Ha ezt az üzenetet látod, az annak a jele, hogy külső anyagok nem töltődnek be hibátlanul a honlapunkra.

If you're behind a web filter, please make sure that the domains *.kastatic.org and *.kasandbox.org are unblocked.

Fő tartalom

A Római Birodalom bukása

A Római Birodalom a 3-5. század folyamán jelentősen meggyengült. A történészek a belső megosztottságot és az olyan barbár törzsek, mint a hunok vagy a vizigótok ismétlődő támadásait tartják a bukás okainak. A Nyugatrómai Birodalom összeomlása 476-ban következett be.

Szeretnél részt venni a beszélgetésben?

Még nincs hozzászólás.
Tudsz angolul? Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni, milyen beszélgetések folynak a Khan Academy angol nyelvű oldalán.

Videóátirat

Az előző videóban beszéltünk arról az első 200 évről, amikor Róma birodalomként létezett: i.e. 27-tól, Augustustól, egészen Marcus Aureliusig. Ezt az időszakot emlegetik a Pax Romana, a római béke koraként. Ez viszonylag nyugodt, békés időszak volt Rómában. Persze minden viszonylagos. A római légiókkal harcoló törzsek, a lakosság körülbelül negyedét-harmadát kitevő rabszolgák valószínűleg nem tartották ezt annyira jó időszaknak. A dolgok azonban még rosszabbra fordultak Marcus Aurelius halála után. Őt tartják az utolsónak az öt jó császár közül. Fia, Commodus követte a trónon, és vele kezdődött az egyre kevésbé alkalmas császárok sora. A birodalom egyre korruptabbá vált, egyre jobban meggyengült. A dolgok igazán akkor fordultak rosszra, akkor kezdődött a további hanyatlás, amikor i.sz. 235-ben meggyilkolták Severus Alexander császárt. A birodalom ekkor 50 évig tartó válságba került, amit a harmadik századi válságnak hívnak, mivel a harmadik században következett be. Ez alatt az 50 év alatt 26 trónkövetelő jelentkezett. A birodalom időlegesen három államra szakadt. Keletről a szasszanidák támadtak. A Szasszanida Birodalom a pártusok utóda volt. A Rajnán és a Dunán túlról a germán törzsek támadtak. Mindennek hatására Róma e korszakban rendkívül ingataggá vált. A harmadik századi válság 284-ben, Diocletianus trónra jutásával ért véget. Diocletianust meglehetősen erős kezű császárnak tartják. Ő volt az utolsó császár, aki üldözte a keresztényeket, mert nem követték a római vallást, nem imádták istenként a császárt. Ugyanakkor arról is nevezetes, hogy kettéosztotta a birodalmat. Úgy gondolta, hogy a harmadik századi válság egyik fő oka az volt, hogy a birodalom túl nagyra nőtt, túl sok volt a határa, és egyetlen uralkodó nehezen tudta az egészet kezelni. Így a birodalmat keleti és nyugati részre osztotta közigazgatási szempontból. Nem jött létre két önálló birodalom, de úgy döntött, hogy ő maga keleten fog uralkodni, és lesz egy társuralkodója, aki nyugaton uralkodik. Sőt, nem csupán ezt vezette be, hanem létrehozta az úgynevezett tetrarchiát, a négyes uralmat. Mind neki, mind társuralkodójának volt egy helyettese. Abban az esetben, ha egyikük meghal vagy valamiért visszavonul, a helyettes léphet a helyébe. Ez is arra szolgált, hogy megoldja a harmadik századi válság során felmerült problémákat, az örökösödési háborúkat. Ezek nem csupán a harmadik századi válság során törtek ki. Több videóban is láttunk erre példát. Rómában még a Pax Romana idején is dúltak ezek a véres örökösödési harcok. Látni fogjuk, hogy bár a birodalom keleti és nyugati részre osztása közigazgatási kérdésként indult, idővel valódi szakadás következett be, és két önálló birodalom jött létre. Diocletianus után a következő jelentős császár Nagy Konstantin volt, aki számos dologról híres. Ezek közül talán a legfontosabb a kereszténység felvétele a keresztényeket üldöző Diocletianustól eltérően. Nagy Konstantin összehívta a Nikaiai Zsinatot, ahol megszületett a nikaiai hitvallás, a kereszténység egységes egyházi doktrinája. Kiadta a milánói ediktumot, amely a római uralom alatt törvényesítette a kereszténységet. Halálos ágyán pedig megkeresztelkedett. Ő lett az első keresztény császár. A fővárost, az egész birodalom fővárosát hivatalosan áthelyezte az akkori Bizáncba, amit azután magáról Konstantinápolynak nevezett el. A birodalom még egységes volt, még a társuralkodóval együtt uralkodó Diocletianusnak is vétójoga volt a nyugati császárral szemben. Később, a negyedik században és különösen az ötödik században a birodalom tovább forgácsolódott, egyszerűen részekre bomlott. A bomlás egyik fő oka az volt, hogy a negyedik és az ötödik században megjelent egy népcsoport, a közép-ázsiai hunok, akik innen, Észak-Európa felől érkeztek. Kegyetlen nomád hódítók voltak. Annyira kegyetlenek, hogy több germán törzset is átkergettek a Rajnán és a Dunán. Jónéhány germán törzs, noha addigi történelme során a rómaiak ellen harcolt, a Római Birodalomban keresett menedéket. A Római Birodalom menedéket adott nekik, de ugyanakkor nagyon-nagyon