A trombita: interjú és hangszerbemutató David Bilger szólamvezetővel

Pjotr Iljics Csajkovszkij IV. (f-moll) szimfónia Op. 36 IV. Allegro con fuoco A trombita valójában egy ősi hangszer. Réges-régen, évezredekkel ezelőtt persze még nem léteztek trombitások, csak simán emberek, akik meg akarták találni a módját annak, hogy nagy távolságokba küldhessenek jelzéseket. Nagy kagylókba fújtak kísérletképpen, és rájöttek, hogy ha így fújnak az ajkaikkal: (hangot fúj) egy nagy kagylóba, amibe egy lyukat is fúrtak, akkor az nagyon messzire elhallatszik. Aztán ahogy az egyiptomiak megtanultak fémekkel bánni, rájöttek, hogy még hangosabbá tudják tenni, és nagyon klassz dolgokra tudják használni, ha egyenes trombitákat készítenek. Szóval fogtak egy fémet és fabrikáltak belőle valamit, amire az ajkat lehetett helyezni, és ez volt a modern fúvóka elődje. És ahogy fejlődött a technológia, rájöttünk, hogy a trombitával még több dolgot tudunk csinálni. Így hát kifejlesztettük ezt a szeleprendszert, ahol a szelepek módosítják a hangot. Hogy csinálják? Ha lenyomod az első szelepet, akkor az egy további mellékcsövön is átvezeti a levegőt. És emiatt mélyebb lesz a hangja. Ez a cúg az első szelephez. Amint látod, a harmadik szelep cúgja sokkal hosszabb, így még mélyebb lesz tőle a hang. A szelepek kombinálásával az egész kromatikus skálát le tudjuk játszani a hangszeren. De a hangszer szelepjei nem oldanak meg mindent. Csak a hangok egy kis részét tudjuk lejátszani velük. Valójában a szájtartás változtatásával tudjuk módosítani a felhangokat a hangszeren, és ezáltal a teljes hangterjedelmet használni. A szelepek használata nélkül is elég sok hangot tudok megszólaltatni. (trombitán játszik) Ha az ujjaimat is használom, azaz a szelepeket, akkor kapom meg a teljes kromatikus skálát. (kromatikus skálát játszik) Azért kell szelepeket használnunk, mert a nélkülük megszólaló felhangok messze vannak egymástól. Ez egyszerűen csak fizika. A hangszer úgy rezeg, hogy csak az alaphangokat lehet rajta megszólaltatni. (alaphangot és felhangokat fúj) És talán észrevetted, hogy minél magasabban játszom, annál közelebb vannak egymáshoz a hangok. De a mélyebb hangfekvésben akár egy kvint távolság is lehet közöttük. Ezért kell a három szelep kombinációit használnunk, hogy a köztes hangokat is meg tudjuk szólaltatni. Gustav Mahler II. szimfónia I. Allegro maestoso A trombita legmélyebb hangjához meg kell fújnod az alaphangot, a C-t. (trombitán C-t fúj) Aztán hozzáadod mindhárom szelepet. (lefelé skálázik) Ez a mély hang a kis fisz, a legmélyebb felhangunk, az összes szelep kombinációjából. Gyakorlatilag amikor megnöveljük a cső hosszát, akkor ugyanaz a felhangsor folytatódik, csak egy kicsit mélyebben. Így szól szelep nélkül: (magas hangokat játszik) Egy szeleppel: (egy félhanggal mélyebben játszik) Kicsit hosszabb szeleppel: (egy hanggal mélyebben játszik) Johannes Brahms Akadémiai ünnepi nyitány Op.80 A trombita transzponáló hangszer. Zenekarban leggyakrabban C-hangolású hangszeren játszunk. De a szólamaink máshogy vannak lejegyezve. A Csajkovszkij szimfónia F-dúrban, a Schumann szimfónia Esz és F-dúrban. A Beethoven C-dúrban, ami könnyebbé teszi a dolgot. Egyes szólamok Bé-ben vannak. Az Újvilág szimfónia e és c mollban. Tehát mi kapásból transzponálunk. Gyakorlatilag bármilyen darabot is játszunk, amikor elolvasunk egy hangot, át kell gondolnunk: itt egy E van írva, én egy C-trombitán játszom, akkor egy nagy terccel feljebb kell játszanom amit látok. És ezáltal... ez rákényszerít, hogy... Ez a hangszertechnika része. Meg kell tanulnod, és automatikussá válik. Ennek az az oka, hogy a szeleprendszer feltalálása előtt a trombitásoknak módosítaniuk kellett a hangszert. Beethoven idejében plusz csődarabokat illesztettek a hangszerbe, a fúvóka és a korpusz közé, hogy mélyebb legyen a hangfekvése. Ma már erre a szelepeket és a cúgot használjuk, de akkoriban ki kellett cserélniük ezeket az úgynevezett hangolócúgokat a hangszeren. És így tudtak különböző hangnemekben játszani. De csak a különböző hangnemek alaphangjait. A kotta lejegyzési módja így maradt, és a hangszer hagyományává vált. Úgyhogy sokat transzponálunk. Máskor viszont más hangolású trombitát használunk. A trombita, amivel a legtöbben kezdenek... a legtöbb, sőt azt hiszem minden tanuló, egy B-trombitán fog kezdeni. És olyan kottát fognak használni, amit valaki már transzponált nekik, hogy megfelelő