Nagy Sándor

Nagy Sándor egyik utóda, az i. e. 361—281 között élt Lüzimakhosz uralkodása alatt a trák királyságban vertek egy érdekes érmét. A mai Törökország északnyugati részén, az ókori Parion városában vert érmén Nagy Sándor feje látható, koronája két oldalán kosszarvakkal. A szarvak az egyiptomi Ámon isten – vagy a vele sokszor összekevert Zeusz –szimbólumai voltak, és Nagy Sándor az ő leszármazottjának tartotta magát. Az isteni szarvak segítségével Nagy Sándor isteni rangra jutott.

Meglepő módon Nagy Sándor nem veretett saját képmásával érméket; ezt az utódai tették meg. Vajon miért hivatkoztak utódai az elhunyt elődjükre, amikor új birodalmakat alapítottak? Ennek oka, hogy Nagy Sándor a hatalom, a katonai zsenialitás és a hódítás erőteljes szimbóluma volt és maradt, akár pontos történelmileg ez a jellemzése, akár nem. Híre, neve és hatalmának legendája halála után még sokáig tovább élt, és hatással volt a politikára.

Hogyan mesélhetjük akkor el Nagy Sándor történetét úgy, hogy a mítoszokat és legendákat leválasztva pontos beszámolót adjunk? Nehéz, de fontos feladat ez, mert Nagy Sándor története egyben a görög birodalom története is, ami jelentős hatást gyakorolt nagy kiterjedésű – Európán, Ázsián és Afrikán át húzódó – régiókra.

Rendelkezésünkre állnak régi beszámolók Nagy Sándor életéről, melyek i. e. 30 és az i. sz. 3. század között íródtak, évszázadokkal halála után. A legkorábbi ismert beszámoló Diodorosz görög történetírótól származik, de fennmaradtak más – köztük római – történetírók történetei is; ezeket a szerzőket Nagy Sándor történetíróinak nevezik. Ők a Nagy Sándor halála után nem sokkal született beszámolókból merítettek, amelyeket a Nagy Sándor hadjárataiban vele együtt harcolók írtak.

Nem világos azonban, mennyire megbízhatóak ezek az elbeszélések, mivel számos olyan görög és római állam propagandája járja át őket, melyek uralkodói Nagy Sándor hírnevét használták fel hatalmuk megszilárdítására. A teljes kép megteremtése érdekében a történészek Nagy Sándor birodalmának más részeiből, például Babilonból származó forrásokat is felhasználnak. Egy babiloni agyagtáblán például Nagy Sándor halálát akkád nyelven örökítették meg, ami így szól: „A 29. napon a király meghalt.”

Az a tény, hogy Nagy Sándor életéről és hadjáratáról egymástól ennyire távol eső helyekről tudunk információt szerezni, hatalmas kiterjedésű birodalomra utal. Tudjuk, hogy Nagy Sándor erőskezű katonai vezető volt. Jelentős hadjáratokat vezetett Görögországból Perzsiába, Babilonba, Egyiptomba és azon túl is, az új területek meghódításakor kihasználva a helyi politikai helyzetet.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a történelem nem csupán nagy emberek története. Nagy Sándor birodalma nem csak az ő katonai tehetségének köszönhetően növekedett, hanem azért is, mert apja sikeresen használta ki Görögország labilis politikai helyzetét. Nagy Sándor katonai hódításaira is nagyon különleges politikai körülmények között került sor, ami megkönnyítette, hogy gyorsan és kevés ellenállásba ütközve növelje meg birodalma területét.

Nagy Sándor uralkodása végül nagyon rövid ideig – mindössze körülbelül egy évtizedig – tartott. Birodalma a legnagyobb hatást talán azzal gyakorolta, hogy az uralkodása után még sokáig fennmaradt utódállamokon keresztül elterjesztette a görög kultúrát.

A peloponnészoszi háborút követően a görög poliszok vagy városállamok megosztottak voltak, és erőforrásaik jó részét kimerítették. Ez megnyitotta az utat északi szomszédaik, a makedónok hódítása előtt, akiknek vezetői egyre erősödtek, és hatalmuk megszilárdulóban volt. A görögök Makedóniát általában elmaradott országnak tekintették, amely csak fakitermelésre és birkalegeltetésre alkalmas. A makedónok a görög egyik dialektusát beszélték, és ellentétben a független görög városállamokkal, egy király és számos félig-autonóm klán uralma alatt álltak. Az egyik leghatalmasabb uralkodó II. Fülöp (Philipposz) volt.

