If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:11:15

Videóátirat

Az első videóban megállapítottuk, hogy Luther Márton, a teológia professzora Wittenbergben, Ágoston-rendi szerzetes, kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára – legalábbis a hagyomány így meséli a történetet. Ezek vitába szálltak azzal, ahogy a katolikus egyház az üdvözülésről gondolkodott, és különösen vitába szálltak a búcsúcédulák árusításával. Luther a búcsúcédulák árusítása és a mennybe jutást elősegítő pénzügyi tranzakciók ellen érvelt. A búcsúcédulákat árusító Tetzelt idéztük már az első videóban, de itt egy másik idézet: „Egy garastól sem válnál meg, hogy megvedd ezt a levelet? „Nem pénzt, hanem isteni és halhatatlan lelket nyersz vele, „amely sértetlenül és biztonságban lesz a mennyei királyságban.” Meg kell értenünk, hogy mindez egy nagyobb rendszer része volt, és az egyház úgy gondolta, hogy a végső cél helyes. De Tetzel úgy beszél, mint egy használtautó-kereskedő. Luther a 95 tétel egyik részében azt fejtegeti: az emberek kérdéseket tesznek majd fel arról, – amelyeket nem tudunk valójában megválaszolni – hogy mit teszünk ezekkel a búcsúcédulákkal. Például: „Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot „szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, „ha számtalan lelket kivált „a bazilika építésére adott szennyes pénzért? „Az előző minden indíték közt a legigazságosabb; az utóbbi a legjelentéktelenebb.” Azt mondja tehát, hogy ha a pápának megvan a hatásköre, hogy valamennyi szent érdemeinek kincsestárát szétossza, miért árusítja ki azért, hogy templomot építsen? Miért nem váltja ki egyszerűen a purgatóriumban lévő lelkeket és küldi őket fel a mennybe, ha megvan ehhez a hatalma? Volt egy olyan felfogás, hogy az egyház időnként meglehetősen korrupt intézmény volt, ami, úgy tűnt, inkább a hatalommal és a politikai kérdésekkel törődött, világi ügyekkel, és nem annyira törődött a lelkek üdvözülésével. Az előző pápának, II. Gyulának minden bizonnyal ilyen híre volt. Így van. Azt hiszem, nekünk nehéz ezt megértenünk, de abban az időben a pápáknak nem csak egyházi hatalma volt, mint napjainkban, hanem politikai hatalma is. Rendkívül jelentős területet kormányoztak, amelyet Pápai Államként ismertek. Így bizonyos tekintetben a pápa úgy tevékenykedett, mint az egyes régiók hercegei Itáliában. Így van. II. Gyula pápa csatába vezetett seregeket más keresztények ellen, hogy visszaszerezzen olyan területeket, amelyek történelmileg a Pápai Állam részei voltak. A római korrupcióról szóló elképzelés az egész vitát, az egész érvelést áthatja. Voltak más reformátorok Luther előtt, akik nem voltak sikeresek. Például John Wycliffe a 14. században. Az 1300-as években ez az angol hozzáfogott lefordítani a Bibliát a nép nyelvére, a köznyelvre, angolra. Megszervezte a Biblia lefordítását angolra. Nagy részét ő maga fordította le. Különösen az Újszövetség nagy részét. Fontos volt számára, hogy az emberek hozzáférjenek a Bibliához a saját nyelvükön, hogy az emberek elolvashassák. Latinul lényegében csak a papok tudták olvasni. Ez fontos nekünk, mivel az a gondolat, hogy lehetővé kell tenni a Biblia olvasását, kulcsfontosságú volt Luther számára. Majd rátérünk erre. Nézzük kicsit messzebbről, és gondoljunk arra, hogy ebben az időben Nyugat-Európában a lakosság túlnyomó többsége írástudatlan volt. Azok, akik tudtak olvasni, a nemzeti