Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Gerard Schwarz elemzése (5. rész)

Végül elérkeztünk az ötödik tételhez. Köztudott, hogy szimfóniák esetében nem általános az öt tétel. A zeneszerzők általában nem komponáltak öt tételt, de Schumann igen, és az ötödik tétel egy csodálatos, egyszerű dallammal indul, dolce előadásmóddal. A dolce jelentése: lágyan, gyengéden. Általában örömteli módon játszák, pedig Schumann nem ezt írta. Nem írt staccatót, nem szerepel sehol olyan jelölés, ami a rövid játékmódra utalna. A dallam második, staccatóval komponált része merevebb és könnyedebb, elevenebb, bizonyos értelemben örömtelibb, és a két dallam egymás mellé helyezése, a lágy és az örömteli dallamé, hatja át a tétel elejét. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) A második téma ugyanezt az elgondolást követi: a hosszú, kontrasztos témát helyenként rövid hangokkal tagolva, de mindig hátralép és továbblép. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) A kidolgozás rész meglehetősen hosszú. Schumann elképesztő fantáziával bírt, és képes volt ezt a lágy dallamot a staccato részekkel úgy kombinálni, hogy mindez meglepően jól szóljon. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Végül a kezdő téma visszatér a vonósok által, akik tremolóznak és agresszíven játszanak, és a kürtök válaszolnak, és most egészen hangosan tér vissza. Tehát egy lágy dallam helyett, ez egy agresszív dallam. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) És ismét visszatér a második téma, és az eredeti hangnem. De a legérdekesebb, hogy követi példaképe, Beethoven kóda elgondolását, s ennek köszönhetően a mű lezárása fantasztikus. Egy dicsőséges fanfárral indul, amire a rezesek és a vonósok válaszolnak, majd vonósok is csatlakoznak a fanfárhoz. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Aztán a teljes befejezés arra a korálra épül, amelyet már ismerünk a negyedik tételből. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.) Ha most ezt nem árultam volna el, csak megmutattam volna, valószínűleg fel sem tűnt volna, de tudat alatt érezzük, hogy valahonnan ismerős, és nagyon jó érzés hallgatni ezt a zenét, mert úgy tűnik, hogy van értelme ennek a zenének, és mindez egy mesés véget ér a zenekar elképesztő játékával és a rezesek fanfárjával, és amit hallunk, véleményem szerint, az maga a XIX. század közepe szimfonikus zenéjének egyik mesterműve. Robert Schumann: III. „Rajnai” Szimfónia (Esz-dúr, op. 97.)