A cselló: interjú és hangszerbemutató Jerry Grossman szólamvezetővel

Ludwig van Beethoven V. (c-moll) szimfónia op. 67. II. Andante con moto Ez itt egy cselló. Alapvetően fából készül, üreges doboz, rezonáló kamra, akárcsak a vonósok családja többi tagjának, ugyanaz az alapformája, a két f-lyukkal, ez itt a híd (vagy láb), amelyik a húrok rezgését biztosítja, amikor a vonó húzásával megrezegtetjük a húrokat, (mély rezonáló hang) a húrok megrezegnek, a húrok rezgése átkerül a hídra és onnan a cselló testére, tovább az ún. lélekre, amelyik itt a híd lába alatt található, és amelyik aztán átviszi a rezgést a cselló hátára, így aztán a teteje és a háta is rezeg, és szépen felerősíti a hangot, amelyet a rezgő húrok képeznek. Aztán itt van a cselló támasztólába, azt hiszem fémből készül, nagyon éles a vége és arra használjuk, hogy megtámasszuk a csellót a padlón, hogy ne csúszkáljon össze-vissza és mehetnénk utána mindenfelé, ha nem rögzítenénk így. (tompa hang) Néha, amikor a padló nem fából vagy más viszonylag puha anyagból készült, pl. palából, amikor egy templomban játszunk, a támasztóláb csúszkál és elég zavaró hangot ad. Antonín Dvořák IX. szimfónia (e-moll, „Az Újvilágból”), op. 95. II. Scherzo – Molto vivace Erre a csellóra kb. 5 éve tettem szert. Chicagóban készült, ez egy amerikai cselló. Sok vonós hangszer, a híres hangszerek, mint a Stradivari a Guarnerius olaszok és az olasz hangszerek általában a legvágyottabbak. De ezt egy id. Carl Becker nevű ember készítette 1929-ben, és id. Carl Becker a 20. század kiemelkedő amerikai hangszerkészítője. Számos hangszere lelhető fel és nemcsak csellókat, hanem hegedűket és brácsákat is készített. A fia, ifjabb Carl is nagy mester volt, és az unokája viszi most az üzletet és tőle vásároltam ezt a csellót. Előtte volt egy régi olasz csellóm, amelyet a Guarnerius család egy tagja készített, Joseph Guarnerius filius Andreas azaz Andreas Guarnerius Joseph nevű fia. Problémáim voltak ezzel az öreg olasz hangszerrel, a régi hangszereket nehéz kezelni, nagyon érzékenyek az időjárás változásra, egy kicsit ügyeskedve kell rajtuk játszani. Akkoriban elég frusztrált voltam a hangszeremmel, és akkor megjelent egy tanítványom ezzel a Becker csellóval, ami nagyszerűen hangzott és megkértem, hogy játszhassak rajta. Csak egy pár hangot játszottam és mindjárt mondtam, istenem, ezen olyan könnyű játszani, bárcsak egy ilyen csellóm lenne. És ezt nem is felejtettem el. Aztán évekkel később, amikor elhatároztam, hogy eladom a csellómat, azon töprengtem, mi legyen helyette? Min fogok játszani? És kihirdettem, tud valaki elérhető régi Becker hangszerről? És akkor került ez hozzám. (nyugodt szimfonikus zene) Édesapám amatőr hegedűs volt, zeneszerető ember, mindig volt zene a házunkban, ahol felnőttem. Cambridgeben, Massachusetts államban nőttem fel, fél mérföldre a Harvard egyetemtől. Apám nem tanított ott, én városlakó voltam. De volt két bátyám, az egyik zongorázott, a másik hegedült. És apám azt gondolta, hogy három fiúval csináljunk egy zongoratriót. Így tehát én lettem kikiáltva csellistának. Elkezdtem zongoraórákat is venni, de a zongora nem ment különösen jól. Két sor olvasása egyszerre meghaladta a képességeimet, és csellóórára is jártam. Elvittek, erre jól emlékszem, az első cselló órámra, és nagyon izgatott voltam, de nem mertem bevallani a szüleimnek, hogy fogalmam sincs, mi is az a cselló. 8 éves voltam, és ők azt mondták, csellón fogsz játszani, hurrá, csellón fogok játszani. Nem tudtam, mi az. Bementem az órára, ott várt a tanárom, és egy hangszer, amit nekem szántak. Aha! Szóval ez az! és most itt vagyok. Második éve tanultam már csellózni, amikor úgy mentem órára, hogy hetekig ki se nyitottam a tokot. De túléltem. Ez egy helyi zeneiskola volt, manapság nagyon jól működik, a neve Longy School of Music Cambridgeben, és a tanárom egy Hannah Sherman nevű hölgy volt. Azt írta a bizonyítványomba, ami egy kis kártya volt, hogy D-t kaptam, miszerint Jerry annyit fejlődött, amennyit csak lehet gyakorlás nélkül. Egy kicsit azért gyakoroltam, nem sokat. Kb. 13 vagy 14 éves lehettem, amikor igazán elkezdett érdekelni, és attól kezdve nagyon nehéz volt engem elválasztani a csellótól. Ludwig van Beethoven V. (c-moll) szimfónia op. 67. III. Allegro Azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy csellistaként az idő 95%-át a dallam megtanulásával töltünk és 5%-ot az egyebekkel. És amikor hivatásos zenész leszel, rájössz, hogy az idő 95%-át más emberek kísérésével fogod tölteni, akik a dallamot játsszák. Dmitrij Sosztakovics V. szimfónia I. Moderato Az interjú Jerry Grossmannal, a Metropolitan Opera zenekarának cselló szólamvezetőjével készült.