A buddhizmus alapeszméi

Ebben a videóban meg fogjuk vizsgálni a buddhizmus alapeszméit. Méghozzá oly módon, hogy összehasonlítjuk a hinduizmus alapeszméivel, ahogy az az upanisadokban le van írva. Egyrészt azért, mivel jelentős párhuzamok vannak, másrészt, mivel Buddha és a buddhizmus a hindu hagyományból alakult ki. Mindkét hitrendszerben létezik az az elképzelés, hogy az a valóság, amelyben élünk, kvázi illúzió. Az upanisadok ezt májáként írják le. Hogy van egy valódi én. Hogy van ez az átman, ami ugyanabból az anyagból van. mint a valóság, a Brahman valódi természete. Hogy valójában minden mindennel összefügg. Az egyén fogalma csupán illúzió, s ezt az illúziót ettől a májától kapjuk. A májá nem csupán érzékszervi észlelésünk, hanem éppen az egóról alkotott elképzelésünk is, és valószínűleg tér-idő és ok-okozati összefüggés is. A buddhizmusban egy párhuzamos elképzelés létezik. Hogy minden, amit valóságnak gondolunk, csupán a tudatunkban játszódik le. Semmi sem valódibb, mint ez. És ennek a valóságnak vagyunk kitéve állandó sóvárgásunk miatt, ami pedig múlandó. Ezt a sóvárgást hívják szanszkritul trisnának, vagy páliul, Buddha nyelvén tanhának. Nos, ez a sóvárgás állandó szenvedéshez vezet, ez a dukkha, ami az a valóság, aminek alávetjük magunkat. Mindkét esetben lépéseket teszünk, és ez a cselekvés következményekkel jár. Így mindkét hagyomány szerint létezik a karma fogalma. A karma, a cselekvés és annak következményei további lépésekhez és következményekhez vezetnek, és nem csak ebben az életben, hanem az eljövendő valóságokban is, bármilyen májában vagy valóságban vagy életben lesz részünk. A születésnek és az újraszületésnek ezt az állandó körforgását mindkét hagyományban szamszára néven említik. Tehát látjuk ezt a közös vonást. A hinduizmusban létezik egy törekvés arra, hogy a szamszárát megpróbáljuk elkerülni meditáció útján, azáltal, hogy átlátunk a máján, és hogy átmanunkat a Brahmannal egyesítjük azáltal, hogy látjuk, hogy az egész egy. A buddhizmusban egy hasonló elképzelés létezik. Meditációval, a nemes nyolcrétű ösvény követésével, a négy nemes igazság felismerése által el kell menekülnünk a múlandó dolgok iránti sóvárgásból. És ha ezt tesszük, mindkét hagyomány szerint elszabadulunk a szamszárából. És amikor elszabadulunk a szamszárából, és a karma körforgásából, amelynek soha nincs vége, a májá (illúzió) és a dukkha (szenvedés) eltűnik. A hinduizmusban a móksa kifejezést használják arra, amikor kiszabadítjuk magunkat ebből a körforgásból. A buddhizmusban erre a szanszkrit nirvána szót használják. Maga a szó elfújást, kialvást jelent, ami egybeolvad az ürességgel. Egy hindu tehát hivatalosan mondhatja azt, hogy a móksán keresztül az átmanja összeolvad a Brahman végső valóságával, míg a buddhizmus szerint amikor megérkezünk a Nirvánába, felismerjük éntől mentes valónkat, és ez a való összeolvad az ürességgel, a nem-léttel. De van egy vitás kérdés. Állítja-e a buddhizmus, hogy törekednünk kell a nem-létezés állapotára? Sokan nem értenek ezzel egyet. Azt mondják, hogy a Nirvána valójában a végső boldogság, a nem-Én állapotának felismerése. Egyesek azt mondanák, a különbség csak a szóhasználatban van. Mindkét esetben felismerhető, hogy nem létezik az egyén, hogy összeolvadunk az igazi valósággal. Hogy összeolvadunk az univerzummal, akár Brahmannak tekintjük az univerzumot, akár ürességnek. A lényeg, hogy ezt mindkét hagyomány a szabadulás állapotának tekinti, a végső boldogság állapotának és valami olyannak, amit gyakorlás útján kellene megtapasztalnunk.