If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:11:29

Antonín Dvořák: IX. „Újvilág” szimfónia, Gerard Schwarz elemzése (2. rész)

Videóátirat

Most elérkeztünk a második tételhez. Az érdekes dolog a második tételben a sok érdekesség közül, hogy a jelölése „largo” és leginkább úgy játsszák, mint a largót „Az Újvilág" szimfóniából, hiszen ez egy olyan híres dallam, amit mindenki ismer. Egy andante-val kezdődik. Az andante egy kicsit gyorsabb tempó, ő ezt gyorsnak képzelte el, amikor írta. Aztán azt gondolta, hogy ez így talán mégsem jó, lehetne egy kicsit lassabb, így átírta larghettora. 1893-ban a New Yorki Filharmonikusok mutatták be a Carnegie Hall-ban és Anton Seidl, egy nagyon nagy karmester elég lassan vezényelte. Erre Dvořák megint változtatott és ismét largót írt elő. Vagyis andanteval kezdett, aztán larghettora váltott, majd largo lett belőle. Érdekes látni, ahogy egy nagy művész, egy nagy karmester, mint Seidl befolyásolni tudott egy nagy zeneszerzőt, mint amilyen Dvořák volt. Egy nagyon ismert rézfúvós korállal kezdődik. Kürtök, trombita, harsona és tuba. E néhány ütem végén elhalkul és a vonósok veszik át pontosan ugyanazt a dallamot. És ekkor következik minden idők leghíresebb angolkürt szólója. Ez egyike a leggyönyörűbb szólóknak és sokan úgy gondolják, hogy néger spirituálék hatottak rá. Úgy is lehet persze érvelni, hogy a cseh népzene hatása is. De bármi is hatott rá, gyönyörű szép. A tétel végén, a csodás angolkürt melódia után megismétlődik a nyitó korál. Ez alkalommal a fafúvósok és a kürtök játékában. Megint ugyanazt az újszerű hangszerelési ötletet alkalmazza. (fuvola és kürt zene) A fafúvósok befejezik az akkordot, belépnek a rézfúvósok ugyanazzal az akkorddal, fortissimo, majd decrescendo, és azután a vonósok éneklik tovább ugyanazt, nagyon halkan. Azután ők játszanak. Visszatér az angolkürt és újra játssza. Néhány elnémított kürt vezet át minket a második témához. Ez egy kicsit gyorsabbra van jelölve, természetesen így játsszuk a fuvolával, majd az oboával. Kibontakozik a második téma egy gyönyörű klarinét duettel. A klarinétok csodálatos duettet játszanak itt. Jönnek a hegedűk ugyanazzal a dallammal és áttérünk egy további dallamra. Ezt a hegedűk játsszák meg a klarinétok és ez majdnem temetési zene. Nagyon szívettépő, gyönyörűséges zene, amit szomorúsággal és halkan játszanak elsősorban a hegedűk. (halk vonós hangszerek játéka) Azután ez megint egy újabb témához vezet át, ahogy folyton mondom, Dvořák tele van ötletekkel és most elérkeztünk a harmadik témához. Ennek egészen más a hangulata. Az oboával kezd, aztán jön a klarinét, a fuvola, majd a hegedűk, a csellók és a bőgők. Szóval itt egyfajta fény jelenik meg a műben és akkor mi történik? Baljóslatúan belépnek a harsonák, az első tételből játsszák az első témát, a kürt témáját, csak lassabban. A trombiták egyfajta fanfár változatát játsszák az imént hallott angolkürt szólórésznek, és a vonósok az első tétel harmadik témáját. Nehéz számontartani, hányadik téma is ez, de ha hallgatod a harsonákat az egyik témával, a trombitákat egy másikkal és a hegedűket a harmadikkal, láthatod, hogy áll össze egy egésszé. Abszolút zseniális megoldás. Itt jön egy nagyon rövid átvezetés, ami visszavisz minket a gyönyörű angolkürt szólóhoz. Az angolkürt szóló kibővül tíz további vonós szólistával, négy hegedűvel, két brácsával, két csellóval és két bőgővel. Itt a csöndeket szeretném kiemelni. Játszik egy picit ebből a gyönyörű témából, halkan és megrendítően, és akkor megáll. Aztán megint és megáll újra. És aztán lecsökkenti és már csak három hangszer játszik, egy szóló hegedű, szóló brácsa és szóló cselló. És akkor a teljes vonóskar belép és visszavisz minket a tételnyitó korálhoz. Ez sötétebben hangzik és elmondom, hogy miért, mégha esetleg észre sem vennéd. Vajon miért hangzik sötétebben? Miért hangzik visszafogottabban, inkább befelé fordulva? Azért, mert a hangszerelésből kihagyja a trombitákat. A legelején hallod a trombitákat, de itt nem szerepelnek, és így hiányzik az a világosabb hangszín. Az egész gyönyörűen záródik, a nagybőgők szokatlan háromrészes akkordjával. Korábban nehéz lett volna elképzelni, hogy valaki nagybőgők triójára írjon valamit, vagy egyáltalán, három nagybőgő hanggal zárjon egy szimfónia tételt. Figyelemre méltó.