Dmitrj Sosztakovics: V. szimfónia, Gerard Schwarz elemzése (1. rész)

Ha áttekintjük a 20. század szimfonikus zenéjét, egyértelmű, hogy Sosztakovics a század egyik legnagyobb zeneszerzője. 15 fantasztikus szimfóniát írt. Első sikerét az első szimfóniájával aratta, egy diákmunkával, ami nagy szenzáció lett. Már akkor lehetett érezni, hogy van valami nagyon különleges ebben a zeneszerzőben. A következő, szimfonikus szempontból jelentős műve a IV. szimfónia. Addigra már megírt egy operát, a Lady Macbeth-et, amit Sztálin a Pravdában kritizált. És amikor Sztálinnak nem tetszett egy darab, akkor veszélyben volt a zeneszerző. Hirtelen bajba kerülhetett. Kritizálták a képzettársításai miatt. Kritizálták, hogy a zenéje formalista, jelentsen is ez bármit. Nem volt eléggé hazafias. Nem volt eléggé közérthető. Egyszer ki is hallgatták. És még többször is kihallgatta volna a KGB elődje. Sosztakovics szerencséjére az őt kihallgató ember is vád alá került, így ő egy időre megmenekült. Aztán elérkezünk 1937-be, a IV. szimfónia bemutatójához. A barátai aggódtak. Mravinskij vezényelte volna a IV. szimfónia premierjét Szentpétervárott, de úgy döntöttek, hogy lemondják a bemutatót. Attól tartottak, hogy rossz lesz a fogadtatása a hatóságok részéről. És miután korábban olyan súlyos kritikák érték, nem akarta ezt kockáztatni. Aztán megírta az V. szimfóniát. Sosztakovics nagyon gyorsan írt. Tavasszal kezdte, és nyáron már kész is volt. Mravinskij mutatta be Szentpétervárott télen, és óriási siker volt. Mondhatjuk, hogy ha bajban volt, ez a darab megmentette az életét. Az első tétel koncepciója egészen megdöbbentő. Azt hiszem, ehhez fontos tudni, hogy abban az időben – 1937-ben vagyunk – a zeneszerzők már sokkal szabadabbak voltak formailag. Tehát míg Beethoven vagy Schumann az első tételt úgynevezett szonátaformában írta, ami az expozícióval kezdődik, ahol az összes téma bemutatásra kerül, aztán jön a kidolgozás, ahol a témákat kibontják, és a visszatéréssel fejeződik be, ahol a témák visszatérnek. Sosztakovics és a hasonló zeneszerzők igen, részben követték ezt, és néha teljesen ezt a régimódi formát használták. Máskor viszont szabadon kezelték a formát. Ennek a szimfóniának az első tétele, habár nagyon organikus, habár úgy tűnik, hogy minden pont a helyén van benne, igazából nagyon kötetlen formailag. Nagyon érdekes, ahogy kezdődik. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Ez egy bevezetés, de agresszív bevezetés. És egy kánon. A csellókkal és a nagybőgőkkel kezdődik. Ezt játszák: (zongorán játszik) aztán a hegedűk játszanak (zongorán játssza), majd a csellók és a nagybőgők (zongorán játssza), és megint a hegedűk. (zongorán játszik) És ez a kánon megy tovább. (zongorán játszik) Tehát a csellók és a bőgők, majd az ismétlésben a brácsák (zongorán játssza). És ez válik az első hegedűk által játszott dallam kíséretévé. Lírai. Szomorú. Számomra ez egy szomorú dallam. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) És akkor hirtelen belép egy fafúvós egy új témával, uniszónóban a pengetett csellókkal és bőgőkkel. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Aztán belépnek a fafúvósok. Ebben az egész részben a fafúvósok új elemekkel lépnek be, a vonósok pedig mindig ezzel jönnek vissza (zongorán játssza a korábbi motívumot). Ezt halljuk újra és újra visszatérni (zongorán játssza a korábbi motívumot). (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Következik a második téma. A kíséret megint... már beszéltünk róla, milyen egyszerű a kíséret Sosztakovicsnál. Van ez a ritmus, amit nagyon sokszor használ. Hosszú-rövid-rövid (zongorán játssza). Ez a kísérete a dallamnak, amit az első hegedűk játszanak. Ez a téma néha lerövidül. Ezt úgy hívjuk diminúció. Egy rövidebb zenei frázis lesz belőle. Máskor viszont bővül a téma. Ezt augmentációnak hívjuk. Ekkor egy hosszabb frázis lesz belőle. