A francia forradalom (4. rész) – Bonaparte Napóleon felemelkedése

A legutóbbi videót a terror időszakával fejeztük be. A terror időszaka. Ez 1793 áprilisától 1794 júliusáig tartott, amikor maga Robespierre is a nyaktilón végezte. Úgy tűnt, hogy a francia forradalom elérte a mélypontját. Elsősorban a francia nép szempontjából igaz ez az állítás. Ezután következik 1795. Franciaország sikereket ért el az Európa többi része ellen viselt háborúban. Békét kötött Poroszországgal és Spanyolországgal. Béke Poroszországgal és Spanyolországgal. Már csak két jelentős ellensége maradt: Nagy-Britannia és Ausztria. Így Franciaország szép lassan megküzdött ellenségeivel. Franciaország számára ez a győzelmet jelentette. Franciaország győzni tudott a polgárai által alkotott hatalmas hadseregének köszönhetően. Ez 1795 áprilisában történt. Azután 1795 augusztusában (ezt más színnel írom fel), 1795 augusztusában elfogadták az új köztársasági alkotmányt, amit népszavazással ratifikáltak. Új alkotmányt ratifikáltak, és ezáltal Franciaország hivatalosan is köztársaság lett. Többé nem volt szüksége királyokra. Az ekkor létrejött kormányzati struktúrában a végrehajtó hatalmat a Direktórium öt tagja gyakorolta. A kormányt nevezték Direktóriumnak. Egyetlen elnök helyett öt tagja volt a Direktóriumnak. A törvényhozás pedig – fontos, hogy ez volt Franciaországban az első kétkamarás parlament – két házból állt. Az Ötszázak Tanácsa megfelelt az amerikai képviselőháznak. 500 tagja volt. 500 képviselő. Felírom. Kétkamarás volt a törvényhozás. Két házból állt, akárcsak az amerikai kongresszus. Ez volt az Ötszázak Tanácsa. A másik a 250 tagú Vének Tanácsa volt. Ha amerikai szemmel nézzük, ez megfelelt az USA szenátusának. A Direktórium tagjaira az Ötszázak Tanácsa tett javaslatot a Vének Tanácsának, akik kiválasztották az öt tagot, azt az öt főt, akik lényegében a francia kormányt alkották. Úgy tűnt, hogy a dolgok jól alakulnak. De a katonai győzelmek ellenére sem szűntek meg a zavargások. Még voltak királypártiak. Nagy-Britannia még mindig gondot okozott. Nagy-Britannia megtámadta Franciaország nyugati területeit. Párizsban hemzsegtek a királypártiak. Majd 1795 októberében kitört egy királypárti lázadás. A királypártiak azok, akik vissza akarták állítani a királyságot, akik szemben álltak a forradalmi kormánnyal. Nem csak az bántotta őket, hogy nincs már uralkodó, hanem az is, hogy nem kaptak helyet a Direktóriumban. A királypártiak nem kaptak benne helyet. Így, még mielőtt a Direktórium megalakulhatott volna, Párizsban kitört a királypárti lázadás. Királypárti lázadás Párizsban. A lázadók megostromolták a Tuilériákat. Ez ugyanaz a hely, amelyre egy korábbi videóból emlékezhetsz, ahol a király és a királyné háziőrizetben volt, és ahol később megtámadta őket a forradalmi kormány. Ezen a festményen látható. Mindez csak három évvel korábban történt, 1792-ben, amikor börtönbe vetették a királyt és a királynét. Majd néhány hónappal később kivégezték XVI. Lajost. Most az ellenkezője történt. Nem a királyi család tartózkodott a Tuilériákban, és nem a forradalmárok ostromolták meg őket, hanem a forradalmi kormány volt a Tuilériákban, és a királypártiak ostromolták őket. A helyzet nem tűnt rózsásnak a forradalmi kormány számára. Az ostromlók létszámfölényben voltak. A királypártiak többen voltak. A forradalmi kormány szerencséjére azonban volt ott ekkor egy fiatal, nagyon ambiciózus és nagyon egoista százados, aki tanúja volt a Tuilériák ostromának, amikor XVI. Lajost és Marie Antoinette-et ejtették foglyul, és megjegyezte, amit akkor látott. Úgy vélte, hogy jó tüzérséggel meg lehetett volna állítani az ostromot. Ne feledjük, hogy tüzérszázados volt! Először itt szerzett hírnevet, Toulon ostrománál hatékonyan tudta felhasználni a tüzérséget a lázadás elfojtására. Három évvel később tanúja volt ennek a jelenetnek. 