A haiti forradalom (1. rész)

Ezúttal az európai zűrzavar helyett azzal fogok foglalkozni, ami a világ másik végén történik Franciaország egyik karibi gyarmatán, Saint-Domingue-en. Tudom, hogy pocsék a kiejtésem. Saint-Domingue, mai nevén Haiti Hispaniola szigetének nyugati fele. Ez volt az egyik olyan sziget, ahol Kolumbusz először megfordult, amikor elérte Amerika partjait. A sziget keleti fele, ami itt nem látható, mert a nyugati felére közelítettem rá, ma a Dominikai Köztársaság. Abban az időben Santo Domingo-nak hívták, és spanyol uralom alatt állt. Felírom. Itt van tehát Spanyolország. A sárga szín valószínűleg nem látszik jól. Ezt az oldalt Franciaország gyarmatosította. Felírom Spanyolországot vastagabb betűkkel. Így ni. Spanyolország gyarmatosította a sziget keleti felét, Franciaország pedig a nyugati felét. Hogy belelendüljünk a történelembe, 1492-ben megjelent Kolumbusz, és létrejött a spanyol gyarmat. Most csak a sziget nyugati feléről lesz szó. A keleti fele továbbra is spanyol gyarmat maradt. A nyugatit 1697-ben hivatalosan átadták a franciáknak, de addig spanyol gyarmat maradt. 1697-től addig az időszakig, amelyről most beszélünk, azaz az 1700-as évek végéig, a francia forradalomig francia gyarmat volt. Most valószínűleg azt mondod: „Sal, ez a sok zűrzavar Franciaországban történt. A királyokat megdöntötték, az embereket lenyakazták. A birodalmak háborúban álltak. Miért mész ilyen messze, a világ másik végére, hogy erről a kis szigetről beszélj?” Nos, úgy gondolom, hogy az elsődleges válasz, legalábbis francia szemszögből... persze vannak egyéb történelmi okok is, amiért szerintem ez fontos. De a fő ok az, hogy abban az időben Saint-Domingue volt – felírom – a legjövedelmezőbb rabszolgatartó gyarmat a világon. A gyarmatosítókat pedig mindvégig a profit érdekelte. A történelem e szakaszában nagyrészt csak ez érdekelte őket. Gondoljuk csak végig! Ne felejtsd el, hogy a francia forradalmat az váltotta ki – legalábbis szerintem az volt a fő ok –, hogy Franciaország államcsődbe jutott. Itt volt ez a kis sziget, egy rabszolgatartó gyarmat. Ültetvényei tonnaszámra termesztették a cukornádat, ami rendkívül sok nyereséget hozott. Bármi történt Saint-Domingue-en fontos volt Franciaországnak az államcsőd miatt. És nem csak az államcsődről volt szó, hanem szinte mindenkivel hadban álltak Európában. Gyerünk csak vissza és nézzük meg, mi is történt ekkor Franciaországban! Visszamegyünk Franciaországba. 1798-ben összehívták a Rendi Gyűlést. A harmadik rendet felbosszantották, ezért összegyűltek a labdaházban. Nemzetgyűlésnek nyilvánították magukat és letették a labdaházi esküt. Nemzetgyűlés, harmadik rend Illetve, miután Nemzetgyűlésnek nyilvánították magukat, kizavarták őket a teremből. Így a labdaházban kellett letenniük az esküt, amelyben megígérték, hogy létrehoznak egy alkotmányt. Szabadságról, testvériségről beszéltek, arról, hogy minden ember egyenlőnek születik. Ezek voltak a felvilágosodás nagy eszméi. Miközben mindez történt, jött egy üzletember, Vincent Ogé. Nem tudom, jól ejtem-e a nevét. Gazdag volt és félvér – ezt is felírom. Félvér volt, 1/4 részben afrikai, 3/4 részben európai vagyis francia származású. Párizsban járt üzleti úton. Miközben ott volt, kitört a forradalom, összehívták a Rendi Gyűlést. Ogé gazdag és művelt volt. Birtokai voltak a mai Haitin, az akkori Saint-Domingue-en. Rabszolgái is voltak. Egyértelmű akarok lenni ezzel kapcsolatban. Neki is voltak rabszolgái. Úgy gondolta, hogy ő is ér annyit, mint a környezetében lévő „tiszta” európaiak, de nem voltak ugyanolyan jogai. Közben nagy dolgok voltak folyamatban, új alkotmányról volt szó. Nézzük ezt részletesen! Elkezdett tehát lobbizni több más, haladó gondolkodású emberrel együtt. Egyenlő jogokért lobbiztak. Tehát Vincent Ogé egyenlő jogokért, választójogért, azért, hogy ne másodrangú állampolgárként kezeljék, a jogegyenlőségért lobbizott. Először nem vettek róluk tudomást. A Nemzetgyűlés jó dolgokra törekedett, de olyan messzire nem akartak menni, hogy ezt a gazdag, művelt, valószínűleg közérthetően beszélő embert egyenlőnek tekintsék. Így a követelést elutasították. 