nyelven olvastak, nem latinul. Nemzeti nyelv alatt a köznyelveket értem. Akár angol, akár német, akár francia vagy olasz volt, de nem a latin volt. Az egyház ezzel az eszközzel tartotta felügyelete alatt Isten szavát. Ez azt jelentette, hogy Isten szavát a papok útján hallhattad meg, nem olvashattad el magad. Wycliffe is támadta az egyházi visszaéléseket, az egyház világiasságát. Miután meghalt, eretneknek nyilvánították. Holttestét exhumálták, elégették. Könyveit elégették. Utólag büntették meg. Egy másik korai reformátor Husz János volt. Ő Csehországból származott, és végül máglyán égették meg. 1415-ben. Ez tehát valamivel több, mint 100 évvel Luther előtt volt. Az a bizonyos kitűzött 95 tétel latinul volt, de az emberek, Luther hozzájárulása nélkül, lefordították németre, aztán az új nyomdai technológiát felhasználva széles körben elterjesztették. A nyomdát a 15. század közepén találták fel. Hihetetlenül fontos találmány volt a protestáns eszmék elterjedéséhez. Gondoljuk csak el, mi történt itt. Az egyház elosztó hálózata helyett az emberek maguk cselekedtek, azon a rendszeren kívül, saját nyelvükön. Luther tehát 1517-ben kitűzte a 95 tételt, ennek híre eljutott a pápához, Luthert eretnekséggel vádolták, de széles körben támogatást szerzett. 1521-ben egy nagy tanács elé idézték. Ez az esemény a wormsi birodalmi gyűlés vagy wormsi diéta, és a német-római császár fennhatósága alá tartozott. Ez igen szerencsétlen megnevezés. Igen. Wormsi diéta. De itt nincs szó étkezési előírásokról. A diéta egy gyűlés, egy tanácskozás, Worms pedig egy német város. Az új német-római császár, aki egyébként ebben az időben kamaszkorú, beidézte Luthert. Menlevelet adott neki, azaz útközben nem tartóztathatták le. Tanúvallomást kellett tennie a tanács előtt. Luthert megkérdezték, hogy ő-e a könyvek szerzője. Megmutatták neki a saját könyveit. Luther elismerte. Azután megkérdezték tőle: „Fenntartod a könyvben lévő tanokat?” Luther azt mondta, „Kérek egy napot, hogy elgondolkodjam rajta.” Kérését teljesítették. A következő napon visszajött, és minden beszámoló szerint ékesszólóan megvédte a könyvekben lévő tanait, és egyetlen tanát sem vonta vissza. Világos, hogy az arcvonalakat kijelölték. Luther elhagyta Wormst. Megátalkodott eretneknek nyilvánították. Világos volt, hogy le akarták tartóztatni, írásai birtoklását megtiltották. Elhagyta hát Worms városát. Ne feledjük, hogy menlevelet kapott, így megengedték neki, hogy elhagyja Wormst. Ez itt a kritikus pillanat. Vajon úgy végzi, mint Husz, akit máglyán égettek meg? Letartóztatják? Ez lesz erőfeszítéseinek vége, vagy valami más fog történni? Nos, valami más történt, méghozzá politikai okokból. A német-római birodalom új császára a trónját annak köszönhette, hogy német hercegek, választófejedelemek, latinul electorok, rá szavaztak. Az egyik választófejedelem, a szászországi választófejedelem, titokban elrabolta Luthert, amikor az Worms városából távozott, és elrejtette egy várban, ahol egyébként Luther azonnal munkához látott, írni kezdett és hozzáfogott az Újszövetség lefordításához. Amire Luther ismét előkerült és visszatért a közéletbe, a német-római császár más dolgokkal volt elfoglalva, és nem törekedett a letartóztatására. Így Luthernek lehetősége adódott arra, amit Husz vagy Wycliffe nem tehetett meg, azaz folytathatta mozgalmát. Bizonyos fokig az egész reformáció efféle dolgok miatt történhetett