Gustav Mahler: II. szimfónia I. tétel. Gerard Schwarz elemzése

A Totenfeier (Gyászünnep) Gustav Mahler egyik nevezetes darabja, amely egy jelentős zeneszerző és karmester életének egy jelentős szakaszában íródott. Mahler számos állást töltött be karmesterként kisebb városokban. 26 évesen érkezett Lipcsébe, az opera másodkarmestereként. Lipcsében találkozott Carl von Weber báróval. Carl von Weber a nagy német zeneszerző, Carl Maria von Weber unokája volt. Carl Maria von Weber valóban nagy zeneszerző volt, különösen híresek az operái, az Euryanthe, az Oberon és leginkább „A bűvös vadász" (Der Freischutz). „A bűvös vadász" nagyszerű opera. Rendkívül fontos német opera, talán egyike az első igazán nagy operáknak, ez és Beethoven Fidelioja. És Mahler imádta, boldog volt, hogy találkozott Weber unokájával, és ez az unoka odaadta neki „A három Pinto" című opera vázlatait, amelyet Weber sosem fejezett be. Mahler átvette, és két évvel később, amikor Mahler 28 éves volt, bemutatták „A három Pinto" Mahler változatát és ez hozta meg számára az első nagy sikert. Valami más is történt ebben az időben, Mahler találkozott von Weber feleségével, Marionnal és beleszeretett. Ez a hihetetlen viszony évekig tartott. Amikor az első szimfóniáját írta, az egy hősről szólt és győzedelmes véget ért. A Gyászünnep pedig egy halál-szertartás vagy temetés. Mahler azt mondta, hogy ez annak az I. szimfóniabeli nagy hősnek a halála. Érdekes módon ő megírta ezt a darabot és senki sem akarta eljátszani. Senki sem kívánta elvezényelni és valóban nem mutatták be, amíg öt évvel később be nem illesztette a II. szimfóniába, első tételként. Van egy híres sztori Mahlerről, amint eljátssza ezt zongorán a nagy zongorista karmesternek, Hans von Bulownak. Ahogy Mahler meséli, von Bulow ott ült kezét a fülére téve és lenézett, Mahler felnézett és von Bulow is felnézett, akkor ő újra elkezdett játszani, von Bulow pedig megint a fülére tette a kezét és lenézett, Mahler felnézett és ez így ment. Amikor vége lett, von Bulow azt mondta neki: „Ha ez zene, akkor én semmit sem értek a zenéhez!” „Ez, ez nem zene." És érdekes ezt megjegyezni, mert amikor Csajkovszkij megmutatta az első zongoraversenyét – na ez az a mű, amit von Bulow mutatott be – megmutatta az abban az időben egyik legnagyobb zongoristának, Rubinsteinnek, Rubinstein kijelentette, hogy ez eljátszhatatlan, szörnyű darab, sose írj többé ilyet, az egészet újra kéne írni. Csajkovszkij becsületére legyen mondva, nem tette. Mahler, becsületére legyen mondva szintén nem írta át. (zenekari játék) A Gyászünnep egy nagyon agresszív tremolóval kezdődik és aztán Mahler hatalmas erővel szólaltatja meg a csellókat és nagybőgőket. (zenekari játék) Minden egy kicsit lágyabb lesz, majd jön ez a hosszú rész a csellóknak és bőgőknek, és időről időre kirobban a tremolo és átveszi a kontrafagott, hogy megduplázza a bőgő-cselló szólamot. (zenekari játék) Emlékezzünk rá, ez lett a második szimfónia első tétele és mint a többi zeneszerző, ő sem szerette az elnevezéseket, amelyekkel a szimfóniáit illették, mégha ő is írta ezeket és általában el is hagyta. De a dallam, amelyet most az oboa, az angolkürt és a klarinét játszik tényleg olyan, mint egy temetési menet. (zenekari játék) Nagyon tisztán látjuk ezt az első témacsoportot. Van egy rendkívül megrendítő pillanat, amelyet a fafúvósok, a magasabban szóló fafúvósok: a fuvola, oboa és klarinét játszanak, nagyon megható. A második téma egy kontrasztos kulcsban íródott és a mennyeket juttatja eszedbe. Lágy, gyönyörű hegedűmuzsika, amelyet négy kürt kísér. (zenekari játék) Az első téma kidolgozása következik és új anyaggal bővül a kidolgozási rész. (zenekari játék) A