1790 márciusában azonban a Nemzetgyűlés elfogadott egy módosítást, ami egyebek mellett kimondta, hogy minden földtulajdonosnak egyebek mellett aktív állampolgárnak kell lennie. Erre Vincent Ogé és társai győzelmet hirdettek. Ez a megfogalmazás azt mondta ki, hogy valamennyi birtokosnak – márpedig neki volt földje, tehát birtokos volt – aktív állampolgárnak kell lennie. Ami választójogot adott nekik. Ogé tehát kijelentette, hogy ő és a hozzá hasonlók jogai győztek. Visszatért tehát Saint-Domingue-ra és elmondta a kormányzónak, hogy a franciaországi felfordulás közepette a Nemzetgyűlés választójogot adott neki. Sajnos Saint-Domingue kormányzója ezt nem vette tudomásul, nem hallgatott rá. Azt mondta, nem érdekli, mi történik Franciaországban, és nem ad Ogénak és a hozzá hasonlóknak választójogot. Ogé ennek nyilván nem örült. Úgy tűnt, hogy minden neki kedvez. Még a Nemzetgyűlés is neki kedvezett, de a kormányzó nem vett erről tudomást. Így amikor visszatért, és elutasították, lázadást indított. 1790 októberében tért vissza, a kormányzó elutasította a választójogot, így Ogé elindította a lázadást. Sajnos ez a lázadás nem volt sikeres. Világosan akarok fogalmazni. A lázadás nem irányult a rabszolgaság eltörlésére. Nem akart a sziget minden fekete lakójának választójogot adni. Azért lázadt fel, hogy a színes bőrű szabad földbirtokosok kapjanak választójogot, és valószínűleg ezzel hibázta el a lázadást. Szeretnék valamit elmondani az akkori Saint-Domingue népességéről. Élt ott 500 ezer afrikai származású rabszolga, 40 ezer fehér gyarmatosító és 28 ezer félvér, félvér színes bőrű szabad ember. Mivel csak a maga jogaiért lázadt, a 28 ezerből maga mellé állíthatott valahányat, akik szembe találták magukat a hatalmat birtokló, jól felfegyverzett 40 ezerrel. Ha úgy gondolkozott volna, hogy kiszélesíti a támogatói bázisát – lényegében feljebb akart jutni – tehát ha kissé többre törekedett volna, talán kihasználhatta volna az 500 ezer rabszolga elkeseredettségét. De nem ezt tette, így a lázadás elbukott, őt pedig elfogták, majd 1791 februárjában kivégezték. Úgy tűnt, minden hiábavaló volt. Ogé mindezt azért tette, hogy jogokat kapjon. Nem vettek róla tudomást, megpróbált fellázadni. A lázadás nem volt túl sikeres. Kivégezték, de az afrikai származású emberek elgondolkoztak mindezen. Nem világos, hogy Ogé lázadása közvetlenül vezetett-e ahhoz, ami a következő években bekövetkezett vagy sem, de bekövetkezett. És ő volt az, aki az első jelentős lázadást elindította. A kivégzését követően az emberek különösen északon morgolódni kezdtek. A legtöbb cukornádültetvény északon volt, a több ültetvény pedig több profitot jelentett. Sor került egy vudu szertartásra, amit egy Dutty Boukman nevű ember tartott. Kerestem róla képeket, de nem találtam. Sajnos nem léteznek. A vudu szertartáson lázadásra buzdította a rabszolgákat a mai Haitin, azaz Saint-Domingue-en. Nézd meg a demográfiai adatokat! Ha a rabszolgák fellázadtak volna a szigeten mindenki más ellen, gondolhatod, még ha nem is olyan jól szervezettek vagy olyan jól felfegyverezettek, mint a többiek, egyszerűen a létszámuknak köszönhetően valószínűleg elég sikeresek lettek volna. 