A fuvola: Interjú és hangszerbemutató Jeffrey Khaner szólamvezetővel

(lendületes zene) Antonín Dvořák: IX. e-moll szimfónia „Az Újvilágból”, op. 95., I. Adagio – Allegro Molto A fuvola aranyból készül, vagyis ez a fuvola aranyból készült. A legtöbb fuvola ezüstből van, de manapság megint használnak fafuvolát is, mint ahogy régen, sok-sok évvel ezelőtt. Természetesen a fuvola fafúvós hangszer, de ez itt 14 karátos aranyból van. Ezt a hangszert külön nekem készítette a Yamaha cég. A saját skálám szerint készült, és speciális kivitelű a fej csatlakozása. A skála a lyukak elhelyezkedése a csövön, és úgy találtam, hogy az üzletekben kapható fuvolák skálája nem pont olyan, amilyennek én szeretném, hogy legyen, mint zenekari játékos. Ezért kicsit módosítottam rajta, hogy jobban a kezemre álljon. (lágy zene) Pjotr Iljics Csajkovszkij: IV. f moll szimfónia, op. 36 A hang rendkívüli mértékben függ attól, ahogy fújjuk, és azt hiszem, ahogy fújjuk, úgy képezzük a hangszínt, ugyanúgy, mint ahogy... nem csak a fújás művelete kelti hangot ugyanúgy, ahogy a vonós hangszereken sem csak a vonó húzásával keltik a hangszínt. Ahogy a hegedűs lefogja a húrokat, ahogy húzza a vonót, ezek együtt adják ki a játékot. A fúvós hangszereknél ugyanígy van, az, hogy hogyan fújod, milyen a hangszer, mind számít. Mindenkinek megvan a saját hangszíne, mindenki kifejleszti a sajátját. Minden hangszínnek megvan a maga személyisége, a hangszín a játékost tükrözi. Változtatni szoktam azon, ahogy fújok, hogy különféle hangszíneket keltsek, és hogy különféle karaktereket hozzak létre különböző zeneszerzőknél, vagy akár különböző karaktereket egy művön belül. Viszont nem gondolkozom azon, hogy épp mit csinálok, Úgy gyakorolok, hogy különbözőféle hangokat alakítsak ki, és amikor épp azokra van szükség, akkor azokat játszom. Tehát nem nagyon elemzem ki, hogy hogy csinálom. Úgy gyakorolok, hogy egy egész hangrepertoárom legyen, és utána automatikusan használom őket. (derűs zene) Maurice Ravel: Daphnis és Chloé – II. szvit Nagyon másképp állok hozzá egy-egy zeneszerzőhöz. Például Ravel Daphnis és Chloé szvitjére, melyben egy hatalmas fuvolaszóló van, teljesen másképp fogok gondolni, mint ahogy egy Beethoven szimfóniát vagy egy Dvořák szimfóniát fogok játszani, vagy akár egy Sosztakovics szimfóniát. Ezek a zeneszerzőknek mind más-más a nyelve, más-más a karaktere, és biztos, hogy másképp fogok gondolkozni, amikor ezeket játszom. Valószínűleg ezt saját magam számára teszem, de annak reményében is, hogy átmegy ez a közönség felé, és megértik a játékok közti különbséget. Egy Beethoven szimfóniában egész mást kellene hallani, mint egy Brahms szimfóniában. A zenészeknek kell ezt éreztetni, a munkánk része, hogy mint „tolmácsok”, megmutassuk ezeket a különbségeket. (komor zene) Dmitrij Sosztakovics: V. d-moll szimfónia Op.47, I. Moderato Az iskolai zenekarban kezdtem el fuvolázni, hetedikes koromban. Sokszor kérdezik, hogy miért a fuvolát választottam. Őszinte leszek: nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy mindenképp a fuvolát akartam, és elég kitartó voltam abban, hogy meg is kapjam. A bátyám csellózott, tehát volt zene a családban. De nem zenész családból származom, sosem mondták, hogy gyakoroljak, sosem forszírozták, hogy gyakoroljak, egyszerűen csak szerettem csinálni. Amikor elkezdtem fuvolázni, semmi más nem érdekelt többé. Ez volt az egyetlen dolog, amivel foglalkoztam. Elég hamar elég jól kezdett menni, és persze a siker az embert a folytatásra készteti, annyira ösztönző. És egyszerűen csak nagyon szeretem ezt csinálni. (zenekari játék) Ludwig van Beethoven: V. (c-moll) szimfónia op. 67, II. Andante con moto Úgy éreztem, hogy a nyár az az időszak, amikor olyan dolgok után nézhetek, amiket év közben nem kapok meg. Még amikor a főiskolára is jártam, mindig elmentem nyári fesztiválokra, ahol valami olyat kaptam, amit az iskolában nem. Leginkább zenekari élményekre voltam kiéhezve. Így mindig olyan fesztiválokra próbáltam járni, ahol annyit játszhattam zenekarban, amennyit csak akartam. A vonósoknak és a zongoristáknak megadatik az a luxus, hogy hatalmas repertoárjuk van a hangszerükre. A zongoristák gyönyörű, gyönyörű zenéket játszhatnak, egész életüket azzal tölthetik, hogy egyedül játszhatnak remek zenéket, ráadásul az összes szólamot is játsszák. A vonósoknak szintén csodálatos repertoárjuk van, és ők még kamarazenét is játszhatnak, Brahmsot, Beethovent, Mozartot... A fafúvósoknak, rézfúvósoknak azonban nem adatik meg ez a luxus. Annak a zenének, amit mi játszunk, először is csak egy szólama van, és nincs nagy repertoárja a csak szóló hangszerre írt zenének. Így ahhoz, hogy a teljes darabot lejátsszuk, össze kell dolgoznunk. Ahhoz, hogy nagy művésze legyen valaki egy hangszernek, nagyon jó zenét kell játszani. És ahhoz, hogy nagyon jó zenét játsszunk, zenekarban kell játszani. Még ha ugyanazt a repertoárt is játsszuk újra és újra más karmesterekkel, más interpretációkban, ez a legörömtelibb dolog, amit el tudok képzelni. És hogy ezzel kereshetem a kenyeremet, igazán különleges dolog. (zenekari játék) Gustav Mahler II. szimfónia, I. tétel: Allegro maestoso