Bevezetés a reformáció történetébe: a protestantizmus irányzatai

Hogy felidézzük a legutóbbi videót, Luther a wormsi birodalmi gyűlésen megtagadta, hogy visszavonja tanait. Amint elhagyta a wormsi birodalmi gyűlést, elraboltatta őt a szászországi választófejedelem. Egy kastélyban rejtette el, ahol Luther lefordította németre az Újtestamentumot. Hatalmas vállalkozás, amit néhány hónap alatt elvégzett. Azért volt ez fontos Luther számára, mert azt jelentette, hogy mindenki maga olvashatja a Bibliát. Luther fő eszméi: egyedül a Szentírás és az egyetemes papság. Nem szükséges templomba mennünk ahhoz, hogy megértsük Isten szavát, hogy megértsük az üdvözüléshez vezető utat. Mindössze olvasni kell a Bibliát – egyedül a Szentírást. Tehát a Bibliát mindenki kezébe kell adni. Az egyetemes papság gondolata az az elképzelés, hogy közvetlen kapcsolatunk lehet Istennel a papok, a helyi püspök vagy a pápa közvetítése nélkül. Csak mi vagyunk és a Teremtőnk. Luther három fő eszméjét ismertük meg: egyedül a hit által, egyedül a Szentírás és az egyetemes papság. Nos, ezek az eszmék, hogy közvetlenül betekinthetünk a Szentírásba, hogy lehet közvetlen kapcsolatunk Istennel, azt jelentik, hogy sok ember kissé eltérően értelmezheti ennek a kapcsolatnak a jellegét. Igen. Amint nem az egyház közvetíti Isten szavát, amint bárki maga olvashatja azt, világossá válik, mennyire ellentmondásos sok minden, az Újtestamentumban és az Ótestamentumban, és mennyire különbözőképpen értelmezhetik azt különböző emberek. Ezért van ennyi különböző protestáns felekezet. Luther szavai azonnal nagyon gyorsan elterjedtek. Ha Zürichbe megyünk, Svájcba, ott élt Zwingli. Lutherhez hasonlóan ő is a Szentírást tekintette az egyetlen elismert tekintélynek, nem az egyházat, hanem a Szentírást. Luthertől egyetlen fontos szempontból, az eucharisztiát (úrvacsorát) illetően különbözött. Luther már szakított a katolikus egyház eucharisztia-értelmezésével, ami szerint van átlényegülés – azaz a kenyér és a bor csoda által Krisztus valóságos testévé és vérévé válik. Luther hitt benne, hogy Krisztus vére és Krisztus teste jelen van a kenyérben és a borban. Abban azonban nem, hogy a papnak különleges hatalma volt, ami lehetővé tette az átalakulást. Zwingli módosította ezt az értelmezést. Ő azt mondta, hogy az eucharisztia teljesen jelképes, és nincs jelen valóságos vér és valóságos test a templomban. Így van, és Luther és Zwingli találkoztak, hogy megvitassák ezt a kérdést és megpróbáljanak létrehozni egy egységesebb protestáns egyházat, de nem sikerült megegyezniük. Láthatjuk, ebben az időben nagyon komoly dogmatikai viták folytak. Mindent megkérdőjeleztek. Zürichben, ugyanebben az időben volt egy másik csoport is, az anabaptisták. Ők azért nagyon érdekesek, mert vitatták a születéshez közeli keresztelés gyakorlatát, azaz, hogy csecsemőt visznek megkeresztelni. Azzal érveltek, hogy Krisztust felnőttként keresztelték meg, azaz saját szabad akaratából keresztelték meg. Anabaptistáknak nevezték őket azok, akik nem kedvelték őket, mivel ők ezt a lelki ébredést későbbre helyezték az életben, amikor felelősséget tudunk vállalni lelki életünkért. Az anabaptista újrakeresztelőt jelent, ami teljesen ellentétes volt a katolikus egyház tanításával. Az amishok és a mennoniták közvetlenül az anabaptistáktól származnak. És ők talán ismerősebbek számunkra. Kálvin János egy másik nagyon fontos reformátor ebben az időben akit az eleve elrendelés tanáról ismerhetünk. Valójában ez nagymértékben követi azt, amit Luther is tanított, hogy csak hitre van szükség. Kálvin szerint Isten már eldöntötte az idők kezdetén, hogy ki a kiválasztott. Más szóval ki az áldott, aki a mennybe jut, és ki az, aki pokolra jut. Más szóval teljesen elvetette a szabad akarat, a választás lehetőségét. Ez érdekes, mert általában úgy gondoljuk, hogy van valamiféle befolyásunk. Eljuthatunk a mennybe, ha valóban, igazán jók