If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:9:19

Az Egyesült Államok hidegháborús beavatkozásainak sémája

Videóátirat

Most, hogy már egy egész sorozat videó készült arról, hogy a hidegháború alatt hogyan avatkozott be az Egyesült Államok Koreában, Kubában és Vietnámban, arra gondoltam, hasznos lenne megvizsgálni azt, vajon követtek-e ezen beavatkozások egyfajta sémát. Hangsúlyoznám, hogy bármit, ami ezekben a videókban elmondok, – vagy egyáltalán, bárki bármit mond, aki történelmi eseményekről beszél –, jó, ha némi egészséges kételkedéssel fogadod, még ha tényekről is van szó. Nyilván még a tényeket is a túlélők jegyzik le, ki tudja, mi minden folyt a színfalak mögött, amit soha nem dokumentáltak történészek. Ezért jó, ha egy kicsit szkeptikus vagy. Ebben a videóban is, amikor sémákról, motívumokról beszélek majd, ne vedd megfellebbezhetetlen igazságnak. Te is gondolkodj el ezeken; ha észszerűnek tűnik, akkor jó, ha nem, próbáld kicsit részletesebben megvizsgálni, próbálj te is sémát, motívumot találni benne, vagy valamit, amiből következtetéseket tudsz levonni. Tehát az általános séma, ami a fenti eseteknél megfigyelhető, az az, hogy mielőtt az Egyesült Államok beavatkozott volna az eseményekbe, és mielőtt valamilyen kommunizmus felé hajló rezsim került volna képbe, a fenti államok mindegyike bizonyos mértékig egy másik hatalomnak volt alávetve. Koreát a japánok szállták meg; japán gyarmat volt. Kubában Batista kormányzott, diktatórikus módon, ez egy korrupt diktatúra volt, ahol az Egyesült Államok erőteljes befolyása érvényesült. Szinte az Egyesült Államok gyarmatának is tekinthető, olyan mértékű befolyásuk volt Batistára. Ami Vietnámot illeti, francia gyarmat volt. El tudod képzelni, hogy ezekben a helyzetekben a kormányok nem voltak túl népszerűek. Az emberek olyan vezetőket akartak, akik mindazt a zűrzavart megszüntetik, ami körülveszi őket. Ráadásul – és itt jön a képbe ez az egész kapitalizmus-kommunizmus vita – könnyű elképzelni, hogy egy gyarmati vagy egy korrupt rendszerben, vannak olyanok, akik vagyonokat halmoznak fel. Vannak tehát, akik vagyonokat halmoznak fel, némelyek nem éppen törvényes módon. Ezeknek a köröknek a mérete az emberek vagyoni különbségeit érzékelteti. El lehet képzelni, hogy a japán uralom alatti Koreában voltak néhányan, akik legálisan gazdagodtak meg, de valószínűleg rengetegen voltak azok, akik a hatalomhoz való, nos, dörgölőzéssel lettek sikeresek, egy korrupt rezsim esetében magát a rendszer sajátosságait kihasználva, hogy bizonyos ágazatokban aránytalanul nagy befolyásra tegyenek szert; ez mindig vegyes képet mutat. A felsorolt országok mindegyikében voltak valószínűleg olyan üzletemberek és mások, akik valószínűleg legálisan szerezték vagyonukat, és mások, akik ezen rezsimek ideje alatt már kissé kérdéses módon vagyonosodtak meg, a korrumpálható hatalom kegyeit keresve vagy egyenesen bűnözői módszerek segítségével, mint az a Batista-rezsim alatt valószínűleg történt. Igen, valószínűleg voltak köztük bűnözők, akik jól megszedték magukat. Ugyanígy Vietnámban. Voltak vietnámiak, akik a franciákkal kooperálva jutottak valószínűleg külön előnyökhöz, így vagyonukat nem annyira a találékonyságuknak vagy a szakértelmüknek köszönhették, inkább annak, hogy beilleszkedtek a rezsim által működtetett rendszerbe. Mások elképzelhetően törvényesen szereztek vagyont. El tudod képzelni, hogy amikor ilyen helyzetek kezdenek kialakulni egy alávetett országban, ott kialakulnak függetlenségi mozgalmak is. Ezen helyzetek mindegyikében. El tudod képzelni, milyen népszerűvé válik az a felfogás – függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem –, azt mondani: „Emberek, láttátok, hogy milyen kétes módokon gazdagodtak meg egyesek; biztosan vannak közülük olyanok, akik a megszállóinkkal szövetkezve gazdagodtak meg; ők tulajdonképpen a népünk árulói." Még egyszer: ha nem is mindenki számára, de láthatod, miért elég népszerű jelszó olyan vezető számára, aki a függetlenség kivívásakor kerül hatalomra, hogy beígérje a vagyon újraelosztását. „Vegyük el ennek az embernek a vagyonát, aki azt kétes úton szerezte, és osszuk el a többi ember között!” „Vegyük el ettől az embertől, és osszuk el a társadalom többi tagja között. Vegyük el ettől, majd osszuk el a társadalom többi tagja között!” Ha olyan politikai ideológiát keresünk, amibe beleillik ez az eszme, hogy megpróbálja kijavítani mindazt, ami rossznak tűnt a gyarmati rendszer vagy a megszállás alatt, a kommunizmus ideológiája megfelelőnek tűnik. Itt a vagyon újraelosztásáról van szó, arról, hogy akár az államé legyen minden vagyon, vagy lehet akár a középút, a szocializmus, ahol az állam a vagyont elég nagymértékben újraelosztja, de még működnek a szabad piac