Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Gerard Schwarz elemzése (3. rész)

A harmadik tétel egy grandiózus, lassú tétel. Egy dal. Lírai. Gyönyörű. Kiválóan mutatja Schumann tehetségét egy ilyen káprázatos dallam megkomponálása. A klarinétok és a fagottok játszák, s a mélyhegedűk kisérik őket. Habár a zene lassú, mégis folyamatosan áramlik, hasonlóan a patak csobogásához Beethoven IV. Szimfóniájában. Szinte észre sem veszed, ahogy a mélyhegedűk ezeket a kis hangokat játsszák. Az előrehaladás érzését kelti, annak ellenére, hogy a dallam, amit a klarinétok és a fagottok játszanak gyönyörű, lágy. (méltóságteljes zenekari zene) Amikor ez a gyönyörű téma véget ér, a hegedűk következnek négy emelkedő hanggal, ami egyfajta válasznak tekinthető. (méltóságteljes zenekari zene) Végül Schumann egyesíti ezeket a négyes futamokat a klarinétok dallamával. (méltóságteljes zenekari zene) Van egy második témacsoport is, ami egy kis korálhoz hasonlít. Most a fagottok és a mélyhegedűk játsszák a korált. Itt is megvan a hullámzó rész. De most a csellók játsszák. Először egy szólista, majd a teljes csellószólam. (életteli zenekari zene) Megismétlődik a négy emelkedő hang a hegedűknél. Aztán újra hallhatjuk a klarinét-témát, és visszatér a korál. Úgy gondolom, hogy ez nagyon takarékos olyan szempontból, hogy alapvetően három ötlettel dolgozik. De ahogy kibontja ezeket, egyszerűen zseniális és káprázatos (lankadt zenekari zene)