vagyunk. De Kálvin és Luther mindketten azt mondták: nem, ez teljesen Isten akarata, mi csak megvalósítjuk azt. Isten egy örök királyságban létezik. Nem úgy van, hogy Isten felébred hétfőn és azt mondja: átkozott vagy, és te ott a pokolra jutsz. Ez valami előre meghatározott. Kálvin francia volt. Eredetileg ügyvéd volt, de Svájcba menekült. De menjünk Angliába. Mi történik ott? Nos, VIII. Henrik érvényteleníteni akarta első feleségével, Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, mert nem sikerült fiú trónörököst produkálnia. Valójában produkált, vagy inkább úgy kellene mondanom, hogy produkáltak fiú örökösöket, csak azok nem élték túl a csecsemőkort. VIII. Henrik tehát a pápához fordult az érvénytelenítésért. A pápa aggódott, hogy megsérti a német-római császárt, felmerültek különböző politikai kérdések, és azt mondta: sajnálom, nem engedélyezem az érvénytelenítést. Henrik ezután az angliai egyházfőhöz fordult és kérte, engedélyezze az érvénytelenítést. Tőle megkapta az engedélyt. Ebben az ügyben a pápa hatalmát törvénytelenül kisajátították, és nem sokkal később egy parlamenti döntés a királyt, az angol uralkodót tette az angliai egyház fejévé. De véleményem szerint óvatosnak kell lennünk. Mert nem azt akarjuk mondani, hogy az anglikán egyház, azaz az angol egyház, amelynek élén most Henrik állt, teljes mértékben a válás vagy a házasság érvénytelenítésének igénye miatt jött létre. Erős szerepet játszottak a vallási és a politikai kérdések is. Akárcsak a német államokban, sokan érezték úgy, hogy a pápának túl sok hatalma van. Henrik pedig nem csak a házassága érvénytelenítését kapta meg, hanem megkapta az egyház birtokait is. A protestáns hit terjedt, elsősorban a német nyelvű országokban, Skandináviában, Angliában és Skóciában, Svájcban. De ha a dél-német területet nézzük és Itáliát vagy Franciaországot vagy Spanyolországot, azok az országok túlnyomórészt katolikusok maradtak. Ez mind igaz, de ha túlságosan figyelünk a politikára és Henrik házasságaira – mert VIII. Henrik végül hatszor házasodott – elkerüli a figyelmünket ennek az időszaknak a brutalitása, az erőszakossága. Mindkét oldalon, a katolikusoknál és a protestánsoknál emberek ezreit akasztották fel, égették el máglyán, kínozták meg, egyszerűen csak a hitük miatt. Mindkét oldal meg volt győződve arról, hogy neki van igaza, és a másik oldal nem csupán tévedett, hanem valahogy a sátán hatalmába került. Ez volt az egyik legerőszakosabb időszak Európában, és a legszörnyűbb erőszak egy része Franciaországban következett be. A francia protestánsokat hugenottáknak nevezték. Eleinte létezett némi tolerancia, de ez viszonylag hamar megszűnt. Valamennyi hugenottát eretneknek nyilvánították. Azaz Franciaországban betiltották a protestantizmust. A 16. század végének nagy részében polgárháború folyt Franciaországban. De ahogy a német ajkú országokban és Angliában, a problémák nem csak vallási, hanem politikai eredetűek is voltak. Franciaország vezető családjai szembekerültek egymással mind a protestáns, mind a katolikus oldalon. Voltak próbálkozások a toleranciára is. Például a német államokban az augsburgi béke 1555-ben lefektette azt az elvet, hogy „akié a föld, azé a vallás”. Eszerint az elv szerint a Német-római Császárság fejedelmei megválaszthatták területük vallását. Más szóval választhattak a protestantizmus és a katolicizmus között. A vallást nem a német-római császár szabta meg. Minden régió uralkodója dönthetett róla. Ugyanígy Franciaországban a nantes-i ediktum 1598-ban kimondta a vallási türelem elvét. Ez tehát valójában véget vetett annak a hosszú időszaknak a 16. század második felében, amit a francia vallásháborúkként ismerünk. És végre beköszöntött némi béke. De később minden rosszra fordult. A 17. század elején elkezdődött a 30 éves háború, amely szembeállította egymással a protestánsokat és a katolikusokat, különösen a Német-római Birodalomban.