Bár gyakran csak Nagy Sándor apjaként emlékeznek rá, az i. e. 359 és 336 között uralkodott II. Fülöp maga is tehetséges uralkodó és katonai vezető volt. Sikerei tették lehetővé fia győzelmét III. Dareiosz fölött és Perzsia meghódítását. Fülöp gyenge, fejletlen társadalmat örökölt gyenge, fegyelmezetlen hadsereggel. Ezt olyan erős katonai erővé fejlesztette, amely meghódította a Makedónia körüli területeket és leigázta Görögország nagy részét. Vesztegetéssel, háborúval és fenyegetésekkel szilárdította meg királyságát. Az ő hozzáértése és eltökéltsége nélkül a történelem soha nem hallott volna Nagy Sándorról.

Amikor Fülöpöt i. e. 336-ban meggyilkolták, Nagy Sándort gyorsan királlyá koronázták. Miután leverte az uralma elleni valamennyi komoly fenyegetést – és mivel a khairóneiai csatát követően a görög városállamok már szilárdan makedón uralom alatt álltak – Nagy Sándor belefogott az apja által tervezett nagy hadjáratba, hogy meghódítsa a hatalmas Perzsa Birodalmat.

Nagy Sándor ki tudta használni Perzsiában a politikai bizonytalanságot. Perzsián kívül eljutott Kisázsiába, Szíriába, Egyiptomba, Mezopotámiába és Baktriába. De nem változtatott jelentősen a fennálló közigazgatási rendszereken, inkább csak céljainak megfelelően alakított rajtuk. Mindaddig, amíg a meghódított népek nyitva tartották a csapatai élelmezéséhez és felszereléssel való ellátásához szükséges útvonalakat, Nagy Sándor nem törekedett arra, hogy rájuk kényszerítse saját elképzeléseit az igazságról, a vallásról vagy a helyes magatartásról; ez pedig jelentős mértékben segítette azt, hogy hatalmas területek fölött tudjon uralkodni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne verte volna le kegyetlenül a felkeléseket, vagy habozott volna könyörtelenül elpusztítani azokat, akik szembeszálltak vele.

Hódításai során Nagy Sándor mintegy húsz, az ő nevét viselő várost alapított, többségüket a Tigris folyótól keletre. Az első és a legnagyobb az egyiptomi Alexandria volt, amely jelentős városközponttá vált a Földközi-tenger mentén. A városok elhelyezkedése követte a kereskedelmi útvonalakat és a védelmi szükségleteket. A városok eleinte minden bizonnyal sivárak, szinte csak védelmi célokat szolgáló helyőrségek voltak. Nagy Sándor halála után az ezekben a városokban letelepedett görögök közül sokan megpróbáltak visszatérni Görögországba. Azonban Nagy Sándor halála után körülbelül egy évszázaddal számos ilyen település még mindig virágzott, díszes középületekkel és mind görögökből, mind helyiekből álló jelentős számú lakossággal.

Nagy Sándor városait valószínűleg a birodalom közigazgatási központjainak szánta, ahova elsősorban olyan görögök telepedtek le, akik közül sokan az ő hadjárataiban szolgáltak. Az adminisztratív központok feladata az volt, hogy felügyeljék az újonnan meghódított alattvaló népeket. Nagy Sándor életében ez nem valósult meg, ő azonban törekedett arra, hogy a meghódított területeken, így Perzsiában is egységes uralkodó osztály hozzon létre, és gyakran házassági kötelékeket is felhasznált arra, hogy a hódítók és meghódítottak keveredjenek. Felhasználta a perzsa udvar kultúrájának elemeit, létrehozta királyi viseleteik saját verzióját, és átvett néhány udvari ceremóniát is. Sok makedónnak nem tetszett ez a politika, mert úgy vélték, hogy a görög és idegen kultúrák keresztezése sértő. Nagy Sándor egységesítési próbálkozásai a hadseregre is kiterjedtek. A makedón katonák sorába olyan perzsa katonákat vezényelt, akiket makedón stílusban képeztek ki, ezáltal oldva meg az állandó emberhiányt.

I.e. 327-ben, amikor a Perzsa Birodalom már szilárdan az uralma alatt állt, Nagy Sándor figyelme India felé fordult. Aratott néhány győzelmet, mielőtt elérte volna a Gangesz folyót, amin át akart kelni, hogy meghódítsa India további részeit. Kimerült katonái azonban fellázadtak, és nem voltak hajlandók tovább menni. Röviddel ezután, miközben a sereg hazafelé indult, Nagy Sándor i. e. 323-ban – valószínűleg betegségben – meghalt.

Nagy Sándor halála annyira váratlan volt, hogy amikor halálhíre elért Görögországba, egy ideig nem is hitték el. Nagy Sándornak nem volt törvényes örököse, mert fia, IV. Sándor már apja halála után született.