A japán imperializmus

Ebben a videóban arról lesz szó, hogyan vált Japán, amely a világ egyik legelszigeteltebb országa volt a Tokugava sógunátus idején, az első fejlett ipari országgá és világhatalommá Ázsiában. A történészek az imperializmust vagy a gyarmati rendszert gyakran két kategóriába sorolják. Ezek a telepes gyarmatosítás és a gazdasági gyarmatosítás. A telepes gyarmatosításra jó példa az amerikai kontinens, Ausztrália vagy Dél-Afrika, ahova a birodalmak embereket küldtek, hogy betelepítsék ezeket a területeket, és gyakran az őslakosságot elűzve uralkodó osztállyá váljanak. A gazdasági gyarmatosítás elsődleges célja, hogy kielégítse az ipari forradalom állítólagos igényeit. Erre jó példa India és Indonézia. A gyarmatosítók nyersanyagokat akartak szerezni a termelékenység növeléséhez, valamint piacokat. Ebben az összefüggésben, ha Japán átalakulását tekintjük, amint rendkívül elszigetelt államból imperialista hatalommá vált, találd ki, hogy e két indíték közül melyik volt az elsődleges Japán számára! Vagy lehet, hogy volt egy harmadik indíték is? Kezdjük a 19. században! Japán a Tokugava sógunok uralma alatt állt, akik az országot lezárták a külföldiek előtt. Ennek egyik oka az volt, hogy már a 17. században tartottak a keresztény misszionáriusok befolyásától. Indiában ott voltak a britek. A spanyolok ekkor már évszázadok óta ott voltak a Fülöp-szigeteken. A hollandok uralma alatt állt a későbbi Indonézia nagy része. Narancssárga szín jelöli, ahol a franciák rendelkeztek jelentős befolyással Indokínában és Dél-Kelet Ázsiában. Az őszibarackszín pedig azokat a területeket jelöli, amelyeket később, a 19. század második felében szereztek meg. Hogy valóban megértsük Japán indítékait a 19. században, arra kell gondolnunk, ami a Csing-dinasztia Kínájában történt, és amiről az ópiumháborúkkal foglalkozó videóban beszéltem. A britek és más imperialista hatalmak be akartak jutni a kínai piacra. Az európaiaknak kínai porcelán és kínai selyem kellett, a kínaiakat viszont nem érdekelte az európaiakkal folytatott kereskedelem. Az európaiak, elsősorban a britek végül találtak valamit, amire a kínaiak vágytak. Ez volt az ópium, egy addiktív kábítószer, a heroin és a morfium fő hatóanyaga. A kínai kormány természetesen nem akarta beengedni az ópiumot az országba, de ahogy korábbi videókban említettem, a briteknek sikerült erőszakkal bejutniuk Kínába az első ópiumháború során, az úgynevezett ágyúnaszád-diplomáciával. Miután megnyerték az első ópiumháborút, a briteknek sikerült engedményeket kicsikarniuk a kínaiaktól, többek között ezeknek a kikötőknek a megnyitását. De a briteknek ez sem volt elég. Így következett 1856 és 1860 között a második ópiumháború, ami után legalizálták az ópiumot, ezt az addiktív kábítószert. Kína helyzetét súlyosbította, hogy ugyanebben az időben folyt egy hihetetlenül véres polgárháború is, amelyben több mint 20 millió ember halt meg. A történészek szerint részben az volt a polgárháború oka, hogy a kínaiak elvesztették bizalmukat a Csing-dinasztiában az ópiumháborúk és a társadalmat romboló ópium következtében. A japánok figyelemmel kísérték mindezt, és ők is érintkeztek a Nyugattal. 1853-ban egy amerikai hajóskapitány, Matthew Perry néhány hajójával megérkezett Edo, a mai Tokió kikötőjébe, és rá tudta venni a japánokat, hogy kereskedjenek az Egyesült Államokkal. Azt a kifejezést, hogy rá tudta venni, fenntartással kell kezelni, mert ez ismét az ágyúnaszád-diplomácia egyik formája volt. A japánok látták Perry kapitány hajóit, és tudták, mi történt az első ópiumháborúban. Nem volt kedvük ahhoz, hogy ők is ugyanúgy járjanak. Amikor Perry kapitány 1854-ben még több hajóval tért vissza, a japánok úgy döntöttek, hogy nem harcolnak ellenük. Megnyitják a kikötőket és engedélyeznek valamennyi kereskedelmet. Mindez nagy fordulatot jelentett. Korábban ugye a Tokugava sógunok több mint 200 évre lezárták