rosszul bánt velük. Mindez a negyedik század utolsó negyedében tetőzött a gót háborúkkal. A gót háborúk döntő csatáját a Hadrianus császárról elnevezett Hadrianopolisnál vívták. Hadrianopolisnál a gót törzsek (amikor gótokat említek, germán törzsekről van szó, itt pedig, ahogy a felirat mutatja, a vizigótokról vagy nyugati gótokról) döntő vereséget mértek Valens keletrómai császárra, aki elesett Hadrianopolisnál. A vizigótok ezután itt maradtak a Római Birodalomban. Folytatták az előretörést, 410-ben feldúlták Rómát, majd letelepedtek az Ibériai-félszigeten és Gallia déli részén. A hadrianopolisi csata után újabb jelentős császár, Theodosius került trónra. Láttuk, hogy Diocletianus üldözte a keresztényeket, Nagy Konstantin felvette a kereszténységet, ő is keresztény lett, és a kereszténységet törvényessé tette. Ahogy az ötödik század küszöbére érünk, Theodosius a kereszténységet államvallássá nyilvánította a Római Birodalomban. Így tehát nagyjából 100 év alatt a Római Birodalom a keresztényüldözéstől eljutott oda, hogy a kereszténységet államvallássá tette, és a korábbiakkal ellentétben némely kereszténység előtti vallást vagy szertartást kezdett üldözni. Az ötödik század elején még valami történt: a Nyugatrómai Birodalom fővárosát áthelyezték Rómából Ravennába. Azért, mert a császár, a germán törzseket látva, fenyegetve érezte magát. Ravenna pedig könnyebben volt védhető, mert mocsaras-lápos vidék vette körül. Theodosiusszal kapcsolatban még valami: ahogy elérjük a Nyugatrómai Birodalom utolsó évszázadát, Theodosius volt az utolsó római császár, aki egész Róma felett uralkodott. Ezt követően a keleti és a nyugati részt lényegében egymástól függetlenül kormányozták. Önálló birodalmakká váltak. Az ötödik században aztán (már volt szó arról, hogy a nyugati gótok feldúlták Rómát), 455-ben a vandálok... Ez egy másik germán törzs, akiket eredetileg szintén a hunok üldöztek el, (itt kékkel mutatom őket) eljutottak az Ibériai-félszigetre és Észak-Afrikába. Majd eljutottak Karthágóba, és kisebb tengeri hatalommá váltak. És 455-ben ők is feldúlták Rómát. Rómának többször is kijutott a bajokból. Majd végül bekövetkezett a Római Birodalom, illetve a Nyugatrómai Birodalom vége, amit a legtöbb történész a Római Birodalom végének tekint. Ekkor Odoaker germán hadvezér elűzte Ravennából a császárt. Ez itt a Római Birodalom. Odoaker tehát véget vetett az általunk ismert Nyugatrómai Birodalomnak. Ezt követően a Nyugatrómai Birodalom egyre kisebb részekre szakadt, ilyen királyságokra, amelyekben germán királyok uralkodtak. És ezzel eljutottunk a középkorba. A nagy kérdés, amely a történészeket foglalkoztatja az, hogy mindez miért történt. Miért bukott el a Római Birodalom? De mielőtt a bukásáról beszélnénk, azért ismerjük el az érdemeit is! Ebben a videóban, amelyben a Római Birodalom bukásáról van szó, 300 év történelmét tekintettem át. Ha pedig a köztársaság alapításától nézzük, addig, amíg Odoaker elfoglalta Ravennát és elűzte a császárt, ezer év telt el. A legtöbb civilizáció, a legtöbb birodalom messze nem állt fenn ennyi ideig. Így bizonyos mértékig meglepő, hogy ilyen sokáig kitartott. A hanyatlás okait illetően többet is említettem ebben a videóban. A birodalom kettészakadt. A keleti és a nyugati rész többé nem tekintette magát egy egységes birodalom részének. Néha megszakadt köztük a kereskedelmi kapcsolat. Katonailag nem segítették egymást. A keleti birodalom általában erősebb volt, így a támadó törzsek inkább a gyengébb nyugatra összpontosíthattak. Egyes történészek azt is mondják, hogy a Római Birodalom terjeszkedése leállt, pedig a terjeszkedéssel tudott volna több földet és rabszolgát szerezni, ami a gazdaság növekedéséhez kellett. Az egyik fontos tényezőt a hunok jelentették, ők váltották ki a negyedik és ötödik század nagy népvándorlását. A germán törzsek miattuk keltek át a Rajnán és a Dunán, majd vagy letelepedtek a Római Birodalomban, vagy fenyegették a Római Birodalmat. Egy másik elmélet szerint – és valószínűleg mindebben van igazság – amint a germán törzsek letelepedtek, egyre inkább beépültek a római hadseregbe. Közülük egyesek hivatalosan is római katonák lettek, mások zsoldosként, fizetett katonaként harcoltak. Gondolhatod, hogy az ő Róma iránti hűségük nem volt túl erős. Egyesek szerint a kereszténység is szerepet játszhatott. A birodalom fennállása alatt, amíg az emberek a hagyományos szertartásokat végezték, a császárt imádták istenként. A kereszténység azonban nem a császár istenítéséről szólt. Sokak szerint a korrupció, a bizonytalanság lehetett az ok, amiről szintén esett már szó. Lehettek a külső támadások, nemcsak a germán törzseké és a hunoké, hanem kelet felől a szasszanidáké is. Itt abbahagyom. Gondolkozz azon, mi volt az oka, mi tette lehetővé, hogy a Római Birodalom ilyen soká fennmaradjon.