Dimitrij Sosztakovics: V. szimfónia, Gerard Schwarz elemzése (2.rész)

A második tétel, ahogy ez lenni szokott a szimfóniákban, ami az elvárás, a scherzo. Van, aki úgy tartja, hogy ez egy könnyed scherzo. Hát szerintem egyáltalán nem az. Ez egy szarkasztikus, dühös, baljós scherzo. Ilyennek írta. A csellók és a nagybőgők fortissimóban kezdenek, és hosszú hangokkal. A visszatérésnél, amikor megismétlődik a téma fagotton és kontrafagotton, akkor staccatóban játszák. Aminek ugye rövidnek kell lennie. Az elején viszont nincs staccato jelzés, egyértelműen nem röviden kell játszani. És így is játsszuk: erőteljesen, durván, groteszken. Dimitrij Sosztakovics: V. szimfónia Belépnek a kürtök, majd a magas fafúvósok is. És van itt egy szóló esz-klarinétra. Hát ez meg mennyire bizarr? Ez teljesen abnormális. Ha ez egy szokásos, könnyed rész lenne, akkor a fuvola játszaná ezt a dallamot. Nem lenne benne esz-klarinét, ami ráadásul rövid hangokat kezd el játszani, és két kürt kíséri. Ez egészen vad. Dimitrij Sosztakovics: V. szimfónia A fafúvósok veszik át a szót. Belépnek a vonósok. És végül eljutunk a harmadik témához, amit a magas fafúvósok játszanak. Dimitrij Sosztakovics: V. szimfónia Ezekre a témákra a kürtök válaszolnak egy nagy, rezes résszel. Most pedig elérkezünk a középső részéhez ennek a „menüett és trio"-nak, vagy „scherzo és trio"-nak. Ha klasszikus zenéről van szó és ilyen hármas tagolású tételről beszélünk, akkor az mindig egy menüett, egy tánc volt. Aztán volt egy trio része, ami általában kontrasztos hangszerelésű, és alapvetően három hangszer játéka. Aztán visszatért az első rész. Hívjuk a részeket úgy, hogy A-B-A. Beethoven kifejlesztette a scherzót, ami ugyanez volt, csak sokkal gyorsabbá vált. Véleményem szerint Sosztakovics az eredetihez nyúl vissza, és a kezdő tempó inkább egy menüetté, nem pedig scherzo. És a trio rész valóban egy trió. Van egy rész amit pengetett csellóra, egy-egy hangot játszó hárfára és szóló hegedűre írt. Számomra ez a rész pont olyan, mint amilyennek egy bécsi kávézó zenéjét képzelem. Rendkívül megnyerő, kicsit felületes, de egy igazi trió. Aztán ez megismétlődik, de az ismétléskor pengetett vonósok (ez egy szólam), fagott, és fuvola játssza. Megint egy trió. De most nem annyira egy bécsi kávézó zenéjéhez, mint inkább egy bécsi zenedoboz hangjához hasonlít. A fuvola nagyon másként hangzik, mint ahogy a hegedű szólna. Dimitrij Sosztakovics: V. szimfónia Tehát volt egy A részünk, aztán egy középső trió, és most visszatérünk az A-hoz. De ahelyett, hogy agresszív és hangos lenne, most puha és rövid, és oktávokban játsszák. Más szóval van egy hang itt (leüti egy hangot a zongorán), és itt (leüt egy hangot). Tehát oktávban játssza (zongorán játszik) a fagott és a kontrafagott. Megint egy zseniális húzás. Szerintem ez egészen hihetetlen. És aztán, amikor visszatér az esz-klarinét témája, most nem az esz-klarinét játssza, még csak nem is egy hasonló hangmagasságú hangszer, hanem az egész vonós szekció, pengetve. Dimitrij Sosztakovics: V. szimfónia Nagyszerű pillanatok a zenében. És persze egy csodálatosan izgalmas befejezést ír hozzá. (részlet a műből)