az országot, ekkor azonban megértették a helyzetüket. Nem voltak képesek megvédeni magukat az amerikai hadihajókkal szemben. Akárcsak Kínában, az amerikaiaknak adott japán engedmények elkezdték aláásni a Tokugava sógunátusba vetett bizalmat. Hogy megvilágítsam, hogyan éreztek az emberek a 19. század közepén Japánban, itt van néhány idézet Simazu Nariakirától, Satsuma feudális urától (daimyo). Satsuma itt található, Japán déli csücskében. Nariakirát kora egyik nagy gondolkodójának tartották. Ez a fénykép nem túl éles, de ezt tartják az első, japánok által készített fényképnek. Ez az időpontot is érzékelteti, ekkor kezdték először használni a fotográfiában a dagerrotípiát. „Elképzelhetetlen volt, hogy Kína ilyen mértékben tönkre megy.” Az ópiumháborúkról van szó. A Taiping felkelésről van szó. „Ezen a hatalmas területen és ekkora népességben nem hiányozhattak a hűséges és elkötelezett hazafiak. De az ópiumháború óta a kormányzás zavarodott és eredménytelen volt. Felkelés sújtotta, miközben Anglia és Franciaország kívülről támadta meg. Japán Kínától keletre fekszik, és helyzete szükségessé teszi, hogy azonnali lépéseket tegyen annak érdekében, hogy ne jusson Kína sorsára. Abban a percben, amikor Anglia megvalósítja tervét Kínában, minden bizonnyal kelet felé fordítja majd katonai erejét. Ha mi kezdeményezünk, győzhetünk. Ha nem, legyőznek minket.” Ezt a legutóbbi mondatot gyakran idézik. „Ha mi kezdeményezünk, győzhetünk. Ha nem, legyőznek minket.” Mintha az imperializmus mellett emelne szót. Vagy birodalom leszel, vagy valaki birodalmának része. Japán pedig ezen az úton indult el. 1867-ben trónra került a fiatal Meidzsi császár, aki ekkor csak 15 vagy 16 éves volt. Ezzel kezdődött az úgynevezett Meidzsi-restauráció. Mondhatjuk, hogy ezzel a császár visszakapta a hatalmát. Császár létezett a sógunátus idején is, de csak névleges hatalma volt. A valódi hatalom a sógun kezében volt. Ekkor azonban a császár vissza tudta szerezni a sógunoktól a hatalmat. De a Meidzsi-restauráció jelentősége talán inkább az volt, hogy Japánt zárt, feudális országból mindössze néhány évtized alatt modern, iparosított imperialista hatalommá alakította. Ennek érzékeltetésére itt van néhány adat: 1875-ben 600 ezer tonna szenet termeltek, 1913-ban 21,3 millió tonnát. Azaz csaknem negyvenszeresére nőtt a kitermelés. 1873-ban volt 26 gőzhajójuk, 1913-ban 1514. 1872-ben mindössze 18 mérföldnyi (29 km) vasúti sín. 1914-re 7100 volt az országban. Meidzsi császár 1912-ben halt meg. 1914-ben elkezdődött az első világháború. Ahogy más videókban szó van róla, az iparosítás lehetővé tette, hogy Japán az első világháború egyik főszereplőjévé váljon. A 19. és a 20. század fordulóján Japán felhasználta a számokban látott ipari hatalmát arra, hogy területeket foglaljon el és imperialista hatalommá váljon. Az élénk piros szín jelöli a Japán által a II. világháború végéig elfoglalt területeket. Koreát a 20. század elején foglalták el. És bár Lengyelország Hitler általi megtámadását szokták a második világháború kezdetének tartani, Észak-Kelet Kína Japán általi elfoglalását, nagyon brutális elfoglalását vélik sokan a második világháború valódi kezdetének. A második világháború előrehaladtával Japán egyre több és több területet tudott elfoglalni: francia Indokínát, brit Burmát, holland Kelet-Indiát, Indonéziát, a Fülöp-szigeteket. Ez a birodalom csak akkor szűnt meg, amikor Japánnak meg kellett adnia magát 1945-ben, a második világháború végén. Visszatérve az előző kérdéshez: milyen gyarmati hatalom volt Japán? Nyilvánvalóan ásványkincseket akart szerezni. Különösen, amikor háborúban állt. Hozzá akart férni Indonézia kőolajához. Hozzá akart férni mindazon ásványkincsekhez, amelyek ezeken a területeken előfordultak. Ugyanakkor az is szerepet játszott, hogy globális hatalommá akart válni attól tartva, hogy ha nem lesz az, maga válhat a gyarmatosítás áldozatává.