Fő tartalom
Középiskolai történelem
Tantárgy/kurzus: Középiskolai történelem > 1. témakör
5. lecke: Római köztársaságból Római BirodalomMárcius idusa kirobbantja a polgárháborút
A Caesar által hátrahagyott hatalmi vákuum az Octavianus és Marcus Antonius közötti, hatalomért folytatott versengéshez vezet.
Szeretnél részt venni a beszélgetésben?
Még nincs hozzászólás.
Videóátirat
Az előző videót a Julius Caesar elleni
merényletnél fejeztük be, i.e. 44 március 15-én, március idusán. Ha emlékszel még, mindezt
azon csoportok követték el, akik szemben álltak Julius Caesarral. Úgy vélték, Caesar túl nagy hatalmat szerzett, sőt, ezt a hatalmat arra használta,
hogy bizonyos tekintetben, legalábbis az ő szemszögükből nézve, aláássa tekintélyüket. Mindemellett néppárti volt, és néppártiként kikezdte az arisztokrácia hatalmát. Ezért összefogtak és meggyilkolták. Képzelheted, hogy mindebből
micsoda felfordulás keletkezett. A merénylet idején Julius Caesar és Marcus Antonius
consultársak voltak. Az előző videóból emlékezhetsz
Marcus Antoniusra, aki Julius Caesar egyik tábornoka volt Galliában. Az ő kezében volt az itáliai félsziget irányítása, amikor Caesar Görögországba ment leszámolni ellenfeleivel, Pompeiusszal. A merénylet után Marcus Antonius
marad az egyedüli consul, és azon tűnődik, mit tegyen. Igyekezzen azonnal megbüntetni az összeesküvőket? Különösen Brutust, és Cassiust, akiket az összeesküvés vezetőinek tartanak. Végül úgy dönt, hogy ahelyett, hogy a senatusban további zűrzavart keltene, megpróbál valamelyest
kompromisszumra jutni, és nem bünteti meg azonnal az elkövetőket. Mindketten elhagyják Rómát,
keletre mennek, és gyakorlatilag a keleti provinciák
vezetői lesznek. De i.e. 43-ban kezd érdekesebbé válni a helyzet. Julius Caesar végrendeletében unokaöccsét, Octavianust, azaz aki hamarosan
Octavianusként lesz ismert, és aki Caesar halálakor, március
idusán, csupán 18 éves, a végrendeletben fogadott fiaként jelöli meg, és ezzel őt teszi meg törvényes örökösének. Antonius, aki szintén Julius Caesar
közeli embere és hatalomra kerülése óta egyik
legjelentősebb támogatója, bizonyos tekintetben szintén
igényt tarthatott volna a Julius Caesar által megszerzett hatalmi pozíciók valamelyikére. És volt egy harmadik személy, Lepidus, – itt egy kép róla, azaz mindhárman láthatók ezen a képen: ez itt Marcus Antonius ez Octavianus, és ez pedig Lepidus. Lepidus szintén Julius Casesar jelentős támogatója volt. A három férfi összeül. Ez itt Lepidus idővonala Az idővonalak a hozzájuk tartozó személyek élethosszát ábrázolja, melyeken jól láthatod, mikor születtek és haltak meg, érzékeltetik életkorukat, és mutatják, hogy mikor hunytak el. Szóval hárman összeszövetkeznek és triumvirátust hoznak létre, melyet a második triumvirátusnak hívunk. Biztosan emlékszel az első triumvirátusra, amelynek tagjai Julius Caesar,
Pompeius és Crassus voltak. Az nem volt hivatalos megállapodás. Ezt a szövetséget azonban
jogilag is elismerték. Nem elég, hogy létrehozzák
ezt a triumvirátust, ezen felül hihetetlen hatalom
kerül a kezükbe, mellyel a Római Köztársaságot
irányítani tudják. Ekkor elhatározzák, hogy leszámolnak
az összeesküvőkkel, I.e. 68-ban, elnézést,
szóval 42-ben, – most már nem tudom,