1791-ben, 1791 augusztusában elkezdődött egy nagyszabású rabszolgafelkelés. Gondolhatod, hogy ez megrémisztette Franciaországot. Felejtsük el a forradalmat, a felvilágosodás új eszméit. Itt volt a világ legjövedelmezőbb gyarmata, ahol egyszerre csak kitört a lázadás. Mindkét fél embereit lemészárolták, az ültetvényeket felgyújtották. Az új francia kormány szemszögéből ez ártott a jövedelmezőségnek. Mindez akkor, amikor Franciaország államcsődbe jutott. Hadban állt más országokkal. Franciaország tehát delegációt küldött ennek a fickónak a vezetésével. Úgy hívták – tudom, hogy elrontom a kiejtést –, hogy Sonthonax. Nem tudom, hogy kell helyesen kiejteni. 6-7 ezer katonája volt. Azért küldték őket Franciaországból, hogy leverjék a rabszolgák felkelését és visszaállítsák a dolgok korábbi rendjét. Azért, hogy mindenkit Franciaország mellé állítsanak, 1792 áprilisában Franciaország... Felírom. A Törvényhozó Nemzetgyűlés – biztos emlékszel: 1791 végén új alkotmány született, összeült a Törvényhozó Nemzetgyűlés – teljes jogú állampolgárságot adott valamennyi színes bőrű szabad lakosnak. Vincent Ogé sajnos megelőzte a korát. Ha csak néhány évet várt volna, nem kellett volna fellázadnia. De az is lehet, hogy mindezt ő mozdította elő. Nem lehet tudni. Talán a lázadása, ami talán kiváltotta a rabszolgák felkelését, hozzájárult ahhoz, hogy a francia parlament elfogadja ezt a gondolatot. Talán ő váltotta ezt ki, talán magától is bekövetkezett volna, mindenesetre teljes jogú állampolgárságot kaptak a színes bőrű szabadok. A színes bőrű szabadok. Tekinthetjük ezt pozitív vagy negatív fejleménynek. Az volt benne pozitív, hogy összhangban állt a felvilágosodás és a forradalom eszméivel. Ha stratégiai nézőpontból vizsgáljuk, a franciák valószínűleg úgy gondolták, hogy ha a Haitin folyó zűrzavar közepette legalább őket, a félvéreket maguk mellé tudják állítani, sikerülhet elnyomni ezeket az embereket, a rabszolgákat. Legyünk őszinték! A színes bőrű félvér szabadok közül sokaknak voltak rabszolgái. Így az érdekeik akkoriban nagymértékben megegyeztek a fehér gyarmatosítók érdekeivel Saint-Domingue-en. Ha a franciák kicsit jobb stratégák lettek volna, megszilárdíthatták volna a szigeten a szabadok vagy az ültetvényesek hatalmát. Ők viszont Sonthonaxot küldték és 6-7000 katonát, hogy helyreállítsák a rendet. A szigeten azonban nagyon sokan felháborodtak. Az akkori fehér gyarmatosítók nem gondolkodtak liberálisan, és valószínűleg nem tetszett nekik a gondolat, hogy a szabad színes bőrűek velük egyenlő jogokat élvezhetnek. Így nyilvánvaló, hogy sokan ellenségesek voltak Sonthonaxszal. Azután – talán emlékszel rá – 1793 februárjában, ahogy az előző, illetve egy jóval korábbi videóban láttuk, 1793 februárjában elkezdődött a háború Nagy-Britanniával. Háború Nagy-Britanniával. Nagy-Britannia uralma alá tartozott viszont ez a sziget, Jamaika. Hogy világos legyen a dolog, a zöld szín Saint-Domingue-et jelöli. Ez tehát Saint-Domingue. Ez pedig Santo Domingo, ami spanyol uralom alatt állt. Ez komoly problémát jelentett. Itt van Sonthonax, aki feldühítette a fehérek egy részét. Megpróbálta leverni a rabszolgafelkelést, vagy legalábbis normalizálni a helyzetet. És akkor egyszerre csak itt voltak a britek, a fehér gyarmatosítók közül pedig sokan úgy gondolták, hogy ha Franciaország így jár el, akkor ők a britek mellé állnak. A britek mellé állnak, és a tőlük kapott segítséggel Saint-Domingue-en a maguk urai lesznek. Sonthonax tudomásom szerint liberálisabb meggyőződésű volt, amennyiben átérezte a félvérek, sőt talán még a rabszolgák helyzetét is. És stratégiai okokból azt is átlátta, hogy mi várható. Azt mondta: „van 500 ezer rabszolgám, és el kell hárítanunk a britek támadását.” Így hát – és ez nagyon merész tett volt – a rabszolgaság történetében ez volt az egyik legjelentősebb nyilatkozat. 