If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom

Filozófia: Szókratész, Platón és Arisztotelész

Bevezetés Szókratész, Platón és Arisztotelész filozófiájába.

Szeretnél részt venni a beszélgetésben?

Még nincs hozzászólás.
Tudsz angolul? Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni, milyen beszélgetések folynak a Khan Academy angol nyelvű oldalán.

Videóátirat

Az ókori Görögország nem volt egységes birodalom. Számos városállamból állt Athén és Spárta vezetésével. De széttagoltsága ellenére számtalan dolgot adott nem csak a nyugati civilizációnak, hanem a civilizáció egészének is. Hatása megjelent a kormányzás módjában, mint a demokrácia, hatott az orvostudományra, hatott a művészetekre, a matematikára, a természettudományokra. De talán legnevesebb öröksége a filozófiában van. És ha már az ókori görög filozófiáról beszélünk, a leghíresebb három filozófus Szókratész, Platón és Arisztotelész. Nos, mielőtt rátérnénk közülük az elsőre, aki Platón tanítója volt, ez utóbbi viszont Arisztotelész tanítója lett, tekintsük kicsit át ezt a korszakot! Ahogy belépünk az i.e. 5. századba, előkerül pár dolog. Először is itt van az új athéni demokrácia. E század előrehaladásával a perzsák támadnak, többször megpróbálják meghódítani Görögországot, de sikertelenül. Ezután azonban a görögök egymással kezdenek harcolni, egyik oldalon Athén vezetésével, a másik oldalon Spártáéval. Ez a peloponnészoszi háború, amelynek a végén Spárta győz, de valamennyi görög városállam drámaian meggyengül. Nos, különösen aközött, hogy véget ért a görög-perzsa háborúk első szakasza és befejeződött a peloponnészoszi háború, a korszak az athéni fellendülésé volt. Ők vezették ezt a félig-meddig birodalmat, befektettek a művészetekbe. Gyakran nevezzük Athén aranykorának, és ebben a világban jelent meg Szókratész. Mint sok filozófusnak, Szókratésznek is érdekes élete volt, és érdemes megjegyezni, hogy amit tudunk róla, nem közvetlenül származik az írásaiból. Írásai nem maradtak fenn, amit tudunk, főleg tanítványai írásain keresztül jutott el hozzánk, Xenophon és főként Platón által. Némi Szókratész-paródiát Arisztophanésznál is találunk, amelynek Szókratész maga nem nagyon örült. De amit tudunk, az az, hogy élete kezdetén kőműves volt, volt katona is, hoplita a peloponnészoszi háborúban. De persze arról a leghíresebb. hogy filozófus és tanár volt. Tanítási stílusát, a szókratészi módszert a legjobb gyakorlatnak tekintik ma is. Ahelyett, hogy előadott volna a tanítványainak, találó kérdéseket tett fel, rákényszerítve a tanítványt, hogy mélyebben elgondolkodjon és közelebb kerüljön a probléma gyökeréhez, és megtanuljon gondolkodni; ahelyett, hogy csak átadja nekik a tudást. Nos, ami szintén fontos Szókratésznél, valamint számos tanítványánál, köztük Platónnál, és az ő tanítványánál, Arisztotelésznél az, hogy eltértek attól a gondolkodásmódtól, ahogy az ókori világ nagy része gondolkodott a világról. Az ókori világ nagy része az istenekre összpontosított, és mindent a metafizikával magyarázott meg. És miközben az ókori görögöknek nagy panteonja volt istenekből, Szókratész és filozófus társai megpróbáltak rájönni, hogyan működik a világ, miért vagyunk itt, némiképp az istenektől függetlenül. Megpróbáltak érvelni, megpróbálták átbeszélni, gondolkodni róla racionális szemszögből. Ennek érzékeltetésére itt egy idézet: „Az igazi bölcsességet mindegyikünk akkor éri el, amikor rájövünk, milyen keveset tudunk az életről, önmagunkról és a minket körülvevő világról.” Eltérően tehát sok ókori társadalomtól, amely megpróbált mindent metafizikai úton megmagyarázni vagy az istenek segítségével, itt van Szókratész, aki azt mondja, nem, az ideális valódi bölcsesség az, amikor megértjük, milyen keveset tudunk, ez a fajta szellemi alázat. Szókratész tehát Athén aranykorában élt, amikor virágzott a demokrácia, Periklész korában. Ő maga azonban kissé szkeptikusan szemlélte a korlátlan vagy színtiszta demokráciát. Aggódott, mi történik, ha a szavazókat rávezetik arra, hogy milyen döntéseket hozzanak. Esetleg manipulálhatja őket egy demagóg, aki éppen azt mondja nekik, amit hallani akarnak. Ő tehát kissé ellentmondásos alak volt, különösen a peloponnészoszi háború vége felé közeledve. Ahogy Athén elvesztette a peloponnészoszi háborút, vált a Déloszi Liga hatalmas vezéréből, egy majdhogynem birodalomból, gazdag városállamból alávetett állammá. Kimerítette a háború. Elképzelhetjük, mennyi politikai belharc következett, és Szókratész végül ennek egyik áldozata lett. Az athéniek perbe fogták. Ez Szókratész perének ábrázolása és azt mutatja, ahogy Szókratész védi magát az ellene felhozott vádakkal szemben. - Nem ismeri el az állam