Napóleon lemondásra kényszerül

A legutóbbi videóban azt láttuk, hogy Napóleon seregét megtizedelték, amikor megpróbált visszavonulni Oroszországból. Ahogy abban a videóban mondtam, az orosz hadjárat kezdetén, nagyjából 450 ezer katona állt a parancsnoksága alatt. Amikor pedig visszavonult, nagyjából tízezer katonája maradt. Itt hozzáfűznék egy megjegyzést. Ezek a számok nem biztosak. A történészek nem biztosak a pontos számokban. Időnként 500-600 ezres kezdő létszámról és 30-40 ezer visszavonulóról szólnak a beszámolók. Azért ezeket a számokat fogadtam el, mert Minard térképén ehhez nagyon közeli számok vannak. Itt 422 ezret mond. Az Oroszországból távozók száma nála tízezer. De szeretném, ha tudnád, hogy ezek nem pontos számok. Attól függően, hogy hogyan számoljuk a katonákat, hogy azokról beszélünk-e, akik közvetlenül Napóleon parancsnoksága alatt állnak, vagy akik közvetlenül vesznek részt az Oroszország elleni támadásban, vagy olyan katonákról, akik esetleg csak támogatják, különböző számokat kapunk. Az is kérdés, hogyan számoljuk az áldozatokat. Minden attól függ, hogyan számolunk. De fölösleges mondani, a dicső francia hadsereget megtizedelték, miután megtámadta Oroszországot. A legutóbbi videó végén azt is elmondtam, hogy ezt követően Európa többi része, azok az országok, amelyek újra és újra koalíciókat alakítottak Napóleon ellen, vérszemet kaptak. Oroszország megtámadását tehát már tekinthetjük a hatodik koalíció kezdetének. Ott volt Nagy-Britannia. Nagy-Britannia ebben az egész korszakban, a napóleoni háborúk, sőt már a francia forradalom alatt állandóan hadban állt a franciákkal és Napóleonnal. Most Oroszország is hadviselő fél, szintén szemben áll Napóleonnal. Az, hogy Napóleon visszavonult, még nem jelenti azt, hogy vége az Oroszországgal való háborúnak. Napóleon több alkalommal megalázta Poroszországot. Most pedig a poroszok is csatlakoznak a többséghez, amint látják, amint meghallják, hogy Napóleon seregét megtizedelték. Így az egyesült orosz-porosz sereg megtámadja Napóleont. De bármennyire is úgy tűnik, hogy Napóleon csapatait megtizedelték... Ha megnézzük az előző videóban részletesebben tanulmányozott Minard-féle térképet, erről a területől van szó. Oroszország megtámadása nagyjából itt kezdődött és erre folytatódott. Napóleon tehát most visszavonul. Mondhatnánk, hogy csak tízezer vagy húszezer vagy harmincezer katonája van. Ez semmi. Az egyesült szövetséges erők gyorsan elbánnak majd vele. Napóleon azonban, függetlenül attól, hogy emberileg mit gondolunk róla, nem volt ostoba. Remekül tudott hadsereget szervezni. És nagyon jó katonai stratéga volt. Nagyon gyorsan sikerült hadserege létszámát 30 ezer főről 130 ezerre növelnie. Majd végül 400 ezer főre. Bár ez a hadsereg minőségileg nem ugyanolyan 400 ezres sereg, mint az, amelyikkel az orosz hadjáratot kezdte. Voltak egyéb, Napóleonnal szövetséges csapatok is. A Rajnai Szövetség német csapatai, akik szimpatizáltak a Francia Császársággal. De ismétlem, ezek nem voltak olyan fegyelmezettek, mint a Napóleon közvetlen irányítása alatt álló katonák. Mindenesetre nagyon gyorsan sikerült felállítania egy olyan sereget, amelynek esélye volt arra, hogy ellen tudjon állni a hatodik koalíciónak. A hatodik koalíció azonban sokkal nagyobb volt. Attól függően, hogy melyik beszámolót nézzük, a hatodik koalíció a mai Németország – akkoriban a Rajnai Szövetség, még korábban a Német-római Császárság – területén nagyságrendileg egymillió katonát állított ki. Nem egymillió dollárt. Egymillió katonát. Így annak ellenére, hogy Napóleon fel tudott állítani egy hadsereget, még így is túlerővel kellett szembenéznie a mai Németország területén. A túlerő kétszeres volt. Mégis, az egyesült orosz és porosz seregekkel való első összecsapásokban Napóleon diadalmaskodott. Talán nem azt kellene mondanom, hogy diadalmaskodott, ez túl sokat jelent. Megnyerte a csatákat Lützennél és Bautzennél. Azután Drezdánál nagyon fontos győzelmet aratott. Ezek a helyek nagyjából itt vannak, hogy a földrajzi helyzetet is érzékeld. Itt látod Drezdát a térképen. E