mit művel az agyam –, tehát i.e 43-ban megalakul a triumvirátus, és 42-ben végül szembekerülnek az összeesküvőkkel, akik megölték Julius Caesart. A philippi csatában ütköznek meg. Itt van a térképen, olyan színt használok, amivel jól kivehető a philippi csata, amelyben sikerül
legyőzni az összeesküvőket. Miután az összeesküvőket leverték, lényegében felosztják a köztársaságot, noha ez már valójában birodalom, a köztársaságot felosztják egymás között. Marcus Antonius lesz a keleti
provinciák tényleges ura. – Marcus Antonius a keleti provinciák
tényleges ura – emellett névlegesen az ő irányítása
alá tartozik Gallia is, de valaki mást küld oda kormányozni. Majd látni fogjuk, hogy ez alatt a 17 év alatt, ezalatt a zűrzavaros 17 év alatt, Marcus Antonius főként keleten gyakorolja
hatalmát és befolyását. De alapvetően egymás között
osztották fel a birodalmat. Ennél a felosztásnál Octavianus nem kap valami nagy területet a birodalomból. De látni fogjuk, hogy mindez
hamarosan megváltozik. Akkor majd teljesen uralma alá kerül a birodalom nyugati fele néhány év leforgása alatt. Ezek után, i.e. 41-ben, – és itt kerül a képbe Kleopátra, aki mindig kissé megszínesíti a helyzetet – Marcus Antonius úgy dönt,
hogy szeretne találkozni Kleopátrával. Tehát ő most a keleti területek ura, kezdetben Athénból kormányoz, majd áthelyezi székhelyét Ephesusba, és magához hívatja Kleopátrát, – már ismeri korábbról, néhány alkalommal találkoztak –, hogy jöjjön és találkozzon vele Tarsusban. Tarsusban, aztán majd amikor
Alexandriába mennek, szerelmi viszony szövődik Marcus Antonius
és Kleopátra között, a történelem egyik leghíresebb románca. Emlékezz csak, ez ugyanaz a Kleopátra, akinek Julius Caesarral volt viszonya és minden bizonnyal született tőle gyermeke. Marcus Antoniusnak és Kleopátrának
majd három közös gyermeke lesz. Kettő közülük ebben az időszakban fogant. Itt jelölöm, i.e. 41. környékén. Szóval itt járunk időben az idővonalon. Ám i.e. 40-ben a pártusok betörnek
a birodalom területére. Biztos emlékszel még a pártusokra: övék az a másik nagyon jelentős, akár a rómaiak riválisnak is
tekinthető birodalom. Csak a térkép bal szélén látod a Pártus Birodalom legnyugatibb csücskét. Ellenőrzésük alatt állt – gondolj vissza az Akhaimenida
és a Szeleukida Birodalomra – Perzsia nagy része. Jelentős birodalom, amely sakkban tartotta az ókori Rómát. A pártusok úgy döntenek,
hogy támadást indítanak. – a pártusok támadást indítanak-- A rómaiaknak korábban már
meggyűlt a bajuk a pártusokkal. Ne feledd Crassust, az első triumvirátus egyik tagját, aki a pártusok elleni harcok
során lelte halálát. Így a rómaiak érdekei azt diktálták,
hogy számoljanak le a pártusokkal. És most a pártusok
megtámadják a rómaiakat. Ők a támadók. Amikor Marcus Antonius
tudomást szerez erről – mivel ő a keleti provinciák ura, mindez kissé szégyent is hoz rá -–, Türoszba, az egyik legfontosabb,
római kézen maradt városba siet. Ott tartózkodása alatt tudja meg,
hogy felesége – igen, van felesége, szóval Kleopátra a szeretője –, felesége polgárháborúba
keveredik Octavianusszal. A polgárháborúval kapcsolatban majd
láthatod, hogy van egy általános probléma, különösen a Római Köztársaság
