If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:11:10

Videóátirat

A zsidó nép története nagyjából négyezer évre nyúlik vissza. Ahhoz, hogy megértsük a zsidó nép vágyát a 19. század végén és a 20. század elején arra, hogy legyen egy hazájuk, vissza kell lépnünk nagyjából 1700 vagy 1800 évet az i.sz. 135-ös évig. Ebben az időben Judea csak a Római Birodalom egyik provinciája volt. Judea volt a zsidó nép hazája a Biblia szerint. Benne található Jeruzsálem. I.sz. 135-ben Hadrianus római császárnak sikerül levernie a zsidók lázadását Judeában. Miután leveri ezt a lázadást, kiűzi a zsidókat Judeából. Hadrianus kiűzi a zsidókat Judeából. , De nem csak kiűzi őket Judeából, hanem meg is változtatja a provincia nevét. Ez a piros színű provincia volt a római Syria. A két provinciát összeolvasztja és Syria-Palaestinának nevezi el. Felírom. Átnevezi Syria-Palaestinának, és ezért a következő nagyjából 1700 éven át, sőt egyes részeit még napjainkban is Palesztinának nevezik. Most átszaladunk a következő több, mint 1700 éven. Ebben az időszakban a zsidó nép többsége nem az akkori Judeában élt. Csoportjaik letelepedtek Európában a Közel-Keleten, Afrikában. Még Indiában is telepedtek le zsidó csoportok. Az idő nagy részében szépen gyarapodtak a különböző közösségekben, sajnos azonban történelmük során részük volt meglehetősen sok üldöztetésben, diszkriminációban. Abban, hogy bűnbaknak használták őket.. Ez különösen Európában volt jellemző, ahol a keresztény egyház gyakran vádolta a zsidókat vallási alapon. Könnyen váltak bűnbakká bármikor, amikor a dolgok rosszul mentek. Etnikai tisztogatások voltak. Pogromok voltak. A cári Oroszország – különösen, ahogy a 19. századba jutunk – hírhedten rosszul bánt a zsidókkal. A zsidóüldözésnek hosszú a története. Tulajdonképpen a mai zsidó hagyomány jó része emlékezés ezekre a különböző tragédiákra, a különböző üldöztetésekre. Ezzel a háttérismerettel el is érkezünk a 19. század végére. 1860-hoz érünk. Ekkor született Herzl Tivadar. 1860. Ekkor született ez az úr. [Megszületett Herzl Tivadar.] Egy német nyelvű zsidó családban született Magyarországon. Családja nem túlzottan vallásos. Fiatalemberként meglehetősen világi életet él. Nem különösebben vallásos. De ahogy felnő és újságíró lesz, megfigyelheti az antiszemitizmust, különösen azt, ami kialakul a 19. század végén Oroszországban, de Európa nagy részén is. 1894-ben, amikor 34 éves, még mindig viszonylag fiatal. 1894-ben Párizsban közvetlen tanúja a Dreyfus-ügynek. [A Dreyfus ügy.] Ebben egy francia zsidó katonatisztet árulással vádolnak, a németeknek való kémkedéssel vádolnak. Ez mindenféle nyilvános antiszemita cselekményekhez vezet. Később bebizonyosodott, hogy Dreyfust hamisan vádolták. Egyesek vitatnák, hogy vajon közvetlenül ez vezetett ahhoz, hogy Herzl Tivadar megfogalmazza a zsidó haza szükségességét, de ő ezt közvetlenül látta, úgyhogy biztosan befolyásolta valamennyire. Ennek és a többi antiszemita cselekménynek közvetve vagy közvetlenül egész életében tanúja volt vagy olvashatott róluk a történelemkönyvekben. Mindezt felmérve – és itt egy meglehetősen világi személyiségről beszélünk – 1896-ban, 36 éves korában megírja a Der Judenstaatot, ami A zsidó államnak fordítható. [Der Judenstaat.] Ez nagyon világosan megfogalmazta a zsidó haza és a zsidó állam iránti vágyat vagy mondhatnám annak szükségességét. Valójában ekkor született meg a politikai cionizmus. [Politikai cionizmus.] Honnan is ered a cionizmus szó? Gyökere a Sion szó, a Sion-hegyből. A Sion-hegy egy domb a mai Jeruzsálemben, de a Sion szót gyakran azonosítják Jeruzsálemmel, a Szentfölddel, a zsidóság valamiféle otthonával. Ez nagyjából itt lenne. Jeruzsálem nagyjából itt van. Hangsúlyozom a „politikai” jelzőt. Politikai cionizmus, mert már korábban létezett egy mozgalom azzal a céllal, hogy visszavigye a zsidó népet ősi hazájukba, Judeába. Ezt a mozgalmat nevezhetjük cionizmusnak. De Herzl volt az, aki megfogalmazta annak szükségességét, hogy létrehozzanak egy politikai államot, hogy elkezdjenek szervezkedni egy politikai állam létrehozására. Idézek néhány gondolatot abból, amit a Der Judenstaatban írt. „Mi nép vagyunk. Egy nép. Mindenütt őszintén próbáltunk összeolvadni azokkal a nemzeti közösségekkel, amelyekkel együtt élünk, csak arra törekedve, hogy megőrizzük apáink hitét. Ez nem volt lehetséges. Hiába vagyunk lojális hazafiak, időnként túlságosan is lojálisak. Hiába áldozzuk fel életünket és vagyonunkat ugyanúgy, ahogy honfitársaink. Hiába törekszünk szülőföldünk hírnevének öregbítésére a művészetben és a tudományban, gazdagságának növelésére az ipar