struktúrái. El tudod képzelni, hogy a kommunizmus – különösen ott, ahol rengetegen szegények, ahol a vagyon kevesek kezében koncentrálódik, akik közül sokan a régi rendszerhez kapcsolódnak – nos, ott a kommunizmus elég népszerű ideológia; és vannak, akik meglovagolják ezt a patrióta színezetű kommunisztikus-egyenlősítő hangulatot. Kubában ilyen Fidel Castro, [Fidel Castro] vagy Vietnámban Ho Si Minh. [Ho Si Minh] Koreában picit más a helyzet, mert ugyan ott volt egy nemzeti kommunista függetlenségi mozgalom, de annak nem Kim Ir Szen volt a vezetője. A szovjetek valójában nem akartak a hatalom közelében látni egyetlen nemzeti kommunistát sem, az efféle mozgalmak vezetőit. Inkább igyekeztek elszigetelni ezeket a vezetőket, és Kim Ir Szent segítették hatalomra, valószínűleg azért, mert jobban együttműködött velük, de a lényeg, hogy kommunista volt. [Kim Ir Szen] Nos, az igazság az, hogy ezek a fickók az „egyenlőség, az egyenjogúság, kárpótlást mindenkinek az előző rendszer igazságtalanságaiért" jelszavakkal érkeznek, viszont valószínű, hogy nem csupán a törvénytelen úton szerzett vagyonokat osztják újra, hanem általánosságban az összes vagyont, talán mert ez egy roppant népszerű cselekedet, vagy talán azért, mert e vagyonok tulajdonosai nem támogatták őket a kellő mértékben. Ez tehát bosszúállás is a politikai ellenfeleiken, és nem csak a közjó érdekében véghezvitt cselekedet. Előfordulhat, hogy azoktól is elveszik a vagyont, akik törvényesen szerezték azt, akik ettől nem érzik túl jól magukat. Akik ezt teszik, csak meglovagolják a kommunizmus egyenlősítő eszméjét, hogy helyzetbe hozzák magukat. Egy tisztán marxista állam helyett inkább marxista-leninista berendezkedést akarnak, ahol a Kommunista Párt a permanens forradalom állapotában leledzik, ami a visszaigazolása annak, hogy miért nem tartanak valódi választásokat, és maradnak hatalmon folyamatosan. Persze ez semmiképpen sem alapozza meg ezeknek az embereknek a legitimációját. Ami mindegyik esetben történt, az az, hogy az Egyesült Államok – a hidegháború kellős közepén – tartott a kommunizmus terjedésétől; a kommunizmus és a diktatúra szorosan összefüggő fogalmak. Nem feltétlenül kell, hogy diktatúrává váljon, de valahányszor megvalósult a kommunizmus, autoriter, antidemokratikus uralmat is jelentett, nem pedig demokráciát. Azt is könnyen el tudod képzelni, hogy a sok tőkés az Egyesült Államokban saját önös érdekeit féltve tartott a kommunizmus elterjedésétől az Egyesült Államokban, mivel talán az ő vagyona is újrafelosztásra került volna. Nem számít, mivel igazolta lépéseit, hogy nemes szándékkal az emberek szólásszabadságát, magántulajdonhoz való jogát védelmezi-e, vagy önösebb érdekből azt mondja: „Hé, nem akarjuk, hogy elvegyék a vagyonunkat"; vagy egyfajta hatalmi egyensúlyra törekszik az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, mivel minden alkalommal, mikor egy állam nekifog, hogy megvalósítsa a kommunizmust, az Egyesült Államok világhatalmi státusza csorbul. Mindegy, milyen érveléssel, de az Egyesült Államok hozzáállása mindig az: „oké, ezek a fickók kommunisták; akkor mi a másik oldalra állunk.” Így az Egyesült Államok Li Szin Mant támogatja Dél-Koreában, aki, mint tudjuk, nem valami jó fej. Dél-Vietnámban Diemet támogatják, akiről szintén tudjuk, hogy nem a világ legcsodásabb figurája. Kuba esetében az Egyesült Államok Batistát támogatta, amíg hatalmon volt, de mint egy korábbi videóban is láthattuk, később Kennedy előjött azzal, hogy Batista elég rossz arc, valószínűleg nagy hiba volt az Egyesült Államok részéről, hogy támogatta őt. Így az Egyesült Államok a másik oldalra állva a kubai emigránsokat támogatta Fidel Castro ellen; itt a kubai emigránsok nem vehetők Li Szin Mannel vagy Diemmel egy kalap alá, ők valószínűleg a demokráciát favorizálják, és mindent egybevéve pozitív figurák; mindenesetre valószínűleg elhitették Kennedyvel, hogy Fidel Castro nem is annyira népszerű mint amennyire valójában volt. Valószínűleg, különösen a forradalom után, nagyon is népszerű volt, mivel egyenlőséget hirdetett; Batistát túlélve az emberek úgy érezték, bárki jöhet, csak ne Batista legyen. Fidel Castro karizmatikus vezető volt, aki a szegények érdekében ténykedett, vagy legalábbis úgy nézett ki, hogy értük ténykedik. Legalábbis a legelején. Különösen a Kennedy adminisztrációval hitették el ezt a túlzóan optimista nézetet, ami aztán a Disznó-öbölbeli invázióhoz vezetett. Ez csak az az általános mintázat, ami minden alkalommal követhető. És minden alkalommal az Egyesült Államok meghátrálásával vagy patthelyzetével végződött. Akármi tanulságot is vonsz le ezekből, ez egy érdekes séma, ami több alkalommal ismétlődött, az Egyesült Államok nagyjából minden hidegháborús beavatkozásánál.