A judaizmus kialakulása

A történészek nem tekintik feladatuknak meghatározni, hogy egy-egy bizonyos vallás hiedelmei objektíven igazak-e vagy sem. Ehelyett kérdéseket tesznek fel arra vonatkozóan, hogy a vallási hiedelmek és a hit gyakorlása hogyan befolyásolták az emberek cselekedeteit és hogyan alakították a történelmi eseményeket.

Amikor a történészek a vallások kialakulását vizsgálják, azt próbálják megérteni, hogy a kontextuális (környezeti) tényezők hogyan formálták bizonyos vallási hagyományokat követő emberek hiedelmét és cselekedeteit. A történészek például feltehetik a kérdést, hogy milyen események történtek a Közel-Keleten, amikor a judaizmus először megjelent. Kikkel léptek kapcsolatba a zsidók, és mit hittek ezek az emberek?

A zsidók monoteisták voltak – egyetlen istenben hittek, és csak azt imádták. Ez azért feltűnő a történészek számára, mert az egyistenhit viszonylag egyedülálló volt az ókori világban. A legtöbb ókori társadalom politeista volt – több istenben hittek, több istent imádtak.

Az i. e. 11. századtól egészen az i. e. 6. század végéig a zsidók Izrael és Júeda királyságaiban éltek. A két királyság valószínűleg i. e. 930 körül szétvált.

Az i. e. 8. század végén és az i. e. 6. század elején az Asszír Birodalom, majd az Újbabilóniai Birodalom meghódította ezeket a zsidó királyságokat. A birodalmak mindkét esetben a zsidók közül sokakat – bár nem valamennyiüket – arra kényszerítettek, hogy a birodalom más régióiba költözzenek. A babiloni hódítás utáni időszakot gyakran babiloni fogságnak nevezik. Ez nagy szerepet játszott a zsidó gondolkodás alakulásában.

Amikor a perzsák meghódították a babiloni birodalmat, a perzsa uralkodó, Nagy Kürosz (II. Kurus) i. e. 539-ben engedélyezte a zsidóknak, hogy visszatérjenek hazájukba. A zsidók visszatérésük megünneplésére újjáépítették Salamon templomát, amelyet a babilóniaiak leromboltak. A történészek az i. e. 539–70-ig terjedő időszakot a Második Templom korának nevezik. A későbbi Tóra – a zsidó nép történelmét és vallási szemléletét tartalmazó könyv – számos része ez idő alatt született.

A zsidó monoteizmus is ebben az időszakban körvonalazódott egyre világosabban. A zsidó hiedelmek szerint a zsidó nép különleges szövetséget kötött Istenével. Ez a szövetség azt mondta ki, hogy a zsidók Isten választott népe, ezért cserébe követik Isten törvényeit, és csak őt imádják. Innen eredt a zsidó Istenbe vetett kizárólagos hit.

Egyes történészek szerint a zsidó monoteizmusra hatással volt a zoroasztrianizmus, az a hit, amellyel a zsidók a babiloni száműzetés alatt és más közel-keleti népekkel való interakcióik során találkoztak. A zoroasztrianizmus nem volt teljesen monoteista, de azt tanította, hogy létezik egy egyetlen Legfelsőbb Lény. A zoroasztrianizmus Nagy Kürosz idején általánosan elfogadott vallás volt Perzsiában. Elképzelhető, hogy Nagy Kürosz intézkedései, amelyekkel visszatelepítették a zsidókat hazájukba, és segítették őket a templom újjáépítésében, pozitívan befolyásolták a zoroasztrianizmusról alkotott zsidó nézeteket.

Egyes történészek azzal is érveltek, hogy a hellenizmus – a görög kultúra és eszmék – hatással voltak a judaizmusra a Második Templom korában. Nagy Sándor közel-keleti hódításai eredményeként az i. e. 330-as években görög hatások is érték a zsidó gondolkodókat. Ez megosztottsághoz is vezetett a zsidó közösségen belül, mivel voltak, akik ellenezték a görög kultúra és eszmék elemeinek átvételét.

A zsidó közösségek legalább a Krisztus előtti második századtól kezdve római uralom alatt éltek, és egy ideig általánosságban engedélyezték nekik, hogy szabadon kövessék vallási hagyományaikat. A rómaiak először i. e. 64-ben avatkoztak be Júdeában – a zsidók történelmi hazájában – vallási ügyekbe, amikor is Pompeius római hadvezér közbelépett a júdeai trón két rivális várományosa között kirobbant polgárháborúba.

Miután Júdea a rómaiak uralma alá került, a rómaiak szokásos gyakorlatuk szerint lehetővé tették a helyiek számára, hogy megtartsák hagyományaikat. Azonban kialakultak politikai függetlenségi mozgalmak, valamint Júdeán belüli rivális politikai csoportok közötti konfliktusok. Ezek mind a helyi zsidó vezetők, mind a rómaiak számára megnehezítették a kormányzást.

I. sz. 66 és 70 között, majd 132-től 135-ig nagyszabású zsidó lázadások törtek ki a római uralom ellen. Miután a Bar Kohba-felkelést leverték i. sz. 135-ben, a rómaiak Júdea tartományt Syria Palaestina névre keresztelték át, Jeruzsálem nevét pedig Aelia Capitolina-ra változtatták. Ez gyakorlatilag megszüntette a terület nyilvánvaló kapcsolatát a zsidó néppel. Ebben az időben nagyszámú zsidó hagyta el Júdeát, ők a birodalom más részeire települtek át – sokan közülük rabszolgasorba kerültek.

A konfliktusok kapcsán kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy mit jelent zsidónak lenni, és hogy milyen kapcsolatnak kellene fennállnia Róma és zsidó alattvalói között. A konfliktusok azt is eredményezték, hogy egyértelműbb lett a különbség a judaizmus és a kialakuló keresztény vallás között.