Fő tartalom
World History Project - Origins to the Present
Tantárgy/kurzus: World History Project - Origins to the Present > 6. témakör
2. lecke: 6.3: ImperialismAz ópiumháborúk
A britek két háborút vívtak Kínával azért, hogy bejussanak a kínai piacokra, és elsősorban eladhassák a Brit-Indiában termesztett ópiumot.
Szeretnél részt venni a beszélgetésben?
Még nincs hozzászólás.
Videóátirat
Ez itt Kelet-Ázsia 19. századi térképe. Láthatod, hogy ekkor már
jelentős befolyása volt itt a nyugat-európai hatalmaknak. Indiában ott volt
a Brit Kelet-indiai Társaság. A franciák kezdetben
itt vetették meg a lábukat, Délkelet-Vietnámban,
a narancssárga területen. Később azonban megszerezték
az egész régiót, amiből egy napon Vietnám, Laosz
és Kambodzsa kialakult. A hollandok Indonéziában, a spanyolok
a Fülöp-szigeteken jelentek meg. Ebben a videóban azonban elsősorban
azzal foglalkozunk majd, ahogy az európaiak és különösen a britek megpróbálták megnyitni a kínai piacokat
a brit kereskedők előtt. Kínában ebben az időben
a Csing-dinasztia uralkodott. Ezt jóval megelőzően Európában
nagyon keresettek voltak a kínai áruk, különösen a kínai porcelán
és a kínai selyem. Az európaiak számára sajnálatos módon a kínaiak nemigen keresték
az európai árukat, így aztán a kereskedelmi mérleggel
kapcsolatban probléma merült fel. A kínai árukat Európába exportálták, míg az ezüstpénz Kínába áramlott. Az imperialista hatalmak,
különösen a britek keresték a megoldást, és arra jutottak, hogy az Indiában termesztett ópium
rendkívül addiktív kábítószer. Ez a heroin és a morfium fő hatóanyaga, amire a kínaiak rászokhatnak, és ez segíthet megoldani
a kereskedelmi mérleg problémáját, mert így az ezüst kiáramolhat Kínából. Gondolhatod, hogy a kínai kormánynak, a Csing-dinasztiának nem állt érdekében, hogy az ópium bejusson Kínába,
mert lerombolhatta a társadalmat, lévén addiktív kábítószer. 1839-ben azonban a britek úgy döntöttek,
hogy erőszakkal lépnek fel, így kitört a később első ópiumháborúnak
nevezett háború. Ez a kép a második csuenpi csatát ábrázolja, ahol a Nemesis nevű brit hajó, amely a Brit Kelet-indiai Társaság
tulajdonában volt, elpusztítja a kínaiak bárkáit. Ennek az erőfitogtatásnak és katonai
fölényüknek köszönhetően a britek megnyerték az első ópiumháborút, és jelentős engedményeket csikartak ki
a Csing-dinasztia uralta Kínából. A kínaiaknak meg kellett nyitniuk
öt kikötőt a brit kereskedők előtt. Határozatlan időre át kellett adniuk
Hong Kong szigetét a briteknek, akik egészen a 20. század végéig
uralmuk alatt tartották azt. A kínaiaknak fizetniük kellett az általuk
megsemmisített ópiumért, jóvátételt kellett fizetniük
a britek számára, hogy fedezzék a háború költségeit. Mindennek a tetejébe a britek nem
elégedtek meg ezzel. 1856-ban kitört a második ópiumháború, amelynek során további engedményeket
próbáltak kicsikarni Kínától. Ezt követően az ópiumot legalizálták, az ópium elárasztotta az országot, ami teljesen aláásta a társadalom
szövetét. Ráadásul ebben az időben folyt
egy jelentős polgárháború is Kínában, a Tajping-felkelés. Egy keresztény szekta robbantotta ki, amely azt tartotta küldetésének,
hogy megdöntse a Csing-dinasztiát. Ez volt a világtörténelemben
az egyik legvéresebb polgárháború, több mint 20 millió halottal. A történészek szerint azok az engedmények,
amelyeket a Csing-dinasztia a briteknek, majd a franciáknak nyújtott, a kínai társadalom bomlását okozó
ópiummal együtt jelentősen hozzájárultak e hosszú
és véres polgárháborúhoz. A japánok ebben az időszakban gyakran
az ópiumháborúkkal indokolták, hogy iparosítaniuk kell és imperialista hatalommá kell válniuk, nehogy az európaiak ugyanúgy elbánjanak
velük, mint a Csing Kínával. De ez Európában is vitákat szült. William Gladstone
az első ópiumháború kezdetén fiatal parlamenti képviselő volt
Nagy-Britanniában. A 19. század végén pedig jelentős
brit miniszterelnök lett. Amikor az ópiumháború elkezdődött, tartott egy híres beszédet a parlamentben. „Teljesen biztos, hogy ha megszüntetnénk
Bengálból az ópium exportját, felszámolnánk a lintini raktárt és
ellenőriznénk az ópiumtermesztést Malwában, valamint erkölcsileg megbélyegeznénk, akkor nagymértékben meggyöngítenénk, sőt akár
meg is szüntetnénk az ópiumkereskedelmet. Ebben az ügyben az igazságosság
alapelveiről van szó. Önt – úgy vélem, ezt a külügyminiszternek
címezte, aki az ópiumháborúk
erőteljes támogatója volt – felszólítom, hogy indokolja meg
jelenlegi szándékát, hogy háborút indít a kínaiak ellen. A kínaiak felszólítottak, hogy állítsuk le
a csempészetet, az ópiumkereskedelmet. Amikor kiderült számukra, hogy erre
nem vagyunk hajlandók, joguk volt elkergetni minket a partjaikról, mert ragaszkodtunk ehhez az aljas
és kegyetlen áruforgalomhoz.” Az ópium függőséget okozott, amiről William Gladstone-nak
volt személyes tapasztalata, mert a nővére ópiumfüggővé vált. Ezután ezt mondta: „Nem vagyok illetékes
eldönteni, milyen hosszú lesz ez a háború, de azt állíthatom, hogy ennél igazságtalanabb
indíttatású háborút, olyat, amely kiszámíthatóan örökké tartó
szégyenbe borítja ezt az országot, nem ismerek és nem is olvastam ilyenről.” Néhány nappal később pedig ezt írta: „Félek a Kínával szemben elkövetett
bűne miatt Angliát sújtó isteni ítélettől.”