késői szakaszában és még a császárság idején is: ahogy a birodalom egyre terjeszkedik,
szüksége van hadseregre. Többek között azt ígérik a katonáknak, hogy miután leszerelnek, veteránként majd kapnak földet,
amelyet művelhetnek, vagy földesúrként másokkal
műveltethetik azt, vagy rabszolgákat alkalmazhatnak. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, szükségük
lesz újabb és újabb földterületekre. Ezért Octavianus, hogy a leszerelt katonák
elégedettek legyenek, földeket adományozott nekik,
sokszor olyanokat, amelyek, mondhatni, már rómaiak
tulajdonában voltak. Marcus Antonius felesége ürügyként
használta ezt a helyzetet ahhoz, hogy hatalomra törjön. Hogy világosan lássunk, noha létrejött ez a triumvirátus, Octavianus, Antonius és Lepidus szövetsége, a kezdetektől voltak feszültségek Antonius és Octavianus között. Mindketten Julius Caesar törvényes
örökösének tekintették magukat. Antonius úgy vélekedett, hogy vajon
ez a feltörekvő 18 éves ifjú mit tett azért, hogy kiérdemeljen
egy birodalmat? Ő maga a kezdetektől
Julius Caesar oldalán állt. Octavianus azonban úgy gondolja, hogy ő Caesar hivatalos fogadott fia, fel is veszi a Caesar nevet, így ő Julius Caesar hatalmi
pozíciójának jogos örököse. Ezért Antonius, ott Türoszban, úgy határoz, hogy szembeszáll Octavianusszal. Úgy dönt, ostrom alá veszi Brundisiumot felesége védelmében, habár nyilvánvaló, hogy nem igazán törődött
felesége becsületével. Vitás helyzet alakul ki közöttük. Antonius próbál bekapcsolódni
a polgárháborúba. Majd felesége meghal. Ekkor Octavianus és Antonius megegyeznek, hogy nem harcolnak tovább egymás ellen. Újra „barátok” lesznek. És valójában ekkor döntenek arról, hogy a birodalmat hivatalosan keleti és nyugati területekre osztják. A triumvirátuson belül Marcus Antonius
marad a keleti részek ura, Octavianus a nyugati területeket irányítja, az itáliai félszigettel egyetemben. Lepidus pedig megkapja Afrikát. Ezek itt Lepidus afrikai területei. Most ennél is maradunk. Pillanatnyilag úgy tűnik, béke van Marcus Antonius és Octavianus között. De amint majd a következő
videóban látni fogjuk, hamarosan sokkal rosszabbá
válik a helyzet. Nagyvonalakban elmondhatjuk az előzőekről, hogy sikerül leszámolniuk az összeesküvőkkel, de most közöttük bontakozik ki a viszály. A triumvirátuson belül viszály tör ki, különösen Marcus Antonius
és Octavianus között. Lepidus mindig is, hogy is mondjam,
a harmadik kerék szerepét játszotta. Mindig is Antonius és Octavianus
körül forgott minden. Kleopátrát szerelmi viszony fűzi Antoniushoz. Antonius oldalán áll. Ugyanakkor, ne feledd, Kleopátrát tartják a kor leggazdagabb hölgyének. Ő Egyiptom királynője. Emlékezz vissza, hogy noha
Egyiptom népe egyiptomi volt, Kleopátra a Ptolemaida-dinasztia tagja. Ő maga görög származású, de az teszi érdekessé, hogy sok mindent
átvesz a kultúrából és megtanul egyiptomi nyelven beszélni. Ezért, gondolom, a körülményekhez képest egész népszerű az egyiptomi nép körében. Tartsuk azt is észben, hogy ott vannak még a pártusok. Azok a pártusok, akik újabb sértést
követtek el a rómaiak ellen, amikor lerohanták Szíriát
és elfoglalták ezt a területet. Ez különösen bosszúságot okozott
Marcus Antoniusnak, aki elvileg a keleti provinciák ura.