vereségek után a koalíció azt mondta: „Nahát, ez a Napóleon! Bár mi vagyunk túlerőben, és bár nagyon gyorsan kellett összeszednie a csapatait, remek katonai stratéga. Még mindig elver minket a csatatéren.” Ezután kidolgozták az úgynevezett Trachenberg-tervet. Bár nem világos, hogy erre valóban szükség volt-e. A Trachenberg-terv lényegében azt mondta ki, hogy próbáljanak nem a Napóleon közvetlen parancsnoksága alá tartozó csapatokkal összecsapni. Próbáljanak Napóleon azon embereivel összecsapni, akikre át kellett ruháznia a parancsnokságot. A marsallokkal, a többi tábornokkal. [Kerülni az összecsapást Napóleonnal.] Egyszer majd szeretnék egy részletesebb videót készíteni Napóleon harctéri zsenialitásáról. Csatáról csatára megvizsgálva, hogy miért tekintik az emberek Napóleont nagyszerű katonai parancsnoknak. Ellenségei mindenesetre nagyra értékelték, hogy a túlerő ellenére roppant leleményes és furfangos volt, és mindig képes volt a vereséget győzelemmé fordítani. Volt tehát ez a terv, hogy ne bocsátkozzanak harcba Napóleonnal. „Annyi katonánk van, próbáljunk meg egyszerűen veszteségeket okozni a franciáknak, a többi parancsnoknak.” Hatalmas túlerőben voltak a franciákkal szemben. Az egész küzdelem ebben az időben ezen a területen folyt. Aztán Lipcsénél.... És hogy az időzítést is érzékeld, emlékszel, ugye, Oroszországba 1812 végén törtek be. Felírom. Valamilyen más színnel, ide. Oroszországba tehát 1812 végén törtek be. Az 1812-es tél kezdetén, és valójában ez tizedelte meg Napóleon seregét. Aztán eljutunk 1813-ig, ekkor volt Lützen és Bautzen. 1813 májusában. A tél után ez némi időt adott Napóleonnak, hogy összegyűjtse csapatait. Abban a korban a dolgok lassabban történtek. Az emberek nem tudták pontosan, mi történik a csatatéren. Időbe telt, amíg az információ és a hadseregek eljutottak valahova. Abban az időben főként gyalogosan közlekedtek. Ezután 1813 augusztusában Napóleon jelentős győzelmet aratott Drezdánál. Végül 1813 októberében a koalíció rávette Ausztriát is a csatlakozásra. Ez volt a legkiterjedtebb koalíció. A legtöbb koalícióban ritkán volt együtt Ausztria, Poroszország, Oroszország és a többiek. Most azonban mindannyian összejönnek. Ausztria benne van a koalícióban. Svédország is. Természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, ami az Ibériai-félszigeten történik. Spanyolországban és Portugáliában lázadók vannak. Ekkor valamennyi európai nagyhatalom szövetkezik Napóleon ellen. 1813 októberében főleg az osztrákok, a poroszok és az oroszok Lipcsénél találkoznak Napóleonnal. A térképen itt. A túlerejük Lipcsénél kétszeres volt. Vereséget tudtak mérni Napóleonra és visszavonulásra kényszerítették. Lipcsénél következett be az első valóban jelentős vereség. Ez a lipcsei csata egy képe. Népek csatájának hívják, mert olyan sok hadviselő fél vett részt ebben a csatában. Becslések szerint 600 ezer katona harcolt benne. 400 ezer a hatodik koalíció oldalán, 200 ezer Napóleon oldalán. És a becslések szerint 100 ezer volt a halottak és sebesültek száma. Hatalmas és rendkívül véres ütközet volt, amely rákényszerítette Napóleont, hogy visszavonuljon. Oroszországból már korábban ki kellett vonulnia. Most pedig kivonul a Rajnai Szövetség területéről, ami lényegében francia uralom alatt állt. Napóleon valóban fenyegetve érzi magát. Most Franciaországot fogja védeni. És ne feledjük, ezzel egy időben az Ibériai-félszigeten is történtek dolgok. Ott volt Arthur Wellesley. Biztos emlékszel rá. Ő a brit tábornok, aki Spanyolországban és Portugáliában a lázadók élére állt. 1813 végén győzelmek sorozatát aratja a franciák felett. Betör Franciaországba. Ez itt a Pireneusok. Átkel rajta és több ütközetet is megnyer a Pireneusokban. Aztán egy utolsó erőfeszítés, Napóleon serege számbelileg jelentősen alulmarad. Ütközetekbe bocsátkozik az ellenséggel Franciaország észak-nyugati részén, e területen. Ez a hatnapos hadjárat. 1814-ben vagyunk. A lipcsei csata 1813 végén volt. Napóleon visszavonult. Most 1814-ben járunk. 