hárfák vezetnek át az első téma kidolgozási részéből a a második téma újrafogalmazásához, ismét az első hegedűkkel, de ezúttal két kürt kíséretével. De egy hasonlóan elegáns, csodálatosan költői módon. (zenekari játék) És ekkor valami új következik. Az angolkürt egyféle pásztorjelenetet ad elő. El tudod képzelni, ismerve Mahlert és hogy ez milyen, mintha a gulyás hívná a teheneit, de ezúttal nincsenek kolompok - ezt későbbi szimfóniáiban alkalmazza – de az angolkürt megadja ezt a pásztori idill érzést. (zenekari játék) Az oboa lágy pásztordalt ad elő, kiegészül a klarinétokkal, gyönyörű kürt duett jön. A cselló is eljátssza az angolkürt pásztori motívumát majd visszatérnek a csellók és nagybőgők és eljátsszanak egy részt, amely emlékeztet a darab elejére. Lágy és kíséretként szolgál egy nagyon egyszerű új dallamhoz, amelyet az angolkürt és a basszusklarinét játszik. (zenekari játék) Ez az angolkürt és basszusklarinét által játszott új dallam úgy bontakozik ki, ahogy azt Mahlertől elvárjuk. Így megy ez egy ideig, aztán egy hatalmas csúcspont következik, egy nagy cintányér összeütés, és minden vaddá válik. (zenekari játék) Egyszer csak visszatér a második téma, ezúttal egy szóló fuvola játékával, amelyet két hárfa kísér. (zenekari játék) Belép az oboa és a szóló hegedű. A trombitáknak jut egy rövid korál, de egy jókedvű korál. Annyi agresszivitás után a kidolgozási részben szembetalálkozni ezzel a finom szépséggel, ez az, amit Mahler mindig csinál, óriási kontrasztok, dinamikai és hangszerelési kontrasztok. (zenekari játék) Aztán ott van ez a hatalmas kitörése az összes vonósnak Pontosan ugyanaz az anyag, mint a szimfónia elején, csak most nagyon röviden. (zenekari játék) Ez elvezet bennünket egy olyan részhez, amely emlékeztet a csellók és bőgők által játszott kísérő zene részre. Egy kis gesztussal belép az angolkürt a trombita és a harsona duettje a fuvola és az oboa kíséretével. (zenekari játék) egy óriási nagy építkezés, óriási kidolgozás, mely elvezet minket egy hatalmas csúcspontra és Mahler itt azt csinálja, hogy beiktat egy kis szünetet, szóval jön a csúcspont, akkor egy kis megállás, aztán néhány ütemen keresztül megyünk tovább, aztán megint egy szünet. Aztán ismét megyünk néhány ütemen át és megint csak megáll, és ekkor teljesen bevadulunk. (zenekari játék) Rendkívül izgalmas, hangos, minden és mindenki játszik és csak építi, építi, építi, amíg a rézfúvósok hirtelen tempót váltanak, egy kicsit lassabb lesz és visszajutunk a visszatéréshez. Jön egy nagy ütés, amikor a teljes zenekar játszik az üstdob jön egy futammal, aztán a hegedűk játsszák a nyitó anyagot, amit a bőgők és csellók játszottak. (zenekari játék) Előjön az összes dallam, de most minden sűrítve. A pásztor dallamot a hegedűk játsszák, aztán jön a kis duett az első és harmadik kürt között. A többi kürt, a másodiktól a hatodikig szintén játszik, de ők csak kitartanak egy-egy hangot. (zenekari játék) És akkor jön a temetés befejezése egy skálával, lefele lépegetve a mélyebb hangú vonósokkal. (zenekari játék) Bizonyos értelemben ez a hős életének vége. A legvégén van egy kis rész a harsonáknak és a negyedik trombitásnak, amely elvezet egy akkord sorozathoz a végén. (zenekari játék) És a legeslegvégén a második trombita és az oboák egy nagyon tipikus Mahler gesztust játszanak: átvált egy dúr akkordból egy mollba. Ezután már csak néhány ütem jön. Először nagyon gyorsra írta és ezt a lépcsőzetes skálát a zenekar minden tagja gyorsan játszotta, de aztán megváltoztatta tempo I-re, tehát mi is így csináljuk és ezután már csak két kis pizzicato és egy kis üstdobütés következik, és nyilvánvaló, hogy a nagy hős meghalt. (zenekari játék)