1795-ben, amikor a forradalmi kormány a Tuilériákban volt, a királypártiak pedig már majdnem elfoglalták azt, Napóleon felhasználta, amit az első alkalommal tanult, és úgy állította fel az ágyúkat és a tüzérséget. Kartácslövedéket használtak. Mintha az ágyúból sörétes lövedéket lőttek volna ki. Ezáltal, bár a királypártiak jelentős létszámfölényben voltak, sikerült lekaszálni őket az ágyúkkal. Az egyik félnek több embere, a másiknak ágyúi voltak. Lerajzolok egyet. Volt tehát egy ágyú, a lövedék pedig ezekből az apró golyókból állt. A kartács angol neve azért 'grapeshot', mert szőlőfürtre hasonlít. Amikor kilövik, minden irányba eljut. Tehát mindenkit lekaszál, aki az ágyúlövedék útjába kerül. Napóleon így meg tudta menteni a forradalmi kormányt, és lehetővé tette, hogy a Direktórium hatalomra kerüljön. Azaz Napóleon jó időben volt jó helyen. Nagyon jó érzéke volt a katonai taktikához. Kétségtelenül egoista és önimádó volt, de értette a dolgát. Napóleon így még híresebb lett. Ezt az eseményt, 1795. október 5-ét, amikor Napóleon megvédte a forradalmi kormányt, Vendémiaire 13-aként ismerjük. (Tudom, hogy rosszul ejtem ki.) Mindenesetre a francia forradalmi naptárban vendémiaire volt október. Napóleon ekkor még inkább nemzeti hős, sőt a forradalom hőse lett. Az emberek kezdtek rájönni, hogy ez a fickó érti a dolgát. Ugyanakkor a Direktóriumnak nem tetszett, hogy Napóleon túl közel került a hatalomhoz. Nyilvánvalóan ambiciózus volt. Nyilvánvalóan értette a dolgát. Úgyhogy valamikor fenyegetést jelenthetett volna a Direktórium számára. Hatalmat adtak tehát a kezébe, de gondoskodtak róla, hogy távolra kerüljön Franciaországtól. Tehát megbízták az itáliai hadjárat vezetésével. Ne feledd, hogy még folyt a harc Ausztria és Nagy-Britannia ellen. Ausztria ellen Itáliában folyt a harc. Napóleont kinevezték az itáliai haderő főparancsnokává. Rendkívül sikeres volt. Ebben az időben ez volt az Ausztria elleni háború legjelentéktelenebb frontja. De az összes fronton szolgáló összes tábornok közül Napóleon volt az, aki rendkívül találékonynak és taktikusnak, sokoldalúan jó tábornoknak bizonyult. Itt látható Napóleon, amint Itáliában győzedelmeskedik. Napóleon Itáliában. Úgyhogy még híresebb, még ismertebb lett. Ausztria végül belátta, hogy nem tudja legyőzni a franciákat, mert azok meglehetősen jól álltak ellen. Így 1797 októberében békét kötött velük. Az olasz hadjárat 1796-ban volt. Napóleon tehát 1795-ben megvédte a forradalmi kormányt. 1796-ban Itáliában győzött. 1797-ben létrejött a béke Ausztriával. Már csak Nagy-Britannia maradt. De az Ausztriával kötött béke csak időleges volt. Békekötés Ausztriával. Ez a campoformiói békeszerződés. Felírom. Ez a campoformiói békeszerződés. Tehát ez az Ausztriával kötött béke. Franciaország győzött, ez újabb francia győzelem volt. Ekkorra az egyetlen ellenség Nagy-Britannia maradt. A fő problémát az jelentette, hogy ebben az időben Nagy-Britannia flottája volt a világon a legerősebb. Így Franciaország, és különösen Napóleon nem volt abban a helyzetben, hogy a tengeren szembeszállhasson Nagy-Britanniával. Így egy eléggé ellentmondásos döntés következett. 1798-ban... Ne feledjük, a Direktórium nem akarta, hogy Napóleon Franciaországban kavarjon. Azt mondták: jó, nagyon népszerű vagy, remek tábornok, nagyszerű tábornok. Tégy azt, amit akarsz! Bármit gondolsz, rendben van. Napóleon a fejébe vette, hogy megtámadja Egyiptomot. Nem 100%-ig egyértelmű, hogy az egyiptomi támadásnak mi volt a fő stratégiai célja. 1798-ban tehát Napóleon elindult Toulonból. Toulon volt az a kikötő, ahol korábban segített leverni egy lázadást. Elindult Toulonból, útközben elfoglalta Máltát. Majd megérkezett Egyiptomba, és elfoglalta Egyiptomot. Úgy gondoljuk, hogy azért akarta elfoglalni Egyiptomot, hogy ezzel meggyengítse a briteket Indiában. Arra számított, hogy Egyiptomban esetleg szerez muszlim szövetségeseket, majd barátságot köt egyes indiai muszlim lázadókkal. Elsősorban Tipu szultánra gondolt, szeretett volna találkozni vele és esetleg segíteni őt abban, hogy meggyöngítse a briteket Indiában. De ez nem egészen biztos. Az is lehet, hogy Napóleon egyszerűen dicsőségre vágyott. Azért akart Egyiptomba menni, mert Egyiptom egykor hatalmas birodalom volt. 