legyen a hangmagasság. De a tökéletes hangmagasságot nagyon nehéz elérni a trombitán. Nem csak azért, mert más hangnemet látsz a kottában, hanem mert a hangszerek is lehetnek más fekvésűek. Nekem például van B-trombitám, C-trombitám, D, E, F trombitám, magas G, magas E és magas B piccolóm. Szóval ilyen sokféle hangnemben van hangszerem. Mindnek kicsit más a hangzása, és más-más darabokhoz használom őket. De az esetek 90, sőt talán 95 százalékában ezen a hangszeren játszom, ami C hangolású. Többen megkérdezték már, sőt piszkáltak is miatta, mert nem csillogó. Olyan kopottas. Nyers rézből van. Ez a hangszer természetes felszíne. Sok zenésznek van aranyozott vagy ezüsbevonatú hangszere. Vagy lakkozott. Bevonják egy olyan anyaggal, ami megakadályozza, hogy ilyenné váljon a színe. Én azért játszom ezen a hangszeren, ami, hát, egy kicsit csúnyácska, mert ez valójában egy prototípus, amit személyesen nekem készített egy hangszerkészítő. Vagy egy évig dolgoztunk a kialakításán, és most megvásárolható a csillogó verziója. De nekem ez annyira tetszett, hogy nem akartam elválni tőle, amíg ráteszik a bevonatot. És azért sem, mert a bevonat kicsit megváltoztathatja a hangszer hangját. Szóval, együtt maradtunk. A nap végére zöldre festi a kezem. De szerintem nagyon eredeti. Dmitrij Sosztakovics V. szimfónia II. Allegretto Mint sok más zenész, én is olyan családból származom, ahol a zene fontos. A szüleim nem voltak hivatásos zenészek, de mindketten tanultak fiatalkorukban. Amikor másodikos voltam vettek egy zongorát, és megkérdezték, hogy akarok-e zongoraórára járni. Azt mondtam: nem is tudom, talán... persze, megpróbálhatom. Szerencsémre fantasztikus tanárom volt, aki nagyon jól megtanított a kottaolvasásra, és élvezetessé is tette. Aztán két évvel később, negyedikben, az általános iskolában lehetőség volt fúvóshangszereket tanulni. Mindenkit betereltek egy szobába, ami tele volt mindenféle fúvóshangszerrel. Ahol én felnőttem nem volt szimfonikus zenekar. Közép-Nyugaton csak fúvószenekar volt. Volt ott trombita, harsona, kürt, fafúvósok, klarinét, szaxofon, dobok, amit akarsz. Nem is tudom, mi vonzott oda a trombitához. Talán az is szerepet játszott benne, hogy nagyon menő tokja volt. Lila bársonybélése volt, amiben a trombita gyönyörűen csillogott. Bármi is volt az oka, azt mondtam: "Ezt próbálom ki". A szüleim béreltek egyet a közeli zeneműboltból, mert nem akartak egyből venni egyet, hátha hamar felhagyok vele. Játszottam rajta kicsit, és úgy tűnt, hogy tényleg nagyon passzol hozzám. Két hangszerrel folyattam hát, zongoráztam tovább és trombitáltam is. Hamar kiderült, hogy a trombitával sokkal jobban haladok, mint a zongorával. A zongorához volt egy jó jobb kezem, és egy nem olyan jó bal. De sokat játszottam, még főiskolás koromban is vettem leckéket. De az az igazság, hogy nem voltam igazán jó benne (nevet). És ezt tudtam is, hallottam, hogy mások sokkal jobban játszanak a hangszeren. Tudtak úgy játszani, mint amit hallottak. Amikor azt mondták: "Ó, én ilyen hangzást akarok". Akkor azt meg tudták csinálni a zongorán. Amíg nekem inkább gépiesnek érződött a játékom. De a trombitával úgy éreztem, hogy énekelek, és ki tudom fejezni, amit zenészként mondani akarok. A szüleim sokat viccelődtek azon, hogy hihetetlen, de engem nem kellett gyakorlásra buzdítani. Rögtön az elején éreztem, hogy ebben valóban el tudok érni valamit. Jobbá tudok válni, új dalt tudok megtanulni. Gyorsabb, magasabb, hangosabb lehetek, ha időt fordítok a hangszerre. De amúgy egy normális gyerek voltam. Szerettem baseball-ozni a többi környékbeli gyerekkel, biciklizni, minden ilyesmit. Nem zárkóztam be egész nap a szobámba gyakorolni. És azt hiszem, ez az egyik nagy előnye a trombitának. A hegedűvel ellentétben, amin napi millió órát gyakorolhatsz, és sokszor el is várják, hogy ennyit gyakorolj, a trombitán, az ajkunkra gyakorolt hatása miatt, napi két-három óra még egy hivatásosnak is bőven elég a gyakorlásból. Maurice Ravel Daphnis és Chloé 2. szvit Nagyon sok mindent lehet szeretni a trombitálásban. Az egyik, hogy a zenekarban úgymond te vezetheted a buszt. Domináns hang lehetsz. De ugyanakkor és ugyanabban a darabban játszhatsz nagyon dallamos és lírikus részeket is, és lehetsz inkább a partnere a többi hangszernek. De a trombitának alapvetően vezető szerepe van, és szeretem ezt benne. Antonín Dvořák IX. (Újvilág) szimfónia Op. 95 IV. Allegro con fuoco