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Ez a téma aztán átváltozik egy brácsa dallammá. Ebben a darabban a brácsák nagyon magasan játszanak. Felmerülhet a kérdés, hogy miért a brácsákra ír ilyen magasat? Ez a hegedű hangtartománya. De azt hiszem, hogy nagyon más így a hangzás, a brácsákat a legmagasabb tartományban küzdeni hagyni, hogy szépen játsszák ezt a dallamot. Egészen más, mintha a hegedűk játszanák, könnyűszerrel. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Ez elvezet a kidolgozáshoz. Érdekes a kezdés. A nagybőgők és a zongora nagyon mélyen ezt játssza: (zongorán játszik) Figyeld meg a ritmust. Pa-pa-pám, pa-pa-pám. Rövid-rövid-hosszú. Aztán jön a dallam, amiről már beszéltünk. Emlékszel a hegedűkre, amint ezt játszák? (zongorán játszik) Most ugyanez a téma jön, csak nagyon hosszú hangokkal, sokkal hosszabbakkal, és a kürt legmélyebb hangtartományában. Megint ez: az előbb a brácsák játszottak túl magasan, most a kürtöt hallod túl mélyen. Aztán bejönnek a trombiták, szintén a legmélyebb tartományban játszva. Röviddel utána pedig a fafúvósok lépnek be. Amikor belépnek, ugyanazt a témát játsszák, csak gyorsan. Ha csak úgy hallgatod, észre sem veszed. Csak azt, hogy minden nagyon a helyén van. De most, hogy felhívtam rá a figyelmed, amikor hallod a zenekart, azt fogod mondani: nahát, nézd csak, mit csinál! (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Aztán jön a második téma, de most összesűrítve. A fafúvósok kétszer, háromszor gyorsabban játsszák. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Végül eljutunk egy groteszk indulóhoz. Ugyanaz a ritmus folytatódik: hosszú-rövid-rövid, csak most a pergődob játssza. Egy mély hangú pergődob kell hozzá: tam-pa-pa tam-pa-pa... A trombiták és a többi rézfúvós ugyanazt az első témát játsszák, ami a hegedűké volt, de indulóként, nagyon agresszív módon. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Aztán belép az összes fafúvós, meg az összes rézfúvós, és az egész egy félelmetes tetőpontban kulminál, ahol ugyanazt a motívumot halljuk, amit a darab legelején, kánonban a magas fafúvósok a magas vonósokkal, és a közép-fúvósok a közép-vonósokkal, de sokkal, sokkal gyorsabb tempóban. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Mintha mindjárt minden felrobbanna. És fel is robban. Egy hihetetlen tetőpontra hág. És lelassítja. A legtöbben felgyorsítanák a tetőpontban, de ő vissza- és visszahúzza. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Az egész zenekar azt a témát játsza, az első témát, uniszónóban. Ez a kidolgozás vége. Vagy a visszatérés kezdete. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Ezt a részt, amikor visszajön az összes téma az elejéről, nagyon hagosan, nagyon szabadon csinálom, mint egy recitativo. Amit az üstdobok és a rézfúvósok hangsúlyoznak ki. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) A végéhez érve megint visszatérünk ugyanahhoz a kísérethez, hosszú-rövid-rövid. Ezúttal a fuvola játssza a dallamot, a második dallamot, és a kürtnek van rá egy csodálatos válasza. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Varázslatos pillanat, a fuvola és a kürt duettje. És a kürt megint a legmagasabb hangtartományban játszik. Nagyon nehéz, de csodálatos pillanat, ami elvezet oda, amit kódának nevezhetünk. Ami szintén lenyűgöző, mert mi történik? A téma, amit már oly jól ismerünk, (zongorán játssza) úgynevezett inverzióban kerül elő, vagyis nem lefelé, hanem felfelé megy (zongorán játssza) És ezúttal a fuvola játssza. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Hallottuk, hogyan hangsúlyozott az üstdob és a trombita a recitativo végén. Most is használja ezt az alátámasztást, csak nagyon-nagyon puhán. És ír egy szólót a piccolónak és szóló hegedűnek. (részlet Sosztakovics V. szimfóniájából) Megrendítő végkifejlet, és a legvégén bejön a cseleszta... ...és az egész egyszer csak elillan.