által elfogadott isteneket. - Saját, fura istenségeket állít fel. - Megrontja az ifjúságot. És védekezésében, amiről mind Xenophón, mind Platón ír, amit Védőbeszédnek hívnak, csodálkozik, azt kérdi, honnan jön mindez. Igaz ugyan, hogy nem hivatkozott az istenekre, amikor megpróbálta megmagyarázni a világegyetemet. És igen, megpróbálta gondolkodásra tanítani az ifjúságot. De ha megnézzük, mit tett, semmi esetre sem – legalábbis a Platón nyomán keletkezett modern beszámolók szerint vagy Xenophón nyomán – tűnik úgy, hogy megkísérelte volna valamilyen módon aláásni az államot. De persze fölösleges mondani, szavazás következett, és talán áldozata lett azoknak a saját félelmeinek, amelyeket egy tiszta demokratikus folyamattal szemben táplált. Az 500 szavazó athéni közül 280 mondta, hogy bűnös, és 220 mondta, hogy nem bűnös. Lehetőséget kapott arra, hogy elgondolkodjon, mi legyen a büntetése. És a vádak, legalábbis az athéniak szemében meglehetősen súlyosak voltak. De Szókratész a legenda szerint így szólt: „Egy megkérdőjelezetlen életet nem érdemes élni.” És bár számos történész úgy véli, hogy száműzték volna, ha azt kéri, halálra ítélték. Ez egy jóval később készült festmény arról, milyen lehetett Szókratész halála. Itt látjuk, amint Szókratész meginni készül, vagy már megitta a bürköt, a mérget, ami megöli. Így, habár meg kellett halnia ezek miatt a koholt vádak miatt, öröksége tovább él, és a legismertebb módon tanítványában, Platónban él tovább. Nos, Platón sok mindenről ismert. Itt van a platóni ideák eszménye. Ha például egy körről beszélünk vagy egy labdáról vagy egy kutyáról vagy egy székről, létezik egy idea, amely független attól, amit az érzékeink sugallanak, vagy amilyen az előttünk álló szék, mert az az idea tökéletlen változata. Általában a „plátói” szót halljuk alkalmazni számos különböző fogalomra, amelyek jelentése az idők folyamán változott. A másik dolog, amiről Platón híres, az akadémia fogalma Az a hely, ahol tanítványait oktatta, egy kis mező volt Athén falain kívül, melyet az athéni hősről, Akadémoszról neveztek el, így ez a terület Platón Akadémiájaként vált ismertté. És azóta a tanulás helyszíneit gyakran nevezik akadémiáknak, akárcsak a Khan Academyt. Tanítójához, Szókratészhez hasonlóan Platónt is foglalkoztatta az, hogy miként kellene kormányozni az embereket. „Addig nem szűnnek meg az államok nehézségei, vagy magáé az emberiségé, amíg a filozófusok nem válnak uralkodóvá e világban, vagy amíg azok, akiket ma királynak és uralkodónak nevezünk, ténylegesen és valóban filozófusokká nem válnak, és a politikai hatalom és a filozófia így ugyanazok kezébe nem kerül. Tehát Szókratészhez hasonlóan ő sem elégedett azzal, ahogyan kormányozzák őket. Ne felejtsd el, hogy utána vagyunk a peloponnnészoszi háborúknak. Görögország városállamai, főként Athén drámaian meggyengültek, így sokan gondolkozhatnak azon Platónnal együtt, vajon van-e jobb módja a kormányzásunknak. Nos, Platón leghíresebb tanítványa Arisztotelész. Tanítójához hasonlóan Arisztotelész is sok mindenről híres, és a világegyetem számos vonatkozását kutatta. De valószínűleg arról a legismertebb, hogy ő volt Nagy Sándor tanítója, amikor Nagy Sándor fiatal volt. Makedóniai Fülöp, Nagy Sándor apja, amikor elfoglalja a meggyengült városállamokat a peloponnészoszi háború után, ugyancsak elfoglalja Arisztotelész szülővárosát, Sztagirát, lakosait pedig rabszolgává teszi. Így, amikor felkeresi Arisztotelészt, hogy tanítsa ifjú fiát, akit később majd Nagy Sándornak neveznek, Arisztotelész azt mondja, rendben, a fizetségem pedig az lesz, hogy szabadítsd fel városom lakóit. A városa felszabadul, Arisztotelész oktatja az ifjú Sándort, amikor Sándor a tízes évei elején jár, és segítséget is kap egy oktatási központhoz létrehozásához. Létrehoz egy Lyceumot, ami az ő változata Platón Akadémiájának. És pont ahogy Szókratésznél láttuk és Platónnál látjuk, Arisztotelész folytatja a tanulásra összpontosítás hagyományát, és alázatos elfogadását mindannak, ami létezhetett a világban. Ez a racionalitás, amit ma a modern tudományban látunk, és amit nem láttunk a régiek nagy részénél, akik a metafizikára és az istenekre összpontosítottak. „A művelt elme jele, hogy képes foglalkozni egy gondolattal anélkül, hogy elfogadná azt.” Itt be is fejezem, de a nagy tanulság az, hogy Szókratésztől Platónon át Arisztotelészig, – és volt még sok görög filozófus –, itt van a magja annak, amit modern racionalitásnak hívhatunk. Nagyjából kétezer évvel később volt az európai reneszánsz, ami sok hasonló gondolatot hozott ismét felszínre, megteremtve a hidat egészen a felvilágosodásig és a mi modern, remélhetőleg meglehetősen racionális világképünkig.