1793-ban, 1793 augusztusában vagy a saját elveit követve vagy a brit fenyegetés miatt Sonthonax felszabadította valamennyi rabszolgát. Felszabadította az összes rabszolgát. Azt nem mondta ki, hogy a rabszolgáknak ugyanolyan jogaik lesznek, mint a földbirtokosoknak, de lényegében eltörölte a rabszolgaságot. Kezdetben csak északon, de szeptemberben és októberben kiterjesztette az egész francia gyarmati területre Saint-Domingue-en. Gondolhatod, hogy az addig lázadó rabszolgák kissé gyanakodtak erre az úrra. Úgy látták, őt azért küldték Saint Domingue-ra, a mai Haitira, hogy leverje a felkelést. 6-7000 katonával érkezett. A rabszolgák ellenségeivel összefogva megpróbálta leverni a felkelést. Most pedig hirtelen, ahogy a britek kezdtek veszélyt jelenteni, ő maga törölte el a rabszolgaságot, kijelentette, hogy a rabszolgaságnak vége. A rabszolgákat azonban már korábban becsapták, ezért azt gondolták, hogy valószínűleg ez is csak valami csel, amivel engedelmessé akarják őket tenni, és így könnyen legyőzni. Vezetőik ezért kissé gyanakodtak, de aztán 1794 februárjában a nyilatkozatot ratifikálták. Sonthonax nyilatkozatát ratifikálta a francia Nemzeti Konvent. Ratifikálta a francia Nemzeti Konvent. Májusban ez a hír eljutott a szigetre a felszabadított vagy fellázadt rabszolgákhoz, 1794 májusában. A rabszolgák vezetője – nagyon fontos, hogy ismerd a nevét – Toussaint Louverture (vagy L'Ouverture) volt. Ő volt a lázadók vezére. Korábbi rabszolga volt, aki saját magát képezte. Újra és újra bebizonyította, hogy ő volt az egyik legjobb katonai vezető szinte az egész történelem során. 1794 májusában Toussaint Louverture (kétszer is felírom a nevét) elhatározta, hogy a Francia Köztársaság mellé áll, Sonthonax mellé áll. A Francia Köztársaság mellé áll. Nézzük meg még egyszer a számokat! Itt van Toussaint Louverture. Ő volt az 500 ezer újonnan felszabadított rabszolga vezetője. Lényegében ők alkották a sziget katonaságát. Toussaint Louverture a sziget vezetője lett. Akár mondhatjuk azt is, hogy a sziget vagy a gyarmat parancsnoka vagy kormányzója. Annak ellenére azonban, hogy nagyon jó vezetői képességei voltak, kissé megalomániás is volt. Örökös kormányzónak nyilvánította magát. 1801-ben kiadott egy alkotmányt, amely megtette őt örökös kormányzónak. Mentségére legyen mondva, hogy akkoriban ez nem volt túl szokatlan a világban. Csak nézzük meg, hogy az Atlanti-óceán túlpartján mit tett Napóleon. Uralma alá hajtotta a Francia Köztársaságot, kikiáltotta magát – lényegében örökös – császárnak. Toussaint Louverture pedig úgy gondolta, hogy neki erre ugyanannyi joga van. Ő vezette el az embereket a szabadságba. Megbíztak benne. Úgyhogy örökös kormányzónak nevezte ki magát. Az is mentségére szolgál, és azt is megmutatja, hogy egy lépéssel a kor más uralkodói előtt járt, hogy nem pusztított el mindent. Megfegyelmezte a katonáit. Látni fogjuk, hogy egyik jobbkeze, Dessalines (tudom, hogy rosszul ejtem) Dessalines sokkal kegyetlenebb volt azokkal, akik ellen harcolt. Toussaint Louverture azonban nagyon fegyelmezett volt, és amikor hatalomra jutott, nem állt bosszút a félvéreken és a fehér ültetvényeseken. Felismerte, hogy a rabszolgák lényegében egy új nép egy új ország élén – ő úgy gondolta, hogy ez egy új ország –, de nem kellene mindent felforgatniuk. Meg kell próbálniuk a társadalmat észszerűen működtetni ahhoz, hogy ne tegyenek mindent tönkre. A Franciaországtól való függetlenséget sem kiáltotta ki. Ez is egy lényeges dolog volt. Nem akart teljesen elszakadni Franciaországtól, ezért nem akart függetlenséget. Megelégedett azzal, hogy az ország a francia birodalom része maradt, ő pedig kormányzó. Gondolhatod, hogy Napóleon két okból sem örült ennek. 