Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia. Gerard Schwarz elemzése (1. rész)

Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Robert Schumann élete nem volt könnyű. Gyermekkorától kezdve depressziós volt, néha hangokat hallott, és élete során, 20 éves korától kezdve voltak ilyen nehéz periódusai, és gyakran foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata is. Ez érezhető zenéjében is, főleg a későbbi műveiben. Néhány közülük nagyon inkonzisztens. Schumann mindig is azt tervezte, hogy egy zenekar karmestere lesz. Kapott is egy meghívást egy ilyen pozícióra Düsseldorfba. Akkorra már két szimfóniát komponált. Már kész volt annak a műnek az első változatával, ami később a IV. Szimfóniaként vált ismertté, és épp a III. Szimfónián dolgozott. A szimfóniák sorrendje mindig érdekes. Beethoven öt zongoraversenyéhez hasonlóan: az elsőt írta másodjára, és a másodikat írta először, de a kiadásuk fordítva történt. Ugyanez történt Schumann szimfóniáival is. Negyedik szimfóniája született először, majd a harmadik, aztán átdolgozta a negyediket, így a negyedik szimfóniáját a harmadik után adták ki. Schumann III. Szimfóniáját a Rajnainak vagy Rajnai Szimfóniának nevezik A Rajna sok tekintetben nagyon fontos szerepet játszott Schumann életében, hiszen még öngyilkosságot is próbált úgy elkövetni, hogy belevetette magát a folyóba. A Rajnai Szimfóniát düsseldorfi tartózkodása idején írta, amit a Kölni Katedrálisban tett látogatása inspirált. Abban az időben a katedrális még nem készült el, de lenyűgöző mivolta elképesztő hatással volt rá, és ezt a szimfóniát is nagymértékben inspirálta Clara és Robert Schumann rajnai utazása 1850-ben. Az első tételben hallható Schumann egyik hosszú, terjedelmes, nagyszerű dallama. Egyszerűen gyönyörű. Beethoven V. Szimfóniájának pontosan az ellentéte. Tovább terebélyesedik. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Nagyon sok ritmikai kétértelműséggel találkozunk, ami azt jelenti, hogy habár a mű 3/4-ben íródott, néha úgy hallatszik, mintha kettes tagolású lenne. Ez a kétértelműség még érdekesebbé teszi az egész művet, de végül is ez belefér. Mozart is, Beethoven is, és sokan mások is alkalmazták ezt, de Schumann igazán figyelemre méltóan használja, ez a dallam gyönyörűen szárnyal, amit aztán meg is ismétel. A dallamív vége felé, van egy kis kóda, ami később fontossá válik a tétel során. Ezután, megismétli ugyanazt a dallamot, de akkor már a fúvósok játsszák a zenekar kellős közepén. A második téma vágyakozó, könnyed és lágy. Először a fafúvósok játsszák, őket váltják a vonósok, majd ismét a fafúvósok következnek. Visszatér az első, bevezető témához. Ez egy tipikus szonáta-allegro forma. Erről már beszéltünk korábban. Az expozíció, azaz a főtéma, majd a melléktéma, és aztán néha a teljes rész ismétlődik, Schumann esetében persze nem ez történik, aztán folytatódik kidolgozással. Ezt hívjuk zeneszerzői fantáziának, mivel a zeneszerző a képzeletét használlja, és itt Schumann is az összes témával dolgozik, amelyek folyamatosan fejlődnek. Szemben a dicsőséges kezdéssel, a hősies hangzással, a kidolgozás időnként nagyon sötét, és néhol bizonytalan. Aztán, persze, behelyezi a kezdeti dallamot, és egy adott pillanatban van egy nagyszerű rész a kürtök számára a zenekar egy nagy crescendo után teljesen eltűnik, a vonósok egy nagyon halk tremolót játszanak, és a kürtök hangosan zengik ezt a dallamot. mialatt mindenki más a háttérbe vonul. Később csatlakoznak a trombiták is, aztán a kürtők, aztán, egyszer csak, már ott is vagyunk a visszatérésnél. Beethovenhez hasonlóan, habár ez egy nagyon gyors szonáta-allegro forma, a kóda jócskán elnyújtott. Schumann óriási kontrasztot használ, főleg dinamikailag, egy forte játszott témát egy piano válasz követ, ami aztán heroikus hangulatban végződik. Ismét a kürtök és a trombiták vezetik a zenekart.