és a kereskedelem által. Szülöföldünkön, ahol évszázadok óta élünk, ma is idegennek pocskondiáznak gyakran olyanok, akiknek ősei még meg sem érkeztek, amikor a zsidók sóhajait már régóta hallani lehetett az országban. Az elnyomás és az üldözés nem irthat ki bennünket. A Földön egyetlen nemzet sem viselt el annyi harcot és szenvedést, mint mi. Palesztina a mi felejthetetlen hazánk.” Ez végül óriási vonzerő lesz, visszhangot kelt a zsidó diaszpórában. Ez felhatalmazza Herzlt arra, hogy a következő évben, 1897-ben megszervezze az első Cionista Kongresszust. [Első Cionista Kongresszus.] Ahol összehozza az azonosan gondolkodókat, de legalábbis olyanokat, akik keresik a módját annak, hogy végül létrehozzanak egy zsidó államot, lehetőleg Palesztinában. Azért mondom, hogy lehetőleg Palesztinában, mert ez volt az első alternatíva, hogy visszatérjenek a történelmi hazába, Judeába, de még Herzl maga is számolt Argentinával, amely abban az időben előítéletektől mentes volt, nagyon nyitott a bevándorlással kapcsolatban. Szó volt Kelet-Afrikáról, Brit Kelet-Afrikáról is. A britek 1903-ban felajánlották Ugandát a később Cionista Szervezetnek nevezett szerveződésnek. Ezt is megfontolták, azt hiszem a 6. Cionista Kongresszuson. Ezeket a dolgokat vették ott fontolóra. De történelmi okokból mindig Palesztina volt a cionista mozgalom reménybeli otthona. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy ez egy hihetetlenül érzékeny téma, függetlenül attól, hogy valaki hogyan tekint a cionizmusra vagy Herzl Tivadarra. Vannak, akik látnoknak tekintik, hősnek, mások azt látják benne, aki elvetette a magját Palesztina későbbi elfoglalásának és az ott folyó betelepítéseknek. Nagyon igyekezni fogok, hogy ne foglaljak állást senki mellett. Függetlenül attól, hogy valaki milyen véleményen van mindezzel kapcsolatban, bámulatos Herzl előrelátása és a képessége, hogy ezt az ügyet elindítsa. A kezdet kezdetétől tárgyalt az oszmánokkal és másokkal arról, hogy földet kapjanak Palesztinában és egyebekről. Élete során nem ért el sikert. De már az első Cionista Kongresszus után, amit Bázelben tartottak, megértette, mi az, amit tesz és túltekintett saját élettartamán. Itt egy idézet a naplójából, amely meglehetősen sokatmondó: „Ha össze akarnám foglalni a bázeli kongresszust egyetlen szóban, amit nyilvánosan nem mondanék ki, ez lenne: Bázelben megalapítottam a zsidó államot. Ha ezt ma hangosan kimondanám, általános nevetés fogadná. Öt év múlva talán, de 50 év múlva biztosan mindenki megérti majd.” Ez egy elképesztő meglátás, mert Izrael állam nagyjából 50 évvel később vált valósággá. Ezek után, és ismétlem, tudom, hogy ez egy hihetetlenül érzékeny probléma, a sokakat valószínűleg meglepő dolog az, hogy Herzl nem volt szélsőséges. Egy másik írásából kiderül, hogy bár akarta ezt a zsidó államot, meglehetősen toleráns személy volt, nem csupán a zsidók számára akarta, és nem gondolta, hogy erővel vagy más módon kellene elvenni. Ebből az írásából kiderül, amit itt látsz. A naplójából van. „Magától értetődik, hogy tisztelettel elfogadjuk a más hitűeket és a legkíméletlenebb kényszerítő eszközökkel megvédjük tulajdonukat, becsületüket és szabadságukat.” Tehát megvédjük tulajdonukat, becsületüket és ... A legkíméletlenebb kényszerítő eszközökkel megvédjük tulajdonukat, becsületüket és szabadságukat. Ez egy toleráns dolog. „Ez egy újabb terület, ahol az egész világnak csodálatos példát mutatunk, ha sok olyan állhatatos tulajdonos lesz egyes területeken, akik nem adják el birtokukat nekünk...” – tehát, ha oda akarunk menni és tisztességesen földet vásárolni, de az emberek nem akarják eladni nekünk –, „egyszerűen otthagyjuk őket és a kereskedelmet olyan területek irányába fejlesztjük, amelyek a birtokunkban vannak.” Nem volt kedve összeütközésbe keveredni valakivel vagy bárkivel szembeszállni. Elismerte, hogy élnek más emberek ott, akik esetleg nem akarják eladni a földjüket azoknak, akik az új államban telepednének le. Élete vége felé, nem sokkal halála előtt Herzl ír egy regényt erről a lehetséges államról, ami létrejöhet. Azt írja, azt írja az Altneulandban melynek fordítása Ősújország: „Azokon az eszméken alapul, amelyek valamennyi civilizált nemzet közös eredményét képezik. Erkölcstelen lenne, ha bárkit kizárnánk eredete, származása vagy vallása alapján abból, amit elérünk, mert mi más civilizált népek vállán állunk. Amink van, más népek előkészítő munkájának köszönhetjük. Ezért vissza kell fizetnünk adósságunkat. Ezt csak egyetlen módon tehetjük. A legnagyobb toleranciával. Ezért jelszavunk most és mindörökké ez legyen: Ember, a testvérem vagy.”