If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:10:21

Ludwig van Beethoven: V. szimfónia, Gerard Schwarz elemzése (1. rész)

Videóátirat

(klasszikus zene) Amikor egy zeneszerző szimfóniát ír, bizonyos elvárások vannak. Monumentális darabnak kell lennie, hosszúnak, sok-sok összetevővel, több tétellel. Beethoven Mozart és Haydn klasszikus stílusát vitte tovább. Németországban, Bonnban született és hamar Bécsbe költözött. Európa zenei fővárosába akart menni – ő ennek tekintette. Játszott Mozartnak, improvizált is valamennyit. Mozartot lenyűgözte, és azt mondta róla, meglátjátok, hogy fontos ember lesz belőle. Egy keveset Haydntől is tanult, bár elsőszámú tanára Albrechtsberger volt. Még Salierinél is tanult. Szimfóniákat komponálni a XIX. század első felében kezdett; a legtöbb szimfóniáját az 1800-as évek első évtizedében írta. Az első szimfónia figyelemreméltó munka volt, nagyban Haydn és Mozart klasszikus stílusát követve. A harmadik szimfónia, az Eroica különleges és hosszú. A szimfóniák általában 25, 30, 35 perc hosszúak, és egyszer csak itt az Eroica, amely 50 percig tart, egy harmadik kürt is szerepel benne, és kiterjeszti az egész szimfónia fogalmát egy... nagyobb nyelvvé, mint amilyen Mozarté és Haydné volt. Az ötödik szimfónia több szempontból is figyelemre méltó. Nyilvánvalóan a legfontosabb dolog, ahogy kidolgozza ezt a kis motívumot Gondoljunk csak arra, amikor a közönség meghallja ezeket a hangokat, amelyeket az imént csak a klarinét és a vonósok játszottak. Veszi ezeket a hangokat és ezekkel dolgozik az egész tétel alatt, sőt, a második tétel kivételével ez a kis motívum az összes tételben szerepel. Abban az időben ez szokatlan volt. Amikor hallgatod a szimfóniát, nem is veszed észre, hogy egész idő alatt ez a motívum szól. Nem is tudod, hogy időről időre honnan jön elő. Talán nem is kell tudnod, talán csak meg kell hallanod és hirtelen úgy érzed, igen, ez ismerős, ezt felismerem, ez összetartja az egészet. De azt gondoltam, bemutatom egy kicsit, mit is csinál. Veszi tehát ezt a szimfóniát és valami vad energiával kezdi, mert annyi aktivitás van benne. Itt vannak ezek az állandóan mozgó hangjegyek nincs bevezetés, hanem azonnal a közepébe ugrik, te máris benne vagy és meghallod a motívumot, ami, bizonyos értelemben természetesen az első téma. És noha ez az ún. expozíció, a darab első része, ezt dolgozza ki egészen addig, amíg belép a kürt, hogy bemutassa a második témát. Ezt játsszák. Nyilvánvalóan ugyanaz, három rövid és egy hosszú hang de ehelyett ez szerepel. Kiterjeszti az intervallumot... És akkor jön a második téma. Ami az imént a kürtök által játszott határok között mozog. Csak azok a hangok. De amíg ezt csinálja, meghallod a bőgőt, ugyanabban a ritmusban, mint az elején. Ha nem emelném ki, észre sem vennéd. De ha figyelmesen hallgatod, hallani fogod, hogy a cselló és a bőgő is azt a motívumot játssza a második téma alatt, amely természetesen egy kontraszt-téma. Azután Beethoven visszatér, kidolgozza tovább a kezdő motívumot, és megismétli az egész részt. Az egész expozíciót vagy első részt megismétli. A következő részt a tipikus szimfónia formában kidolgozásnak hívják. Mindkét téma anyagából merítesz, kidolgozod és sok különböző irányba elviszed. Beethoven nyilvánvalóan egyike volt a legnagyobb zeneszerzőknek a kidolgozást illetően, mert hihetetlen improvizációs képessége volt. Bizonyos értelemben a téma kidolgozásakor improvizálsz. Különböző irányokba ágazol el, új ötleteket adsz hozzá, változtatod a harmóniát és a dallam határait azért, hogy a hallgatóság érdeklődését és izgalmát fenntartsd. És akkor ugyanannak a motívumnak újra és újra való ismétlése helyett kiterjeszti, ritmikusan és természetesen tartalmazza az eredeti gesztust. És csak bővíti és bővíti, amíg hirtelen elkezdi csökkenteni. Szóval elkezdi így, ahogy az előbb játszottam, és aztán ez lesz belőle: csak az a két hang, aztán csak szimpla hangok. És itt van ez a beszélgetés a fafúvósok és a vonósok között Két hangról egy hangra megváltoztatja a harmóniát, és akkor (csettint) visszavisz minket ugyanazzal az izgalommal. Aztán megint, szimpla hangok, majd újra visszahoz minket ugyanazzal a zenei gesztussal. És most építi és építi és építi, épp úgy, mint az első részben. Most elérkeztünk az ún összefoglaláshoz vagy visszatéréshez. Volt expozíciónk, aztán a kidolgozás és most a visszatérés. A visszatérés hagyományosan az első téma ismétlése némi harmónia variációval, de nagyjából ugyanaz. És Beethoven ezt is csinálja, ugyanaz az anyag, minden megy rendben, és abban a pillanatban, amikor elérünk ehhez a nagy... ahol a hegedű kitartja a G-t, akkor ahelyett hogy a hegedű kitartaná a G-t, egyetlen oboa játssza a G-t, majd játszik egy kis kadenciát. Milyen szokatlan, egy szimfónia közepén, az első tételben. Minden megáll, és ott az oboa. Ezután következik egy viszonylag szokásosnak számító visszatérés, és a tétel figyelemre méltó módon ér véget. Persze vannak különbségek, amit először a kürtök játszanak, másodszorra és a visszatérésnél a fagott játssza. De állandóan halljuk a három hosszú és egy rövid hangból álló motívum folyamot, akár a kíséretben, akár a dallamban. Még egy érdekes dolog, hogy a kóda mindig fontos eleme Beethoven muzsikájának. Van tehát expozíciónk, kidolgozásunk, visszatérésünk és még egy elem, a kóda. Beethoven esetében az V. szimfónia első tételének kódája hosszabb mint bármelyik másik rész. Klasszikus formájában a kóda, ha van, általában rövid. Csak mint egy toldalék a végén. És akkor itt van ez a zseni, aki a kódát még fontosabbá és még hosszabbá teszi, mint a tétel többi részét.