meg. A helyi uralkodók, akár királyok, akár hercegek megunták, hogy annyi hatáskört és politikai hatalmat adjanak át a pápának, és felhasználták a reformáció nyújtotta lehetőséget arra, hogy visszaszerezzék az országuk és népük feletti ellenőrzés egy részét. Ha az akkori európai hatalmi struktúrára gondolunk, elsősorban a későbbi Németországban, vannak helyi hercegek, van a pápa fennhatósága Rómában, az Alpok túloldalán. De ott a német-római császár is. Nagyon bonyolult helyzet volt, és mindenki megpróbálta a maga érdekeltségét növelni. Luther Márton tehát a wormsi birodalmi gyűlésen, ahol szembesítették saját írásaival, valóban veszélyes helyzetbe került. Luther szembeszállt az egyház egyik központi dogmájával. Ez a megigazulás volt. Az egyház szerint két úton juthatunk a mennybe. Egyrészt Isten bocsánata, Isten kegyelme által. Másrészt olyan dolgok által, amiket magunk megtehetünk, az emberi lény választásai által, amit az egyház jó cselekedeteknek nevezett. Jó cselekedet alatt értjük például a Szent Péter-bazilika építésének támogatását. Pontosan. Vagy pénzadományt az egyháznak. Vagy a szegények támogatását, illetve bármely olyan dolgot, amit a modern világban jótékonyságnak gondolunk. Pontosan. Luthert pedig mélységesen zavarta ez az eszme, mert saját lelkiismeretében annyira bűnösnek érezte magát, hogy úgy érezte, semmit nem tehet, hogy a mennyországba juthasson. A világban nem volt elég lehetőség a jó cselekedetre, ami megszabadíthatná a bűntől, amivel úgy érezte, együtt él, és amivel minden emberi lény együtt él. Gondolod csak el, ahogy a középkor embere fejben összeszámolja az elkövetett bűnöket – és ezek a bűnök időnként csupán olyasmik voltak, mint a féltékenység vagy az irigység –, és összeméri ezeket az általa megtett jó cselekedetekkel. Elképzelheted ezt az állandó méricskélést, ami a középkori ember lelkiismeretében folyt. Ez rettenetes felelősség az egyén számára. Így aztán nagy megkönnyebbülést jelenthetett Luthernek, amikor alaposan elolvasta Szent Pál szavait. Luther elolvasta Szent Pált, aki ezt mondta: „Nem szégyellem ugyanis Krisztus evangéliumát, „hiszen az Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek. „Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő hittel nyer el. „Ahogy írva van: 'Az igaz a hitből él'.” Ez utóbbi szavak kulcsfontosságúak voltak Luther számára. Luther számára azt jelentették, hogy az ember megigazul, a mennyországba jut egyedül a hit által, nem jó cselekedetek által. Az üdvözülés Isten önkéntes ajándéka, nem pedig olyasmi, amit az emberi lényeknek ki kell érdemelniük. A hit tehát olyan ajándék, amit Isten adott, és csak hitre volt szükség, hogy a mennyországba jussunk. Egyedül a hit által – ez Luther egyik fő eszméje. Mindez érthető a 95 tétellel és Luther búcsúcédulákkal kapcsolatos aggodalmával összefüggésben, mert a búcsúcédula azt sugallta, hogy a jó cselekedetek gyorsan eljuttatják a lelket a mennyországba. És pontosan ezt vitatta Luther. És valójában vitatta az egyház felhatalmazását a bűn megbocsátására, elengedésére és arra, hogy valakit beengedjen a mennyországba. Luther úgy érezte, hogy az egyetlen hatalom, amely ezt megteheti, Istené. Ránézett tehát a könyveire, és nem tagadta meg őket. Nem. Majd visszatért Wittenbergbe, megalapította a lutheránus egyházat, és elindított számos más protestáns irányzatot, amelyekről a következő videóban fogunk beszélni.