If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom

Az I. világháborús keleti és a nyugati frontok összehasonlítása

Készítette: Sal Khan.

Szeretnél részt venni a beszélgetésben?

Még nincs hozzászólás.
Tudsz angolul? Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni, milyen beszélgetések folynak a Khan Academy angol nyelvű oldalán.

Videóátirat

A keleti és a nyugati front, bár egyazon háború hadszínterei voltak, jellegükben igencsak eltértek. A különbség jórészt abból adódott, kik voltak a hadviselő felek, de még inkább a hadszínterek méretéből. A nyugati front, ami legnagyobb részt ezt a régiót jelentette, sokkal kisebb hadszíntér volt mint a keleti front. A keleti front lényegében ezt az egész területet jelentette. Ezért a lövészárok-hadviselés nem volt jellemző a keleti fronton. Igazából teljesen használhatatlan volt ezen a területen. Képzeld csak el, mit jelent kiásni egy csomó lövészárkot. A lövészárkok rendszere a védekező katonáknak jelent előnyt, de csak akkor, ha az egész hadszíntéren keresztülhúzódik. Így itt nem lehet megkerülni az árkokat, vagyis, ha a támadó hadsereg előre akar nyomulni, akkor át kell küzdenie magát a lövészárok-rendszeren. És mert a háborút gépfegyverekkel vívják, és a védekező katonák a lövészárkokban rejtve maradnak, könnyedén letarolhatják az előrenyomuló ellenfelet. Ez az oka annak, hogy a nyugati fronton, miután a villámháborús Schlieffen-tervet nem tudták kellő gyorsasággal kivitelezni, a lövészárok-hadviselés patthelyzetet eredményezett. Defenzív jellegű állóháború alakult ki. Mivel mindkét fél lövészárkokba szorult, ez a hadviselés a védekező oldalnak jelentett hatalmas előnyt. A keleti front hatalmas területet jelentett. Embertelenül nehéz volt, nem lehetett, nem is volt elegendő ember arra, hogy lövészárkokat ássanak a teljes front szélességében. Könnyű belátni, hogy ha lövészárok-hadviseléssel próbálkoznak, de nem tudják vele a teljes front szélességét lefedni, a támadó seregnek nem is kell átküzdenie magát a lövészárkokon. Nem kell ezt tenniük, mert meg is tudják kerülni azokat. Mivel a lövészárok-hadviselés nem volt, vagyis közel sem volt annyira jellemző a keleti fronton, ez jóval mozgalmasabb hadszínteret eredményezett. Offenzívák és ellenoffenzívák követték egymást a német és osztrák-magyar haderő, illetve az ellenoldalon lévő oroszok részéről. A másik fontos tényezőt – főleg Oroszország sajátos helyzetének köszönhetően – az országban bekövetkező hatalmas változások jelentették. Oroszország kezdetben számos téren előnyös helyzetben volt. Legfőképpen óriási hadsereggel rendelkezett. Óriási állandó hadserege volt már a háborút megelőzően, és képes volt még tovább növelni a létszámát. Tehát hatalmas haderővel rendelkezett. Mindezt beárnyékolta – és ez az oka annak, hogy végül nagyon kedvezőtlen békeszerződést kellett kötnie a központi hatalmakkal a háború vége felé –, hogy hatalmas belső problémákkal küzdött. Nemcsak a hadseregben, hanem az egész birodalomban. A belső válságot a háború okozta gazdasági összeomlás és az óriási emberveszteség mélyítette el. Azonban 1917 elején először is kitört a februári oroszországi forradalom. II. Miklós cárt lemondásra kényszerítették az újabb és újabb tüntetések, amelyeket a nyomorgó és éhező lakosság robbantott ki. A hadsereg demoralizálódott. Ráadásul, noha az orosz hadsereg létszáma óriási volt a háború kezdetén, nem állt mögötte olyan fejlett ipar, mint, mondjuk a német hadsereg mögött. Ráadásul kommunikációs nehézségekkel is küzdött. Már a keleti front megnyitásának a kezdetén voltak problémák a hadtestek irányítása körül. Majd látni fogjuk, – és ezzel részletesebben fogunk foglalkozni egy másik videóban –, a nyugati fronton a kudarcot vallott Schlieffen-terv patthelyzethez vezetett. Mindez lehetővé tette a németeknek, hogy csapataik egy részét átcsoportosítsák a keleti frontra az oroszok ellen. Ez oda-vissza ment, mint látni fogjuk. Azonban az 1917-es évben forradalom tör ki Oroszországban. Először is, a februári forradalmi események következtében II. Miklós cár lemondott trónjáról, majd később, októberben, következett a bolsevikok hatalomátvétele. A kommunizmus győzött Oroszországban. A bolsevikok ki akartak lépni a németek elleni háborúból. A hadsereg nem akart tovább harcolni Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia ellen; így velük lényegében Oroszország különbékét kötött, így kivonta magát a hadviselő felek közül. Ezzel kicsit részletesebben egy másik videóban foglalkozunk.