Antonín Dvořák: IX. „Újvilág” szimfónia, Gerard Schwarz elemzése (4. rész)

A negyedik tétel, mondhatni agresszívan kezdődik. A vonósoknak fortissimo van megadva, tehát olyan hangosan, amennyire lehetséges. E rövid bevezető után az első témát két trombita játssza unisono. Rögtön ezután megismétlődik a téma, ez alkalommal a trombita egy oktávval magasabban szól. Ezután kibontakozik az első téma második fele, most a hegedűkkel és ez ismétlődik. Jön a második téma kitörő izgatottsággal, Egy kicsit különbözik mindattól, amit eddig Dvořáktól hallottunk, mert ez nem igazán melodikus téma, egyáltalán nem lírai, mint ahogy a legtöbb zenéje az, inkább kedélyes és boldog. A fafúvósok kvartot játszanak és ez így megy egy darabig, amíg elérkezünk a harmadik témáig, megintcsak ezeket a csodás dallamokat egymásra építve. A harmadik témát most a klarinét vezeti elő, amelyet az üstdob és a cselló visszhangoz egy kicsit. Később becsatlakoznak a fuvolák, majd az első hegedűk és elvezetnek egy újabb témához, a negyedikhez. A negyedik téma líraian kezdődik, majd hirtelen néhány ütem izgatott zene jön és már ott is vagyunk az ötödik témánál. Számunkra, akik egész életünkben a zenét tanulmányozzuk, Beethovennel, Brahmssal foglalkozunk, nézzük a témákat, és egyszer csak itt öt téma van az utolsó tételben, ez egyszerűen hihetetlen. Ez megint egy derűs téma, leginkább a cseh népzenét idézi. Miután ez a téma valamelyest kidolgozásra kerül, érdekes dolog történik. A kürtök, méghozzá mind az öt kürt belép és eljátsszák ennek a tételnek az első témáját, viszont decrescendoval teszik, azaz először nagyon hangosan, majd egyre halkabban, és akkor jön egy kis trombita fanfár. Visszatérnek a fafúvósok az ötödik téma egy részét ismételve. Visszatérnek a kürtök is, ismételgetve, mintegy jelezve, ez a fontos, amaz nem fontos, a mi témánk a fontos. És ez bontakozik tovább. Elképesztő, amit Dvořák a kidolgozás során csinál. Visszahozza, ami a második és a harmadik tételben volt, és így egy ponton a fafúvósok játsszák az angolkürt szólóját a második tételből, míg a vonósok kommentálják ezt a harmadik tételből vett résszel. Mindez elég hosszan folyik, mígnem a trombiták és harsonák újra játszani nem kezdik a lassú, angolkürt témát, de ezúttal hangosan. Most belép a harmadik és negyedik kürt az első tételből vett dallammal, amelyre a csellók és bőgők válaszolnak. És ekkor még egy témával jön elő, amelyet még nem hallottunk korábban, és ez csodás. A hegedűk játsszák és azután a csellók válaszolnak rá. Megint előhívja valamennyi témát az összes tételből és ezt fantasztikusan csinálja. És egy idő után eljut egy csúcsponthoz, amely most természetesen elvezet a codához, a tétel végéhez, és ugye eddig megismételt mindent, de amit még nem ismételt meg, az a lassú tétel nyitó akkordjai. Talán emlékszel, a rézfúvósok akkordjaira a lassú tétel elején és végén. Ez eddig még nem tért vissza, szóval egész ragyogó módon kivárt, szinte érzed, ahogy vár a megfelelő pillanatra. És egyszer csak visszahozza, dübörög az üstdob, jönnek a rezesek és a fafúvósok és elénk tárják ezt a hihetetlen harmonikus szekvenciát. Ezzel eljutunk a tétel feloldási részéhez, amelyben nagyon ötlettelien hoz vissza sok mindent, variálja a tempót, és a legvégén valami igazán szokatlant csinál. A zeneszerzők általában hangosan szeretik befejezni a darabjaikat, szeretik a nagy, nyomatékos véget, ami után mindenki sikoltozik és bravót kiabál. Ez a szimfónia egy kicsit befelé nézőbb ennél és így e nagyszerű tétel legvégén a fafúvósokat és rézfúvósókat használja, ők játsszák az utolsó akkordot, egyre halkabban. Így persze az történik, hogy halkan ér véget a tétel. Ez azonban nem ártott e nagyszerű mestermű óriási sikerének.