1798-ban tehát Napóleon Egyiptomba ment. Ezek a festmények őt ábrázolják Egyiptomban. Sikerült az akkor Egyiptomban uralkodó mamelukok hadseregét legyőznie. Ez volt a piramisok csatája. Napóleon ismét nagyon sikeresnek bizonyult, egyetlen dolog kivételével. Húszezer katonáját természetesen hajóval vitte Egyiptomba. Itt láthatóak, győztek Egyiptomban. De továbbra is háborúban álltak a britekkel. A hatalmas flottával rendelkező britek ekkor azt tették, hogy megbízták Horatio Nelsont az egyik hajóraj vezetésével. Nelson megtámadta az itt horgonyzó francia hajókat és egyszerűen elpusztította őket. Horatio Nelson tehát a nílusi csatában elpusztította a francia hajórajt. A kép ezt ábrázolja. Ez itt Horatio Nelson. Nelson admirális. A kép a nílusi csatát ábrázolja. A nílusi csata, amelynek következtében Napóleon húszezres serege a szárazföldön ragadt. Egyiptomban ragadt. Nem tudván, mit tehetne – mivel a seregét nem tudta hazavinni – Napóleon Damaszkuszba, Szíriába vonult. Ahol aztán serege nagy pusztítást okozott, nőket erőszakoltak meg, fosztogattak és hasonlók. De ettől még maradt a kérdés, hogyan juthatnak haza. Gondolhatod, hogy egy Napóleonhoz hasonló ambiciózus és egoista valakit nem igazán érdekelt a katonái sorsa. Amikor tehát 1799-ben lehetősége adódott, távozott. Egész hadseregét magára hagyta. Sok mindent elmond Napóleon jelleméről, hogy kész volt egész hadseregét hátrahagyni Egyiptomban és Szíriában, ahol az oszmánok megölhették őket. Majd visszasettenkedett Franciaországba. 1799-ben tehát Napóleon visszatért Franciaországba. Felírom. 1799-ben Napóleon visszatért Franciaországba. Amikor visszajutott, látta, hogy a Direktórium rendkívül népszerűtlen. Ennek pedig ugyanaz volt a legfőbb oka, amiért az ebben a videósorozatban szereplő valamennyi francia kormány népszerűtlen volt. Az emberek még mindig éheztek. Franciaország továbbra is szegény volt. Azoknak, akikről az összes eddigi videóban beszéltem, nem sikerült megoldaniuk azt a problémát, hogy Franciaország államcsődbe jutott, az emberek pedig éheztek. Az erőszakos cselekmények, a háborúk alatt a Direktórium mindvégig rendkívül népszerűtlen volt. Azután a Direktórium néhány tagja, ketten, illetve hárman összeesküvést szőttek a nagyon népszerű Napóleonnal. Államcsínyt terveztek. Úgy akartak hatalomra jutni, hogy lemondtak. Ezután közölték a Tuilériákban ülésező törvényhozókkal, hogy egy jakobinus lázadás zajlik és veszélyben vannak. El kellene menniük egy birtokra Párizstól nyugatra. Az ülések általában Párizsban voltak. Most pedig azt mondták nekik, hogy menjenek egy birtokra Párizstól nyugatra. A törvényhozók elmentek erre a birtokra, ahol az ígéret szerint Napóleon megvédte volna őket. Napóleon és a katonái őrizték őket. Napóleon őrizte őket. Amint odaértek, jött Napóleon és beszédet mondott arról, hogy ezek az emberek illegitimek. Látszott, hogy Napóleon valójában hatalomra tör. A törvényhozók kilökdösték a teremből. De amint kilökdösték, a bátyja megmutatta Napóleon sérüléseit. Azt mondta az üléstermet őrző külső őrségnek, hogy a bentiek erőszakossá váltak, ezért nekik be kell menniük rendet teremteni. A katonákat ez meggyőzte. Bementek és feloszlatták az Ötszázak tanácsát. Azaz feloszlatták a törvényhozást. Napóleon volt a törvényhozást feloszlató katonák parancsnoka. Ez lehetővé tette, hogy Napóleon és két összeesküvő direktóriumi tag megragadja a hatalmat. Ők hárman lettek Franciaország konzuljai. Megalakították a konzulátust, Franciaország új kormányát. Hamarosan új alkotmányt is elfogadtak. Ez az az időpont, amikor Napóleon megragadta Franciaországban a hatalmat. Mert bár ezzel a két fickóval együtt ragadta meg a hatalmat, elérte, hogy első konzulnak nevezzék. Napóleon elérte, hogy első konzulnak nevezzék. Ettől a pillanattól kezdve ő lett Franciaország teljhatalmú vezetője. A francia forradalom során tehát 1789-től, az abszolút uralkodó, XVI. Lajos uralmától eljutottunk 1799-ig, amikor 10 évvel később, a sok vérontás, a számos forradalom és ellenforradalom után Napóleon lett Franciaország ura.