1814 elején, februárban kezdődik a hatnapos hadjárat. És ez volt Napóleon utolsó kísérlete arra, hogy megmutassa katonai zsenialitását. A jelentős túlerő ellenére négy jelentős csatában sikerült – legalábbis ezekben a csatákban – legyőznie a koalíciót, noha számbelileg jelentősen alulmaradt. Továbbra is megmutatta katonai zsenialitását. Egy ponton azonban a számok túl nyomasztóak lettek. A francia csapatok nem tudtak eredményesen szembeszállni a koalícióval, különösen, miután Oroszországban megtizedelték őket. Majd további nagyszámú katonát veszítettek még a győztes csatákban is a mai Németország, az akkori Rajnai Szövetség területén. Azután a szövetségesek, a koalíció, 1814 márciusában a hatodik koalíció bevonul Párizsba. Ezen a képen az oroszok vonulnak be Párizsba 1814 márciusában. Napóleon azonban nem akarta feladni. Áprilisban azt mondta a tábornokainak: „Gyerünk, foglaljuk vissza Párizst!” De végül a tábornokok eljutottak arra a pontra, hogy cserben hagyják Napóleont és nem voltak hajlandók követni. Erre Napóleon azt mondta: „Akkor felszólítom a katonákat, hogy kövessenek.” Mire a tábornokok: „Megpróbálhatod, de nem fognak követni.” Tehát nem voltak hajlandóak semmit sem megtenni, amit Napóleon akart. Napóleon rákényszerült – és ez így vagy úgy mindenképp megtörtént volna, csak ez kevésbé véres mód volt –, 1814 áprilisában – ez egy nagyon fontos történelmi időpont – Napóleon rákényszerült, hogy lemondjon. [Napóleon lemond a trónról.] És nem csupán a trónról mondott le – erről talán készítek egy másik videót –, hanem érvénytelenné kellett nyilvánítania minden követelést, amit fia vagy valamelyik leszármazottja támasztott volna a jövőben Franciaország császári vagy királyi trónjára. Tehát lemondásra kényszerült. Rendkívül fontos időszak: 1814. Gondoljuk csak meg, mikor uralkodott Napóleon! 1799 végén ragadta magához a hatalmat. Napóleon tehát 13 vagy 14 éven keresztül Franciaország teljhatalmú uralkodója volt. Nagy pusztítást okozott Európában. Most pedig mindennek vége. Látni fogjuk, hogy ez egyelőre ideiglenes. De már hamarosan Napóleon történetének végére érünk. A fontainebleau-i szerződés értelmében lemondásra kényszerül. Elba szigetére száműzik. Csak hogy tudd, Elba egy kis sziget itt az olasz partok mentén. Napóleonnak itt kellett élnie. Nem tűnik túl rossz helynek. Megtarthatta a császári címét, és megengedték, hogy uralkodjon Elbán. Módja volt arra, hogy meglehetősen pozitív dolgokat csináljon a szigeten. Látni fogjuk, hogy nagyon rövid idő múlva elhagyja a szigetet. Pedig nem volt túl rossz a helyzete. A mai korban, ha valaki közvetetten vagy közvetlenül felelős lenne civilek és katonák millióinak lemészárlásáért, nem küldenék egy kellemes éghajlatú helyre, nem adnának neki ilyen szép házat. És nem engednék meg neki, hogy uralkodjon a szigeten. De azt hiszem, abban az időben a tábornokok és a királyok úriembernek tekintették egymást és nem akartak túlságosan gonoszak lenni egymással, mert esetleg a dolgok megfordulhattak az ő kárukra. Ahogy említettem, 1814 áprilisában száműzték Elbára. Ezután a koalíció – erről még lesz szó – XVI. Lajos testvérét – emlékszel XVI. Lajosra, a francia forradalomra és a rendekre? – tehát XVI. Lajos öccsét ültetik a trónra. Ez itt XVIII. Lajos. XVI. Lajos öccse. Megteszik Franciaország királyának. Tehát az egész francia forradalom, Napóleon hatalomra kerülése, az Emberi és polgári jogok nyilatkozata után újra egy király kerül hatalomra. Ez a fickó az atlaszselyem öltözetben. Nem nagyon különbözik a bátyjától. És ha azt kérdezed, hogy ha a bátyja XVI. Lajos, ő pedig XVIII. Lajos, ki volt XVII. Lajos? Ő XVII. Lajos. Itt a képen. Ő XVII. Lajos XVI. Lajos fia, ő lett volna a trónörökös, nagybátyja, XVI. Lajos öccse, XVIII. Lajos előtt. De meghalt a börtönben. Ha királypárti lettél volna, őt tartottad volna királynak apja lefejezése után. Van egy izgalmas történet. Azt mondják, hogy 1795-ben meghalt. De nagyon sokan úgy hiszik, hogy megszökött és normális életet tudott élni és így tovább. De persze sehol nem találták. Így aztán XVIII. Lajos – XVI. Lajos öccse – lett Franciaország királya. De Napóleonról még hallani fogunk.