1799-ben és különösen 1800-ban Napóleon hatalomra jutott, ő lett az első konzul. Napóleon nem elégedett. Két okból volt elégedetlen. Egyrészt itt volt ez a felkapaszkodott, aki a sziget örökös kormányzójává nyilvánította magát. Pedig erre csak Napóleonnak lett volna joga. Napóleon másik problémája az volt, hogy egy csapásra elvesztett 500 ezer rabszolgát, akiknek szabad emberként talán bért kellett fizetni ahelyett, hogy megparancsolták volna, mit tegyenek, majd zsebre tehették volna a profitot. Így a sziget, a gyarmat sokkal kevésbé jövedelmező lett. Napóleon a lelke mélyén vissza akarta állítani a rabszolgaságot, és látni fogjuk, hogy később ezt meg is tette. Nem kedvelte a rabszolgafelszabadítást. Odaküldte tehát a sógorát. Ha valami disznóságot kell elvégezni, azt kell megbízni vele, akiben van bizalmad. Odaküldte a sógorát, Charles Leclercet 40 ezer katonával. 40 ezer katonával. – Napóleon komolyan vette a helyzetet –, hogy foglalja vissza a szigetet Toussaint Louverture-től. Óriási ütközet zajlott Saint-Domingue-en, a sziget nyugati felén, azon a részen, amely francia uralom alatt állt. A francia csapatok kezdtek felülkerekedni. Nem segített, hogy Toussaint Louverture egyes tábornokai, legközelebbi támogatói, amint felismerték, hogy mi következik, amikor látták, hogy Leclerc..... – a következő videóban beszélek majd arról, hogy milyen barbár dolgokat követett el ez a fickó. Tehát amint Toussaint Louverture egyes tábornokai felismerték, hogy mi következik, ellene fordultak. Egyikük majd végül befejezi a forradalmat. De miközben Toussaint L'Ouverture oldalán harcolt, Jean-Jacques Dessalines és Toussaint Louverture néhány közeli embere átállt Leclerchez. Leclerc úgy tett, mintha nem akarná visszaállítani a rabszolgaságot, nem akarná elvenni az afrikai származásúak állampolgári jogait. Úgy tett, mintha csak Toussaint Louverture-t akarná leszállítani a magas lóról. Ezért aztán Dessalines azt mondta, hogy Saint-Domingue érdekében Leclerc mellé áll. Ezáltal Toussaint Louverture nagyon nehéz helyzetbe került. Leclerc ekkor tárgyalást ajánlott neki, hogy megpróbálják kitalálni, hogyan lehetne őt és az általa vezetett embereket Napóleon kialakuló birodalmába integrálni. Az erkölcsös, az emberekben megbízó és tisztességes Toussaint Louverture úgy gondolta, hogy Charles Leclerc is tisztességes ember. Elment tehát a találkozóra, hogy megvitassák az integráció feltételeit. De kiderült, hogy Charles Leclerc nem tisztességes. Rajzolok is neki ide ördögszarvakat. Amikor Toussaint Louverture egyedül megérkezett, hogy részt vegyen egy civilizált találkozón, Leclerc letartóztatta, foglyul ejtette és hajóval Franciaországba küldte. Toussaint Louverture börtönben halt meg Franciaországban. Franciaországban halt meg. Itt most befejezem ezt a videót. Szomorú pillanat volt ez. A rabszolgák ideiglenesen szabadok lettek. Toussaint Louverture, ez a jelentős történelmi személyiség állt a rabszolgák élén, és megpróbált új kormányt felállítani. De Charles Leclerc, Napóleon megbízottja és sógora erőszakkal legyőzte őt. A videó végére itt egy idézet Toussaint Louverture-től, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a következő videóban. Ezt akkor mondta, amikor elfogása után hajóval vitték Franciaországba. „Azzal, hogy engem megbuktattatok, (itt a teljes idézet) Azzal, hogy engem megbuktattatok, Saint-Domingue-on csak a szabadság fájának törzsét vágtátok ki. De újból ki fog hajtani számos és mélyre nyúló gyökeréből.”