A Római Birodalom

Amikor Julius Caesar fogadott fia, közismert nevén Augustus i. e. 27-ben Róma uralkodójává vált, a Római Köztársaság császársággá alakult. Augustus autokratikus kormányzati formát hozott létre, amelyben ő volt az egyeduralkodó, és ő hozta meg az összes fontos döntést. Noha Róma első császáraként utalunk rá, sem Augustus, sem utódai nem vették fel soha a királyi vagy a császári címet; jobban szerették, ha a princeps, azaz első polgár, vagy a primus inter pares, első az egyenlők között elnevezéssel illették őket. Ez a címválasztás fenntartotta a Köztársaság korában oly fontos korlátozott hatalom látszatát.

Az Augustus és utódai által végrehajtott reformok mély és tartós változásokat eredményeztek a római belpolitikai és gazdasági éleben.

A Pax Romana– szó szerint „római béke” – az i. e. 27 és az i. sz. 180 közötti időszakot jellemző kifejezés, amely arra utal, hogy a római uralom ekkor viszonylag stabil volt és kevés háború zajlott területén. Voltak ugyan összetűzések, mint például lázadások provinciákban, vagy határ menti harcok – lásd alább a Róma területi növekedését ábrázoló térképet –, de Rómát korántsem élt át olyan konfliktusokat, mint az i. e. 1. századot meghatározó polgárháborúk. A császárok és a senatus a választások zömében egyszerűen kijelölték, kik jussanak tisztségekhez, így kevesebb választással megszerezhető pozícióért folyhatott csak vetélkedés.

Augustus – aki, megjegyzendő, egy polgárháborúból győztesként kikerülve jutott hatalomhoz – véget vetett egy romboló belső konfliktus-sorozatnak. A belpolitikai stabilitás a külkapcsolatokra is pozitívan hatott. Mivel a birodalom Augustus által létrehozott politikai és társadalmi berendezkedése évszázadokig alapvetően változatlan maradt, Róma képes volt rendszeres kereskedelmi kapcsolatot kialakítani Indiával és Kínával, s ezáltal békés eszközök segítségével tovább növelte anyagi javait.

Augustus és utódai igyekeztek fenntartani a köztársasági berendezkedés látszatát, ám a gyakorlatban szinte abszolút hatalom összpontosult a kezükben. A Köztársaság idején a hatalom gyakorlása több méltóság között oszlott meg, akiknek hivatali idejét korlátozták. Augustus úgy változtatott ezen a rendszeren, hogy ő maga egyszerre több hivatalt is betöltött, gyakorolta a velük járó hatalmat, ám fenntartotta azt a látszatot, hogy ezek egymástól független posztok, amelyeket, legalábbis elméletben, másokra is át lehet ruházni. Például ő töltötte be a Pontifex Maximus – legfőbb papi méltóság – és a censor – az adókivetés szempontjából jelentős censust (lakossági összeírást) felügyelő méltóság – hivatalát, de soha nem szabadult meg ezektől a tisztségektől.

Augustus újonnan szerzett hatalmának egyik fő eleme a hadsereg irányítása volt. A köztársaság idején a katonai főparancsnokságot az egyéves időtartamra megválasztott consulok gyakorolták. Ez a gyakorlat a valóságban időnként módosult, különösen az i. e. 1. század polgárháborúi idején, de a rómaiak számára fontos volt az az általános irányelv, hogy a hadsereg irányítása mindig ideiglenesen kinevezett hadvezér kezében legyen. Így Augustus ahelyett, hogy nyíltan követelte volna magának a katonai hatalmat, úgy ragadta magához az irányítást, hogy kormányzó lett a legkritikusabb provinciák élén, amelyekben a római légió többsége állomásozott. Ez okos húzás volt, mert Augustus kezébe került a hadsereg irányítása, ám egyúttal azt a látszatot keltette, hogy Róma népének tesz ezzel szívességet.

Milyen nehézségei támadhattak egy császárnak, amikor ekkora területet kormányzását próbálta irányítani?

A Római Birodalomban a pénzérmék nem csupán gazdasági, hanem politikai eszközként is szolgáltak. Augustus fogadott apja, Julius Caesar volt az első római, aki saját arcképét pénzérmére verette, és ezt a gyakorlatot vitte tovább Augustus is. Caesar előtt csak elhunyt rómaiak vagy istenek ábrázolásai szerepeltek pénzérméken. Az, hogy a forgalomban lévő pénzekre élő uralkodó portréja került, a gazdasági hatalom és a császár közti kapcsolatot erősítette, ugyanakkor hozzájárult a császár imázsának alakításához is. A császárok ezen kívül családtagjaik, politikai szövetségeseik, és különösképpen választott örököseik képét is érmékre verették, hogy ezzel is népszerűsítsék őket.

