolta meg, amit burkolatként a falakra applikáltak. A szakmunkásai keresztbe tudták szelni a márványlapokat, majd kihajtották őket, mint egy könyv lapjait. Ezáltal tükrözték a mintázatát, csodálatos, komplex mintákat hozva így létre. Az ablakokon beözönlő fény, az arany mozaikok, a színes márványok... Mind-mind hozzájárultak a mozgás és energia ezen kaleidoszkópjához. Amikor a császár és az ortodox egyház pátriárkája megjelent, aranyba, ezüstbe, bíborba öltözött. A trónjaik drágakövekkel voltak kirakva. És volt egy hatalmas szentélyrekesztő, ami a szentélyt védte, ami egyes források szerint 10 méter magas volt, és teljes egészében ezüst borította. A világi, közönséges emberek, mint mi, az oldalhajókban és fent a karzatokon helyezkedtek el, és csak a pátriárka, a pap, a klérus és a császár léphetett be a szentélybe, ami, ahogy említettük, el volt takarva. Egy titok ezen a titokzatos helyen. Lenyűgöző! Ez az épület majdnem 1500 éves, természetesen sokat változott ez idő alatt. Mindenhol láthatjuk a változás jeleit. A padló elnyűtt és egyenetlen, a márványberakások egy része eltűnt, a helyükre festés került. Vannak mozaikok, amik egyértelműen későbbi időszakokból származnak. A legszembetűnőbbek az iszlám feliratok a kupolán, abból az időszakból, amikor az épületet mecsetté alakították. A Bizánci Birodalmat idővel meghódították az oszmán törökök, akik iszlám vallásúak voltak. A város, Konstantinápoly, hatalmas kincs volt, ez a templom pedig a város ékköve. Amikor elfoglalták a várost, az egyik első dolguk a templom mecsetté alakítása volt. És mecsetként is funkcionált egészen 1934-ig, amikor szekularizálták és múzeummá alakították. Leginkább az eredeti keresztény berendezés hiányzik. És nem csak a bútorok, hanem az ereklyék, az ereklyetartók is. Ez e hely telis-tele volt szent tárgyakkal. És ennek nem az iszlám hódítás az oka. Hanem a nyugat-európai keresztényeké. Ez 1204-ben történt. Ahelyett, hogy a Szentföldre mentek volna, hogy visszafoglalják a Szentföldet a muszlimoktól, a keresztesek, akik rengeteg pénzzel tartoztak Velencének, amit nem tudtak visszafizetni, inkább eljöttek kifosztani Konstantinápolyt. Nagyon sok kincs, ami egykor itt volt, ma Velencében található. valamint múzeumokba szóródtak szét a világ minden táján. Ma már csak elképzelni tudjuk, milyen gazdagnak tűnhetett ez a tér, amikor arany és ezüst borította, amikor drágakövek ékesítették a fontosabb bútorait. Amikor az emberek az itt elhelyezett ereklyéknek és ikonoknak hódoltak. Amikor ez volt a birodalom középpontja.