Az angolkürt: interjú és hangszerbemutató Pedro Diazzal

Gustav Mahler II. szimfónia Ez a hangszer az angolkürt. Az angolkürt az oboa testvére. A duplanádnyelves hangszerek családjába tartozik. Itt láthatod a nádat. Ezt én magam készítettem. Jobb, ha magadnak készíted a nádat, mert így jobban tudod kontrollálni a hangját. Ez az angolkürt kokoboló rózsafából készült, és egy nagyon jónevű hangszerkészítő csinálta New York állam északi részén. A műhelyükben mindössze három ember dolgozik, és mindent kézzel, kézi szerszámokkal csinálnak. Sok más céggel ellentétben, akik gépeket, számítógépet használnak, és mindent fúróval csinálnak. Ennek a hangszernek az elkészítéséhez több mint egy év kellett. A nádak egy kicsi bambuszból készültek, ami Dél-Franciaországban terem. Igazából mindenfelé terem, de a legtöbben ezt veszik, ami Dél-Franciaországból jön. Ez egy hagyomány. Az angolkürt egy hosszú, kónikus cső. Tehát a tetején nagyon kicsi. És van rajta egy hajlított fémcső is. Ezt más nyelveken toldalékcsőnek is hívják. És amiatt, hogy felül ilyen kicsi, jobban irányítható, és egy kicsit "trombitásabb" is a hangja. Különösen az oboáé. Amikor lefogod az ujjaiddal, akkor valójában meghosszabbítod a csövet. Tehát például, ha így játszom (megfújja az angolkürtöt), Ahogy egyre lejjebb játszom, a cső egyre hosszabb. A hosszú csőnek, például ha az összes ujjammal lefogom, nagyon mély hangja lesz. (mély hangokat játszik) Szeretem, hogy olyan szép, érzelmes a hangja. Nagyon kifejező, az emberi hanghoz hasonló. Mert ez a hangszer nem túl magas, de nem is túl mély. Szóval pont az emberi hang tartományában mozog. A legtöbben nagyon szeretik az angolkürtöt. És rengeteg nagyszerű darabot írtak rá, csodálatos az angolkürt irodalma. Antonín Dvořák IX. „Újvilág” (e-moll) szimfónia, Op. 95, II. Largo Dvořák Új világ szimfóniája minden angolkürtös Szent Grálja. Ebben van az egyik legismertebb angolkürt szóló. Szerintem nincs olyan, aki ne ismerné ezt a dallamot. Kiválóan példázza, mennyire szép tud lenni az angolkürt. Az angolkürtnek van egy nagyon megnyerő tulajdonsága. Mégpedig az, hogy nem tökéletes. Az emberi hanghoz hasonlóan. A hegedű- vagy az oboajáték nagyon precíz, nagyon szabatos tud lenni. Az angolkürt inkább a brácsára vagy a csellóra hasonlít. Senki sem várja tőle, hogy 100%-ig tiszta legyen. Nagyon édes, nagyon meleg a hangja, majdnem mint egy népi hangszernek. Talán pont ezért használta Stravinsky a fagottot és az angolkürtöt a Tavaszi áldozat nyitányában. Mert azt akarta, hogy olyan egzotikus, megfoghatatlan legyen a hangzása. Talán Dvořak is ezért használta az angolkürtöt, a meleg és régies hangzása miatt. Ami némiképp tökéletlen, mégis gyönyörű. Antonín Dvořák IX. „Újvilág” (e-moll) szimfónia, Op. 95, II. Largo Gyerekkoromban a szüleim rendszeresen vittek engem és a testvéremet koncertekre, így megszoktuk, hogy szimfonikus koncertekre járjunk, és nekem megtetszettek a fafúvós hangszerek. Nagyon tetszett az oboa, amivel általában kezdeni szoktak a tanulók. Az angolkürtöt mindig később tanulod meg, hasonlóan ahhoz amikor hegedülni kezdesz, és aztán brácsára váltasz. Tehát elkezdtem oboázni tanulni, 12 éves koromban. És a körülmények segítettek a gyakorlásban. Be akartam kerülni a diákzenekarba. A legjobb akartam lenni az iskolámban, és a szüleim támogattak is. De nem vitték túlzásba, nem igazán erőltették, hogy gyakoroljak. A körülmények összjátéka volt, egyik dolog következett a másikból. Nem voltam fix vágányra téve, vagy erőltetve, hogy a világ legjobb oboa szólistája legyek. Csak nagyon élveztem, amit csináltam, dolgoztam rajta, rengeteg felvételt hallgattam a nagypapám klasszikus zenei gyűjteményéből, és rádiót hallgattam. Imádtam például Bach Brandenburgi versenyét, minden áldott nap meghallgattam. És azon gondolkodtam, hogy találhatott ki valaki ilyet? Ott van az a csodálatos trió az első tételben. Hogy lehet ilyet írni? Annyira tökéletes. Ilyeneken morfondíroztam egész nap hetedikes koromban. Olyan iskolába jártam, amibe talán még egy másmilyen generáció járt. A gyerekek behozták a magnójukat az iskolába, és Strauss-t hallgattak rajta. És a Chicagói Szimfonikusok, a Berlini Filharmonikusok meg a Philadelphiai Szimfonikusok különbségeit taglaltuk. És mind benne voltunk. Igazából egy véletlennek köszönhető, hogy végül egy angolkürtös állást kaptam. Egy dél-afrikai zenekarba felvételiztem. Két üres pozíciójuk volt, az egyik az oboa szólamvezető-helyettes, a másik az angolkürt volt. Én éppen akkor vettem egy hangszert, bármilyen különösebb ok nélkül, és végül felvettek. Egyes napokon jobb angolkürtös vagyok, máskor jobb oboista. Attól függ, mennyi időt töltök éppen azzal a hangszerrel. De ha tényleg jól tudsz oboázni – és én ezt tanultam az iskolában –, akkor megvan az alapod, hogy jó angolkürtös legyen belőled. A különbség nagyon hasonló ahhoz, mint amikor hegedűről brácsára vagy csellóra váltasz. Kisebbek, szűkebbek a távolságok a hangszeren. Az oboa és a hegedű hangja sokkal magasabb. Tehát amikor angolkürtre, vagy csellóra váltasz, a vibrato sokkal szélesebb. A hangja sokkal melegebb. Egy kicsit kevésbé intenzíven szól. Nem olyan feszes, merev, hanem jóval nyugodtabb a hangja. Gustav Mahler II. szimfónia I. Allegro Maestoso