Azokban az időkben, amikor még nem létezett a fénykép, az újság vagy a televízió, vajon miért használták a római császárok a pénzérméket bizonyos őket érintő üzenetek terjesztésére?

A rómaiak által használt műszaki megoldások nagy része nemigen változott a császárság korában a köztársaság korához képest. Azonban Augustus átalakította a közművek, többek között az utak, vízvezetékek és csatornák felügyeleti rendszerét. Állandóvá tette azokat a helyzeteket, amelyek az építkezéseket és az elkészült közművek működését ellenőrizték; ebben az új rendszerben jobban számon kérhették a felelősökön a munkálatok haladását. A császárnak ezzel módjában állt az is, hogy fontos és biztos állásokkal jutalmazza támogatóit.

Augustus közvetlen megbízásokkal és közvetett módon is ösztönözte számos templom, egy-egy új forum, fürdők, színházak építését. Diadalívet állított, és az ő nevéhez fűződik az augustusi béke oltára, a híres Ara Pacis, megépítése is. Ezek az építkezések Augustus hatalmának megszilárdításán kívül konkrétabb célokat is szolgáltak: a város szebbé tételét és a tűzvédelmet – a kőépületek ugyanis kevésbé voltak kitéve a tűzvésznek, amely Róma történelmében az épületeket ért károk egyik gyakori oka volt.

Sok befolyásos és módos római elődjéhez hasonlóan Augustus egy Palatinus-dombon álló tipikus római lakóházban élt, tovább erősítve azt a látszatot, hogy ő nem különbözik bármely más előkelő polgártól. Későbbi korok császárai is a Palatinuson telepedtek le, és idővel egész császári palota-komplexum épült ki a dombon.

A Flaviusok – Vespasianus, Titus, és Domitianus – egy rövid polgárháborút követően i. sz. 69-ben kerültek hatalomra. Számos templomot, egy stadiont és egy odeumot – zenei és színielőadásokra alkalmas épületet – emeltek. A Colosseum Vespasianus megbízására épült. Domitianus a Palatinus-dombon egy nagyobb palotát és számos monumentális építményt építtetett, többek között Titus diadalívét – Titus császár Jeruzsálemben aratott győzelme emlékére állított emlékművet. Több építkezést a zsidó háborúban szerzett hadizsákmányból finanszíroztak, amelyben mind Vespasianus, mind fia, Titus római katonai parancsnokként vettek részt.

Az emlékművek építése hogyan befolyásolhatta a római polgárok császárokról alkotott képét?

A Római Birodalom legnagyobb területi kiterjedését Traianus uralkodása alatt, i. sz. 117-ben érte el. Nem sokkal Traianus halála után az általa meghódított mezopotámiai területek nagy részét elvesztették, de ezután Róma határai viszonylag stabilakká váltak.

A stabilabb határok hatására a külpolitika új irányt vett. A Köztársaság és a korai császárkor idején a hadsereg a terjeszkedés eszköze volt, a katonaság területeket hódított meg és hadizsákmánnyal, rabszolgákkal tért haza. A Császárság későbbi korszakaiban légiók állomásoztak a határok mentén, és inkább védelmi szerepet töltöttek be azáltal, hogy erődítményeket és közműveket építettek, valamint az emberek és áruk forgalmát szabályozták. A Római Birodalom külpolitikája nagyrészt a határok mentén élő népek fölötti ellenőrzésből és a katonai közbeavatkozások helyett főleg diplomáciából állt.

Hogyan változott a római hadsereg szerepe a késői császárkorban?

Noha Augustus alapjaiban szervezte át a római állam működését, a római polgárok közül kevesen érzékeltek változást hétköznapi életükben. Augustus reformjai kevéssé hatottak a társadalom és a gazdaság szerkezetére. Habár a nagyszabású építkezési programjai és az intenzívebb külkereskedelem nagyobb mennyiségű árucikket, tudást és szórakozási lehetőségeket nyújtott Róma népének, ezeket a változásokat annak is be lehet tudni, hogy a rómaiak régi patrícius származású patrónusaikat lecserélték a császárra. Azaz, a császár lett minden római polgár patrónusa.